Gerencsér Nikolett: Jövendő múlt

 A Jövendő múlt című kötetre először a Könyvhéten figyeltem fel. A borítón akadt meg először a szemem, azon belül is leginkább a Colosseumon. Nagyon szeretem az ókori Róma történelmét, jogrendszerét, ezért nem is volt kérdés, hogy utána nézek pontosabban miről is szól ez a könyv. Amikor rátaláltam és kiderült, hogy fantasy és időutazásos sztori, tudtam nekem ezt be kell szereznem. A fülszöveg alapján azt gondoltam olyan lesz, mint az Outlander vagy a Füredi lány, de merőben mást kaptam. Kicsit sajnálom, hogy a történet egésze nem a császárkori Rómában játszódott, de kárpótoltak egyéb helyszínek. Ugyanis nagyon érdekes és összetett történetvezetéssel van dolga az olvasónak. Van egy idősík, ami a jelenben játszódik és van maga az időutazás, ahol különféle történelmi korokba ugorhatunk vissza a szereplőkkel: természetesen a fent említett császárkori Rómába, Arthur király Camelotjába, a XIX. századi Bécsbe, illetve 1494-be Madridba. Ilyen fantasyt még nem olvastam, nagyon érdekes volt követni, hogyan oldja meg ezt az írónő. Ahogy összeszőtte a jelen szálait a múlttal. Volt, hogy egyik fejezet még 2022-ben New Yorkban játszódott, a másik, pedig már valahol egy korábbi évszázadban. Bevallom az adott történelmi korról olvastam volna kicsit bővebben is, ámbár látszott, hogy az írónő alaposan utánajárt mindennek.

A főhősünk Alice, aki egy elmegyógyintézet lakója, és innen menti meg egy rejtélyes nő, hogy segítsen neki. Hősnőnk első fejezetében már egy gladiátorként találja magát a Colosseumban, és innen indul a sztori…hogy ki is ő valójában, miért történik ez vele, lehetséges e ez egyáltalán. Nemcsak a gyógyszerek hatása vagy hallucináció. Ám amikor találkozik, egy hasonló korú fiúval, aki ugyanerre képes akkor már kezdi elhinni, hogy nem az elméje játszik vele, hanem amit a tudósok még csak pedzegetnek az talán valóban lehetséges. És itt jön közbe egy harmadik szál, maga az alvilág istenével, aki szintén fontos szereplője ennek a sztorinak. Leginkább Alice szemszögéből ismerhetjük meg a történéseket, de azért néhol váltott szemszög is feltűnik. Nagyon nehéz spoilermentesen fogalmazni, de azért megpróbálok.

 Alice egy fiatal lány, egy tinédzser. Árva, szüleit nem ismeri. Gyermekotthonokban és nevelőszülőknél nő fel, nemigen ismeri az igazi családi közeget. Ráadásul számtalan fizikai, verbális és szexuális bántalmazással kell szembenéznie, ami nem kevés sebet ejt a fiatal lányon. Nagyon erős húzás volt ez a szerzőtől, hogy egy ilyen hátterű lányt állít be főhősnek, nem kevés mondanivalót adva ezzel a könyvnek. Felhívta a figyelmet arra, mik történnek vagy történhetnek hasonló helyzetű gyerekekkel. Alice nyomorúsága ellenére soha nem nyúlt semmilyen tiltott szerekhez, ugyanakkor mégis egy intézetben végzi teletömve különböző bódító gyógyszerekkel, amelyek teljesen leszedálják. Borzasztó volt ezeket a részeket olvasni. A regény elején egy önmagát szeretni képtelen, lelki sérült lány, aki azt érzi, ő semmire nem képes. Pedig ha tudná mi lakozik benne. Nem hiszi el, amit a saját szemével látott, hogy visszautazott az időben, csak hallucinációnak tartja…de ahogy sikerül kikerülnie az elmegyógyintézet falai közül egyre erősebb és egészségesebb lesz. Fokozatosan épül fel a sok traumából, és válik napról napra egyre energikusabbá. Ennek mondjuk egy jóképű fiatalembernek is köze lesz, és persze rejtélyes segítőjének, aki egy új élet lehetőségét ajánlja fel. Kezdetben a bizalmatlanság uralja Alice lelkét, amit nem is csodáltam, én sem bíznék meg senkiben, ha ilyen életem lett volna, mint neki. De a szabadulás reményében mégis kénytelen megbízni a körülötte lévőkben. Hatalmas lexikális tudása és történelemimádata sok mindenben segítségére lesz, főleg, amikor hirtelenjében visszakerül egy korábbi világba. Ugyanis kiszámíthatatlan mikor történik ez vele, nincs rá forgatókönyv csak pár tünet, amelyből a lány tudja, utazni fog. Hihetetlen gyorsan idomul az aktuális környezetéhez, és ezt a túlélésének a zálogát is jelenti egyben. Amikor nem az időben utazik, felkészül a következőre. Edzésekkel, tanulással, hogy a legtökéletesebben asszimilálódjon a következő kitérőnél és végre megfejtse miért is történik vele mindez. Alice hatalmas utat jár be a kötet végére, igazi bátorságról és erőről vall az, ahogy élete traumáját megismerhetjük. Ami nekem róla eszembe jut az az erő. Hogy még mindig küzd, és hisz abban neki ezután jobb jöhet. Nagyon megkedveltem és nagyon drukkolok neki, hogy megkapja azt, amit végre megérdemelne.

