Anne L. Green: Toszkán örökös

 

Nehéz megszólalnom ezután a regény után. Anne L.Green valamennyi könyvét olvastam már, de nem tudom melyik vágott ennyire taccsra eddig, melyiknél kellett feszítenem a képzeletemben a piros fonalat, zsinórokat, úgy ahogy a krimikben szokás, hogy rájöjjek ki is a titokzatos zsaroló. Nem halogattam sokáig a második részt, mivel az előzmény olyan brutális függővéggel zárult, hogy a falat kapargattam volna a körmeimmel...és azt kell mondjam, a folytatás vége sem tartogat kellemes befejezést. Hasonló cipőben érzem magam, mint néhány hete, amikor is befejeztem a Toszkána vérét. 

Vasárnap hajnali háromkor tettem le a könyvet, és nagyon nehezen tudtam elaludni. Egyfolytában pörgött az agyam: egyrészt, hogy hogy lehet már megint így vége, másrészt mit is olvastam, hogyan is fonódtak egybe azok a bizonyos szálak, amelyek egyrészt igazi krimibe illő eseményeket mutattak meg az olvasónak. A romantika mellet, nagy szerephez jutott a krimi is. Mesterien volt felépítve a regénynek ez a része is, egyszerűen nem jöttem rá ki is áll a dolgok hátterében, csak amikor lelepleződött. Jól benéztem, teljesen más irányba "fogtam szagot" és ez is csak az írónő zsenialitását bizonyítja, hogy mesterien vezetett meg és tartotta fenn az izgalmat. Egyszerűen az első lapoktól kezdve letehetetlen volt, annyira vitt magával a cselekmény, és persze maga a toszkán táj. Azt hiszem Anne L. Green nyugodtan írhatna útikönyveket is. Biztos vagyok benne sokkal többen kelnének útra a mesés Toszkánába, ha kedvenec írónőnk mutatná be nekünk miért is olyan ez a hely, mint maga a mennyország. 

A fogalmazásmód ismét lehengerlő volt, a mesés tájleírások, útleírások színesítették a cselekményt. Szinte ott éreztem magam a leanderek tövében, ahogy a végeláthatatlan szőlőtőkéket bámulom egy pohár Chinatival a kezemben. Bakancslistás volt eddig is Toszkána, de amint lehetőségem nyílik rá biztosan elutazom majd megnézni...mert ahogy Anne írt róla, az mindent elsöprő, egyszerűen gyönyörű. Szívem szerint azonnal indulnék, most rögtön. Az ámulatba ejtő táj mellett a regény egyik fontos témája a borok, a borászat és a Chianti bor. Bevallom lehet Daniele az én tudásomtól is agyvérzést kapna, főleg a rozéimádatomtól...de azt kell mondjam ALG megint megugrott egy bizonyos lécet. Úgy tanított, hogy közben szórakoztatott. Nem tudtam sok mindent, amit felfedett ebben a kötetben a szőlőről és magáról  a borászatról. Nem száraz tényeket hozott, amelyek csak lógtak a levegőben, hanem beleépítette az adott jelenetbe vagy fejezetbe, így az olvasó úgy tanulta meg ezeket, hogy közben egyre csak Katie és Daniele életére fókuszált. Az írónő hatalmas érdeklődéssel és alázattal fordult e szakmák irányába, és ahogy az első részben itt sem maradt tételen a kutatómunka területén. Mivel ezeket csak úgy hasraütésszerűen nem lehet megírni. Ordít a könyvről, hogy utánajárt a dolgoknak, és ez csak még mélyebbé és olvasmányosabbá teszi a történetet. 

A Toszkán örökös ott folytatódik, ahol a Toszkána vére véget ér. Megnyugvással töltött el a tudat, amikor túl voltam az első pár oldalakon, és végre megoldódott a függővég...bár kaptam a helyébe sokkal, de sokkal bonyolultabb dolgokat, problémákat. 

