Anne L. Green: Toszkána vére

Nagyon vártam ezt a könyvet, amikor megláttam a borítót egyből beleszerettem. A színek, a látvány magával ragadott…szinte éreztem a toszkán napsütést, akárhányszor csak ránéztem az akkor még csak előrendelhető kötetre a webshopban. Aztán elérkezett a várva várt augusztus és a bemutató. Végre a kezemben tarthattam ezt a szépséget, és gyönyörködhettem benne élőben is. Sokáig csak csodáltam a borítót, mivel a külsőre most egyszerűen nehéz szavakat találni. Az első és a hátsó borító is egyedi és szemkápráztató, utalva minden apró kis részletre a történettel kapcsolatban, de a gerinc…nálam ott tette fel a habot a tortára az írónő és a borítótervező. Mivel a trilógia három kötetét egymás mellé rakva a toszkán lankák jelennek meg a szemünk előtt, és így a könyvespolcok ékévé avanzsál a sorozat. Ennyire aprólékos odafigyelés és nagy gondosság azért ritkán figyelhető meg, és Anne L. Green még erre is gondol. Egyszerűen lenyűgöző.

A bemutatón megvett példányom különösen kedves a számomra, és a könyvembe írt kedves szavak pedig könnyeket csaltak a szemembe. Erzsóval először a könyvei által találkoztam, akkor még papíron. Később, személyesen egy csupa szív, kedves, bájos írónőt ismertem meg a személyében, aki rajong az olvasóiért. Meghallgatja pozitív és negatív kritikát egyaránt, és ott segít ahol tud. Ezért is örülök, hogy felfedeztem a könyveit, annak pedig még inkább, hogy ismerhetem. A Toszkána vére könyvbemutatón is nagyon domináltak az érzelmek: érzelmes hangulatban volt az írónő és az olvasók is. Leginkább azért mert aki régóta ismeri és követi ALG munkásságát, tudhatja, hogy ez a könyv nagyon fontos mérföldkő. Nekem a Remény hajnala a nagy kedvencem, eddig egyik ALG-regény sem tudta letaszítani a trónról, de a Toszkána vérének lehet sikerült. Erzsó majdhogynem összes könyvét olvastam, de úgy érzem a Remény hajnala és a Toszkána vére a legmélyebb könyve, leginkább „Anne L Greenes” könyve. Az amiért én megszerettem őt és a stílusát, visszaköszönt a legutóbbiban is. Persze sokféle témában és szereplők teljes garmadájában mutatta már meg az arcait, de ebben a kettőben az igazi Anne, amiért az én kedvencem.

Ebben a regényben meghatározó szerepe van a kutatómunkának, hiszen borászatról és borokról, magáról erről a szakmáról úgy csak hasra ütésszerűen nem lehet írni. Átüt a lapokon az az alázat és tisztelet, amellyel Erzsó e téma felé fordult. Alaposan utánajárt mindennek, felderítve minden titkát, csínját-bínját. A regényeire alapvetően is jellemző a körültekintés egy adott téma tekintetében. Az írónő szívvel-lélekkel vetette bele magát ebbe a témakörbe, mert a szavakon, a mondatatin ez nagyon érezhető. A fogalmazásmódja hatására szinte én is úgy éreztem a szűk, kis középkori utcákon járok, vagy éppen Chiantit kortyolgatok Firenze szívében. Amúgy eddig azt sem tudtam mi az a Chianti, hogyan házasítják a borokat, miért ilyen fontos ez Toszkána számára. Egyszóval Anne úgy tanít, hogy azt az olvasó észre sem veszi, csak miután becsukta a könyvet jön rá, mennyi új és érdekes információt megtudott. Egy adott tájegységjellemzőit, pedig leginkább egy utazás és helyi idegenvezető kapcsán lehet csak elsajátítani…vagy attól, aki ott él. Mert ő tudja csak olyan szeretettel, hévvel bemutatni az adott térség büszkeségét vagy éppen szépségét. Roppant mód érződik, hogy az írónő a könyv előtt járt Olaszország szívében. Beleírta a saját élményei által kiváltott érzelmeit is a történetbe. Ettől olyan élő, olyan lélegző, olyan valódi. Az, hogy saját szemmel látta a csodás olasz látnivalókat, Firenzét vagy fedezte fel magát Toszkána lankás völgyeit a szőlőtőkékkel és olajfákkal.

