Közönségtalálkozó Vecsei H. Miklóssal Győrben

 

2022. december 20-án került megrendezésre a győri Poket csoport szervezésében egy közönségtalálkozó Vecsei H. Miklóssal, vagyis Hasival a győri 750 Kávézóban. Vecsei H. Miklós színész, a Poket megalapítója, nekem az egyik kedvencem így nem volt kérdés a részvételem az eseményen. Hasi egy végtelenül mosolygós és közvetlen ember, nagyon örült  a meghívásnak és ki is fejtette régi adósságát törleszti ezzel. Az összegyűlt közönség előtt kezdetben zavarban volt, mint mondta színpadon és sötétben nincs ekkora lámpaláza, de ha emberekkel kell beszélgetnie mindig feszélyezve érzi magát. 

A Nemes Nagy Ágnes Centenárium keretében érkezett Győrbe, ahol este a református templomban került sor a "Nem akarok" színházi előadásra, amely Nemes Nagy életét mutatja be. 

Hasi mesélt a Poket létrehozásáról, hogy elsősorban az okostelefon-függősége miatt találta ki, hogy a Moleskine noteszek mintájára szerkesztette magának a kis, zsebre vágható könyveket, amelyekből aztán egyre több barátja szeretett volna egy példányt...és végül így indult el a Poket zsebkönyvek. Fontos számára, hogy egyedi, olykor megbotránkoztató műveket adjanak ki...mint például a 2023. év elején érkező Szabad ötletek jegyzéke József Attilától. Ez egy fakszimile kiadás lesz, amelyre én is roppant mód kíváncsi vagyok. Sok esetben azonban, nem is a fizikai része nehéz a könyvkiadásnak, hanem az azokhoz kapcsolódó jogok. A jogörökösök és a különböző kiadóknál lévő szerzői hagyatékok jogai. Nem kevés "udvarlásba" került egy-egy Poket megjelenése. És ez megdöbbentett, és az is, hogy egyes kiadók mit nem kértek, hogy a náluk lévő kötet kiadásának a jogát 1000 példányra átengedjék. 

A színházhoz, és a színészethez a Pesti Színházban látott Ünnep című előadás vitte közel, amikor is Kamarás Iván szavalatát hallva úgy érezte, ő is ezzel szeretne foglalkozni. Ugyanakkor sok minden érdekelte: pszichológia és a jog is. Végül mégis a Színház-és Filmművészeti Egyetemre felvételizett, ahol 2015-ben végzett Marton László és Hegedűs D. Géza osztályában. Mint mondta, az egyetemre egy átlagos lélekkel érkeztek, és ott megtanították őket arra, hogy váljon ez hatalmassá, mindent betöltővé. Nincs dicséret, néha olyan volt, mint a katonaság...de enélkül ma nem az lenne aki. Nagyon jó barátja és alkotótársa ifj. Vidnyánszky Attila, akivel első sikereik között tudhatták a Liliomfi című darabot. Miklós a szövegért, Attila, pedig a képi megjelenítésért felelős. A napokban mutatták be közös estjükön Petőfi és Arany levelezését az Akváriumban. De nagy sikerű közös produkciójuk még a Nagy Gatsby is, amely a Vígszínház nagyszínpadán látható. 

Több nehezebb időszak is volt az életében. Kamaszkorában szülei válását is fel kellett dolgoznia, és akkor megfogadta írni fog egy olyan művet, amely azt mutatja meg, hogy egy gyermek miként is tudja ezt feldolgozni. Öt testvére van, négy édes és egy örökbefogadott. Szülei szociális területen, hátrányos helyzetű emberekkel foglalkoznak, így ez rá is nagy hatással volt gyerekkorától kezdve. 

Hét évig volt együtt menyasszonyával, és egy nap hirtelen vége szakadt. Ezt követően jelent meg a 
Soliloquor című verseskötete. A Soliloquor egy színházi kifejezés, amely jelentése: "A lélek magányos beszélgetése Istennel". Hasi bevallása szerint a megjelenés óta nem olvasta ezt a kötetét, amely nem éppen az első verseskötete volt már. Egy találkozó késztette a megírásra, mégpedig egy idős bácsival aki magát festőművésznek vallotta. Reggel a budapesti Károlyi-kert körül találkozott vele, aki elmesélte neki, hogy most ünnepelték a feleségével az ötvenedik házassági évfordulójukat és ennek apropóján felutaztak Budapestre. Ám minden holmijukat ellopták a szállásról, és a vonatjegyre sincs így pénzük. "Akkor is adtam volna, ha nem igaz ez a történet"- emlékezett vissza Hasi, akit a bácsi meg is hívott magukhoz Balatonakarattyára. Ez a "véletlen" olyan mély nyomott hagyott benne, hogy szinte egy délután megírta a fent említett kötetet.


A Csoóri Sándor életmű zenés feldolgozása után Juhász Anna irodalmár kérésére Nemes Nagy Ágnes életművét dolgozták fel és alkalmazták színpadra. A "Nem akarok- Nemes Nagy Ágnes 100" verseit, magát az életét mutatja be. Lengyel Balázzsal való házasságát, a politikai viszonyokat, hogy miként is kellett lavírozni a diktatúra éveiben. Hegedűs Bori, Tempfli Erik, Hasi és Juhász Anna megrázó, gyönyörű és felemelő előadással állít emléket a XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjáról. Letisztult, egyedi, és mégis...lélekemelő.

Hasi beszélt a hitről, és annak kereséséről...tizenhárom éve van a pályáján, és volt, hogy bizony neki is útkeresésre volt szüksége. A színház számára az élet minden pillanatában vele van...a magánéletében is. Hiszen akár Hamlet, akár József Attilaként lép a színpadra az biztos, hogy teljesen átadja magát az adott karakternek. Teljesen azonosul velük, így a nézőknek sem egyszerű, hogy következő alkalommal Vecsei H. Miklósként tekintsenek rá, és ne pedig a korábban látott előadás főszereplőjeként. Számos ötlet van még a fejében, és igyekszik ezeket is megvalósítani.


Köszönöm a győri Poket csoportnak ezt a szuper hangulatú közönségtalálkozót, nagyon elgondolkodtató és érdekes előadás volt.


 

A kötet innen beszerezhető:https://www.libri.hu/konyv/vecsei_h_miklos.soliloquor.html

illetve a Poket zsebkönyvek innen rendelhetőek:  https://poketonline.hu/

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Karády Anna: Zserbó 2.

Pap Éva: Mielőtt újrakezdeném

Mosonyi Mara: A szirt