Daniele Allegrini ebben a részben sincs teljesen megelégedve önmagával. Az a rengeteg fájdalom, bonyodalom és nehézség ami az útjába kerül nem éppen hétköznapi feladat. Egyáltalán nem cserélnék vele helyet, és azt kell mondjam ez a rész leginkább az ő vívódására koncentrál. Arra hogyan harcol, hogyan küzd a szeretteiért, a családja örökségéért, a birtokért, amely az élete. Bámulatos, ahogy Anne bemutatta mennyire erős a hagyománytisztelet az olasz nemzetnél. Egyszerűen elámultam, és a szívem nagyokat dobbant, amikor erről ki is fejtették  a véleményüket. Hogy mit is jelent nekik a föld, ahova születtek. Szűkebb hazájuk, a szakmájuk...amely sok esetben hivatás, és nem munka. A szőlő, a bor, a történelem, és a haza. Nem egy könnycsepp gördült le ilyenkor. Daniele ezt mind képviseli, holott az ő élete tele van titkokkal, amelyekről nem is tud és amikor ezek napvilágot látnak, meg kell velük küzdenie. Erőt kell magában keresnie, hogy ne váljon e hazugságok áldozatává. Sok minden megvilágosodott neki, helyreálltak a múlt képkockái, és emléktöredékei. Lelki vívódásai közepette folyamatosan retteg, hogy a szerelem egyszer csak kisétál az életéből. De enélkül a szerelem nélkül ő már nem tudna élni, és nem is akar. A szeretett nő megmutatta neki milyen a napfény, milyen érezni, ahogy a másik minden idegszálával ragaszkodik érted. Milyen amikor nem tudsz még levegőt venni sem a másik nélkül. És amikor annyira szereted a másikat, hogy saját magad elé helyezed. Mindezek ellenére Daniele sokszor hibáztatja saját magát olyanokért, amelyekről ő nem tehet. Nem egyszer kerül a szakadék szélére, ahol úgy érzi nem bír már el több terhet, több csapást és nem érti miért kapja ezt a sorstól, miért kell ennyi átokkal megküzdenie. Borzasztó az amin keresztül kell mennie, de a biztonsági kötél megtartja...pedig folyamatosan retteg attól, hogy elszakad...képtelen elhinni, hogy a ő kötele eltéphetetlen...mert ő nem más, mint Katie, aki akármilyen mélyről felhúzza őt. 


Katie vagy Cathlyn
az előző részben sok esetben nem volt a szívem csücske, de ez az érzés ebben a részben már abszolút nem állt fenn. Levetkőzte jellemének azon hibáit, ami engem úgymond zavart, és ha lehet még határozottabb és karakánabb nő vált belőle. Sziklaszilárd támasza szerelmének, és egyszerűen nem hagyja hogy akármi is padlóra küldje. Csodáltam az erejéért, hogy bármi is történik vele feláll arról a bizonyos padlóról és nem hagyja hogy akárki is eltapossa. Nem hagyja, hogy elvesszen ez a csodás toszkán birtok, az utolsó szalmaszálba is két kézzel kapaszkodik bele és rántja úgy magához, hogy neki az jó legyen. Nyíltsága, optimizmusa kell is Daniele pesszimizmusa és zárkózottsága mellé. Katie habitusa sok esetben életmentő a vállalkozás továbbfejlesztése szempontjából. Ahogy az előző részben ebben sem ússza meg a napjait galibák, stressz nélkül. Önzetlen szeretete példaértékű, és a hite is az emberekben. Egy csupa szív nő, aki a feladta a karrierjét, elhagyta a hazáját és egy új országban lelt nyugalomra, békére, szerelemre. Bár sokkal több adrenalin színezi az életét, mint marketingigazgató korában. Olyan nagy szerelem ég közte és Daniele között, hogy minden ártó szándékot és hazugságot elpusztít maguk körül, ezáltal ők megtisztulva tudják tovább szeretni a másikat. Katie folyamatosan attól retteg, hogy férje bezárkózik előtte, hogy nem engedi be a lelkébe, a szívébe. Mintha nem bízna abban, hogy együtt meg tudnak harcolni mindennel és mindenkivel. Tart attól, hogy a szeretett férfi elzárkózik a segítségétől. Nem hagyja el élete legnehezebb pillanataiban sem, megmutatja neki, hogy a "jóban-rosszban, betegségben-egészségben" mit is takar pontosan. Hogy a férfi az ő másik fele, a lelke másik része és fél lélekkel és testtel nem lehet élni. 