Ami mellett szintén nem tudok elmenni szó nélkül, az ALG alapossága. Egyrészt nála minden mindennel is összefügg. Minden szál kötődik valamihez, és nem volt másként most sem. Hiszen összekötötte a Bűnös viszony duológiát a Toszkána sorozattal. Egyszerűen ezt imádom az írónőben, mindenre és minden szereplőre figyel. Nem beszélve a fejezetek elején található idézetekről, amelyek egyszerre kifejezőek, és iránymutatóak.

 

A történet két szemszögből íródott: egy női és egy férfi szemszögből. Ezt a megoldást nagyon szeretem, mivel így mindkét fél fejébe és gondolataiba beleláthatunk. És van is mit nézni vagy éppen gondolkodni.

A női főhősnőnk Cathlyn Keyes egy sikeres marketingmenedzser Chicagóban, aki a szakmája csúcspontján van vőlegénnyel és egy jól menő céggel a háta mögött…és mégis…kívülről talán csodálatos élete van, de a függöny mögött bizony nem minden meseszerű. A vőlegénye nem is lehetne pénzéhesebb, rátartibb ember. Ráadásul éppen az esküvői ruhapróbáról hazatérő menyasszonya leleplezi le, ahogy „szerelme” titkárnőjével éppen közelebbi ismertséget kötnek. Ekkor Cathlynben elpattan valami és véget vet ennek a dolognak, majd egy barátnője hívására Rómába utazik felejteni és kiheverni ezt a megaláztatást. Olaszország, és az olasz életérzés gyógyírként működik, nem is tud másképpen szerintem. Maga a kultúrája, az olasz emberek, a kedvességük, a közvetlenségük egyszerűen utánozhatatlan. Cathy is hamar alkalmazkodik, és beleszeret a mediterrán országba. Rómában már várja barátnője Domi, aki megmutatja neki az Örök várost és bemutatja neki Bianca Allegrinit. Domi és Bianca barátnők, így a három nő együtt fedezi fel az olasz szórakozóhelyeket és beszélik ki egymásnak a problémáikat. Így kerül szóba az Allegrini birtok, és ekkor Cathy felajánlja a segítségét, hogy megmentsék Bianca örökségét. Ugyanakkor nem kis fába vágja a hősnőnk a fejszéjét, mivel Bianca bátyja, Daniele nem éppen olyan, mint a húga…sokkal nehezebb lesz vele elfogadtatni, hogy a megoldáshoz segítség kell, aki pedig nem más, mint Ms. Keyes.

Bevallom őszintén nem tudom teljesen kijelenteni, hogy Cathy vagy ahogy Toszkánában híjvák Katie szimpatikus lett volna az első oldalaktól kezdve. Sőt, nagyon sokáig nem tudtam megkedvelni. Zavart a „tipikus” amerikaisága, az elzárkózása az új dolgoktól. És néha úgy éreztem nyafog és hisztizik. Legyen szó ételről, a szobájáról vagy éppen a tömegközlekedésről. Sokszor olyan volt, mint egy elkényeztetett hercegnő, akik nem szoktak a kedvenceim lenni. Erőszakos, túlontúl akaratos jellem. Bár habitusával tökéletesen beillik az olaszok közé, de a vehemenciája még nekem is sok volt, pedig hasonló habitussal rendelkezem én is. Egyszerűen nem tudtam vele sokáig azonosulni, és csak a regény utolsó harmadára kedveltem meg igazán. Azon sem csodálkozom, hogy Daniele először nehezen viselte el, mert Katie elég impulzív személyiség. És azért teljesen látszott a két különböző ország és kultúra kettejük esetében. Daniele igazi olasz, aki udvarol, bókol és hódít. Ez az amerikai lánynak szinte újdonság, nincs ehhez hozzászokva, egyből a „lecsó közepébe akar csapni”, ami persze egy olasz típusú férfinak sok. Ez viszont azt is megmutatja mennyire kikopott az udvarlás, és mennyire csak a testi szerelem a lényeg. Ezért sok nő ezt már nem is érti, hogy miért halad lassabban egy férfi, miért megfontolt lépésekkel veszi be a kanyarokat. Nem minden férfi egyforma, és az is igaz sajnos, hogy a mai férfiak nem igazán tudnak már udvarolni. Ez abszolút nem vethető Katie szemére, de Danieléére sem.

Hősnőnk jellemét, extrovertált személyiségét, barátkozó természetét viszont nagyon szerettem. Fokozatosan változik azonban ő is, ahogy idomul a toszkán lankákhoz, és kerül egyre közelebb signor Allegrinihez. A tudása, a kitartása, az ereje becsülendő és tiszteletre méltó, hiszen hatalmas küzdőszellem bugyog benne. Önálló, egy igazi XXI. századi független, erős, amerikai nő; aki megáll a saját lábán és nem kell neki egy pasi segítsége sem az életben maradáshoz és az előrébb jutáshoz. Ez az én szememben csak emelte a tekintélyét.