 Azért nem marad ki a romantika sem, így megismerhetjük a kötet másik főhősét Sebastiant, aki szintén időutazó. A XIX. századi Angliából érkezett a jelenbe, vagy New Yorkba 2022-be. Neki sem volt egyszerű gyermekkora, mivel a meleg családi fészek nála sem volt meg. Apja nem szerette mert fattyú volt, édesanyja, pedig szintén ellenségként tekintett rá, mivel akárhányszor fiára nézett óhatatlanul eszébe jutottak fogantatásának körülményei. Neki is meg kellett birkóznia azzal, hogy nem kapott szeretetet, törődést, azoktól, akiktől kellett volna. Látszatszerepet kellett játszania, amitől egy idő után már felfordult a gyomra. Alice-ben rokonlélekre talál, és egyre jobban megismerik egymást, ahogy egymás után élik át a közös kalandokat, ugyanis csak együtt tudnak utazni az időben. A fiú mindig ott van, ahol a lány, és mindig képes arra, hogy megvédje bármi is jelentsen fenyegetést. Ugyanakkor hősünknek akkor számos nőügye is van, de elkezdenek bimbózni a szívében a borzasztóan éles elméjű Alice iránt. Sebastian egy falak mögé rejtőző, titokzatos, nehezen megnyíló srác. A ő történetszála leginkább epilógusban kapja meg azt a bizonyos pontot az „i”-re. Több fejezetet is olvastam volna az ő szemszögéből. A gondolatait, érzéseit, küzdelmeit. Nagyon meghatározta a fiút az, hogy melyik korból is jött, igazi úriember volt minden esetben. Viszont az utolsó fejeztebn sajnáltam, amit Alice vele tett, megérdemelte volna azt, hogy magyarázatot adjon, hogy előadja az ő verzióját is. Ámbár nekem azért Sebastian kicsit gyanús. Nem mondom, hogy nem szerettem bele, de valami nem stimmel vele.

 

Nagyon szerettem az ő kettősüket, a kalandjaikat. Kifejezetten tetszett, hogy az írónő nem vitte bele az erotikát, amely manapság szinte minden romantikus regény elengedhetetlen kelléke. Szuper volt kalandozni a különböző korokban, rettentően élveztem ezeket a leírásokat. Leginkább, ahogy párosunk keresi a másikat, ahogy egymásra találnak, ahogy összefognak, nyomoznak és rájönnek számos megoldásra. Néhol sután, néhol izzó szenvedéllyel viseltetnek egymás iránt, de egyértelműen egyik nincs a másik nélkül. Ketten alkotnak egy egészet. Igazából mire egyet előre lépnének a kapcsolatukban vagy a kettejük között kialakuló viszonyban, addig kettőt vissza is lépnek kapásból az újabb és újabb részletek kiderülése miatt. Titkok és apró információk bukkannak a felszínre fejezetről fejeztre, megbonyolítva még inkább a történetet.

A mellékszereplők is egy nagyobb egész részei, mindenki a maga kis történetével csak még szövevényesebbé és kuszábbá tette néhol a regényt, de pont ettől lett letehetetlen és izgalmas. Itt már kezdenek megjelenni fantasy elemek, amelyek kifejtésére nagyon kíváncsi vagyok. Az epilógust olvasva ugyanis, biztos vagyok benne, hogy érkezni fog a folytatás. Bár nekem a lezárás kicsit összecsapott volt.

A borító, mint említettem nagyon figyelemfelhívó és szemet gyönyörködtető. Vonzza a tekintetet. A színei dominánsak és nagyon jól összehangoltak. A könyv minőségére nincsen panaszom, kívül-belül megfelelt. A lapok minősége, a szöveg sortávolsága és betűmérete mind kiváló volt. 

Azt hiszem azt kijelenthetem Gerencsér Nikolett jól vette az akadályokat, mert egy korántsem elcsépelt időutazós fantasyt alkotott, tele klisés romantikus jelenetekkel. Nagyon izgalmas volt kalandozni a főhősökkel. És a csattanó a végén nagyon nagyot ütött. Várom a folytatást.