Ebben a részben nem tudok elmenni szó nélkül Bianca Allegrini mellett sem. Mert a folytatásban a fiatal Allegrini lánynak nem éppen idilli sors jutott. Biancát már az előző részből is egy életvidám, okos, szellemes lánynak ismertem meg. Egy igazi olasz bella, aki mindig kimondja amit gondol. Ami a szívén az a száján, és nem fél kimutatni az érzelmeit sem. Gyönyörű és mégis szerencsétlen a szerelemben. Az ő múltjából is tudtunk meg részleteket, amelyeken én nagyon meglepődtem, és titkon nagyon reménykedem, hogy visszakanyarodik ő még valahogy arra az útra, ahhoz a "donhoz", nem tudom miért de ezért én nagyon drukkolok nekik.  Ugyanakkor a jelen nem kecsegtet boldogsággal. Az ő karakterén tapasztalhatjuk meg, hogy a szerelemnek nem csak boldog hanem nagyon boldogtalan oldala is van. Borzasztóan fájdalmas, tele sebekkel...amelyek egy életen át lüktethetnek és marhatják a lelkünket. Mivel kitépni és begyógyítani soha nem lehet őket. Sokszor -  tudom közhelyes - de tényleg a rosszat választjuk, mi nők a jó helyett és a végén pedig siránkozunk, hogy miért döntöttünk így...de a szív választ nem az ész. A kiszolgáltatottság, az érzelmi éhség pedig nagyon nagy úr tud lenni és rossz irányba viszi a dolgokat. Sokszor végzetesen rosszba. Biancának későbbi történetében szerintem pokolian nehéz lesz felállnia a padlóról, és szembenéznie ezzel a sok fájdalommal amit átélt. Erős nő, de szüksége lesz  a testvérére és a családjára. Nem tudom milyen sorsot szán neki a későbbiekben az írónő, de az biztos hogy az ő szemüvegén megtapasztalhattam mire is képes a bosszú. 

A mellékszereplők között ismét feltűnt Giorgo, Loretta, Matteo, Heather és Will, valamint egy bizonyos Mr. Jones. Utóbbi nekem túl tudálékos volt, és egyszerűen zavart hogy mindig ott téblábolt a szereplőink körül. Valami a kezdetektől zavart vele kapcsolatban, de nem tudtam megmondani mi is az pontosan. Aztán választ kaptam arra miért is tette ezt. Kíváncsi vagyok, mi lesz az ő későbbi története. 
Giorgo most is tökéletes volt, egyszerűen imádtam. Az életfelfogását, és csípős szóváltásait Lorettával és azt ahogy jobban megismerhettem. Tökéletes támasza Danielének, olyan számára mint egy apa és nem is véletlenül. Az ő múltja sem rózsaszín vattacukor, hanem fájdalmakkal teli élettörténet. Ennek ellenére sem keseredett meg, hanem továbbra is foggal-körömmel védi az Allegrini testvéreket és mindig a legjobb helyen és időben teszi ezt. Erőt ad Danielének, tartja benne a lelket. Nem egyszer ébreszti rá a dolgok miértjére és mikéntjére.  Egy igazi "don", aki nélkül elképzelhetetlen ez a regény. 