 

Daniele Allegrini, az aki rácáfol mindenre ami az olasz férfiakról él a köztudatban. Se nem macsó, se nem közvetlen, kedvesnek sem nagyon mondanám. Az azonban kétségtelen, hogy jóképű. Egy antiszociális, magába forduló és zárkózott típusú férfi, aki erős falakat húzott maga köré, és még a családtagjait sem engedi át azokon, nemhogy idegeneket. Számos sebet, fájdalmat hordoz…és terhet cipel a vállán. Hatalmas a felelőssége, és a megfelelési kényszere. Utóbbiból eredeztethető zárkózott természete is. Fiatal férfi létére olyan, mint egy megkeseredett ember. Daniele sokszor egy bunkó taplónak tűnik, de sokkal több minden van a felszín alatt. Nehezen barátkozó, melankolikus hangulat jellemzi…amely sok esetben vonzó lehet, de azért ezek mögött mindig mélyebb dolgok húzódnak meg. Az teher, amit cipel a vállán tette ilyenné, a viszonya az apjával és a nagymamájával határozták meg a személyiségét. Állandóan őrlődik a jövő miatt, és hogy elkerülje a kudarcot, mert azt soha nem tudná magának megbocsátani. Ebben a kilátástalan állapotban találkozik Katie-vel, akivel nem is lehetnének különbözőbbek. A férfit szinte idegesíti az amerikai lány, aki nem ismeri a kultúráját, az országát…és ezt sérelmezi Allegrini, szóvá is teszi neki. Holott semmi erőfeszítést nem tesz azért, hogy megismertesse a lánnyal a szakmáját, a családja múltját vagy éppen Olaszországot. Nagyon nehezen teszik meg egymás felé a lépéseket, ugyanakkor szenvedélyes tűz lobog közöttük. Vonzzák egymást, mégis ellenállnak egymásnak. Daniele fél, fél kezdeményezni, mivel úgy érzi ő nem lenne elég egy ilyen nőnek, nem tudna eleget nyújtani…és több sebet, fájdalmat és veszteséget nem tud már elviselni és cipelni a vállán. Borzasztóan összetett és mély érzésű férfi, aki nagyon tud szereti. Csak ki kell húzni őt a bástyái mögül.

 

Az írónő ebben a kötetben a vallás kérdéskörét is górcső alá vette. Leginkább azt, kinek mit jelent, ki hogyan értelmezi és miben hisz. Az olasz emberek hozzáállása is megjelenik a regényben e kérdéskörben.

 

Anne L. Green a romantika mellett most is beleépítette a történetbe az izgalmakat, a bonyodalmakat és a titkokat. Olyan hálót szőtt a szerelmi sztori köré, amelybe a gerlepár könnyen belegabalyodhat, ha nem figyel a környezetére. Fokozatosan hinti el az információkat, és juttatja el ezeket a morzsákat a tetőpontig, ahol akkora csattanóval és függővéggel zárja a kötete, hogy majdnem a falat kapartam le. Még szerencse, hogy egy hét múlva itt a folytatást. Így befejezni és lezárni egy regényt már bűncselekménynek számít.

Számos mellékszereplőt zártam a szívembe, akikről még nagyon szívesen olvasnék későbbi regényekben. Leginkább Bianca, Giorgo és Domi lettek a szívem csücskei. Bianca egy igazi olasz lány, aki arra vágyik, hogy megtalálja a nagy Ő-t, aki eddig sajnos elkerülte. Domi olasz életével is megismerkednék. Giorgo pedig olyan volt, mint egy apuka. Az egész történet apukája. Mindig ott volt, ahol kellett, és ott segített ahol arra szükség volt. Megmelengette a szívemet, amikor feltűnt a színen. És persze felbukkan a Bűnös viszony Heatherje és Willje is.

A Toszkána vére egy hamisítatlan olasz romantikus regény. Elénk tárja a gyönyörű Toszkánát, a szőlőtőkékkel fedett dombokat, a kis hangulatos középkori városokat, és a borászat tudományát, illetve egy csoda szép szerelmi történetet két olyan emberről, akik nem is lehetnének különbözőbbek …..és mégis……így egészítik ki egymást, teszik jobbá egymást. Fejlődnek és változnak egymás hatására, és válnak jobbá egymásért egymással.