Anne most sem hagy bennünket mondanivaló nélkül, és én úgy érzem ebben a részben ez leginkább a családi titkokra, az éveken át takargatott hazugságokra vonatkozik. Azt hisszük, ha sokáig valami nem derül ki, nem is fog...pedig a hazugság mindig kiderül. Néha évtizedekig várat magára, mint egy jó bor a palackban és akkor robban amikor arra a legkevésbé sem számítunk. Ezenkívül megismerkedhetünk az emberi gonoszsággal is, a velejéig romlott lélekkel és azzal, milyen akinek igazán beteg az elméje. 

Ami pedig a csattanó vagy inkább tetőpont volt ebben a történetben, hogy végre fény derült a titokzatos zsaroló kilétére. Bevallom én naivan rá egyszerűen nem gondoltam. Nem mondom, hogy nem volt gyanús, de teljesen más volt a célkeresztemben. Ami, pedig egyszerűen ismét ALG alaposságát támasztja alá, az az ahogyan lerántotta a leplet a titkokról. Erről a szemétláda kilétéről. Egyszerűen zseniális és mesteri volt. Az ő könyvei szereplőt nyugodtan lehetne piros cérnával összekötögetni, mert nála minden mindennel is összefügg. A fő csúcspontot leszámítva voltak egyéb mellékszálak, amelyeknél szintén elakadt a szavam. Felbukkant itt Alessandro Cross, aki nem más mint Aiden Cross csodálatos olasz fiacskája, és nagybátyja Ian is említésre kerül. Ők pedig kapcsolatba kerülnek jelenlegi hőseinkkel. Briliáns, amikor Anne L. Green mindenre gondol...és nincs olyan egy regényében sem, hogy egy másik történetből ne kapna szerepet egy ismerős...már olvasott karakter. Ilyennel még soha nem találkoztam, és azt hiszem ez páratlan a magyar irodalom és írók körében. 


A Toszkán örököst számomra csak még értékesebbé teszi, hogy most is a bemutatóján sikerült hozzájutnom. A kedves szavak és az élmény most is csordultig töltötte a szívemet, és ismét egy hatalmas élmény volt találkozni az írónővel. Minden könyvbemutatója egy ünnep, nekünk olvasóknak kiváltképp...hiszen ismét megmutat magából egy részt, amiért nem lehetünk elég hálásak. 
 
A külső tökéletesen illeszkedik az első részhez. Igaz a hátsó borító őszi színekben pompázik, utalva a megjelenés időpontjára, és a cselekmény szüret utáni voltára. A gyönyörű őszi színekbe öltözött levelek tökéletes harmóniában állnak a felbukkanó rusztikus toszkán épülettel. Ahogy a könyvre nézek egyből eszembe jut róla a napfény, a nyár és az ősz, a toszkán bor, a szőlő. A belső sem marad el a külsőtől, hiszen a jól megszokott fejezetek melletti idézetekkel együtt egyedi grafika is színesíti a külalakot. Daniele esetében egy borosüveg, Katie részénél pedig egy dugóhúzó. Az hiszem Allegrini tekintetében ez nem szorul nagyon magyarázatra, hiszen a szőlő és a bor az élete. Amerikai marketingesünknél viszont nekem többletjelentéssel bír, mégpedig azért mert Katie is olyan Daniele életében, mint egy dugóhúzó. Úgy töri fel fel Danielét, mint a sokáig palackban őrzött bort a bornyitó. Levegőhöz engedi, ezáltal élettel tölti meg.

Ez a könyv olyan, mint egy forró nyári napot enyhítő hűs szellő. Jóleső érzést okoz, és egyszerűen csak vágyat ébreszt az olvasás iránt, hogy az olvasó történet részesévé váljon. A gerincek pedig nagyon szépen kirajzolódnak már...igaz, még a harmadik hiányzik és akkor lesz teljes a tökéletes toszkán táj, amelybe minden olvasó szerelmes lesz, aki megismerkedik Katie és Daniele történetével. 




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Karády Anna: Zserbó 2.

Karády Anna: Zserbó

Mosonyi Mara: A szirt