Palotás Petra: Vénasszonyok nyara

Be kell vallanom nehéz megszólalnom ezután a regény után. Olyan érzés kavarog bennem, mint amikor egy esős őszi délutánon vagy akár egy hideg téli estén visszaemlékszem egy nyári pillanatra, a Balatonra, a görög tengerpartra vagy csak a nap jóleső sugaraira. Az emlékezés édes íze ez a regény a maga minden csodájával, fájdalmával, gyötrelmével, igazságaival. Hiszen annyi de annyi útvesztő van az életünkben, elég csak egyszer rossz irányba pillantani vagy fordulni és vége...teljesen átírjuk a menetirányt. És a "mi lett volna ha" ideje már csak életünk alkonyán köszönt be hozzánk: akkor amikor végre van időnk gondolkodni hogy ha másként döntünk akkor milyen lett volna az életünk. 

Palotás Petra írónőtől nekem ez volt az első regényem, és kijelenthetem hogy biztosan nem az utolsó. Azért esett erre a választásom, mivel reméltem nemcsak a címében hanem a hangulatában is ad valamit a vénasszonyok nyarából. Hát mindent kaptam...perzselő hőséget és fagyos pillanatokat is. Én még új vagyok Palotás Petra könyveinek világában, és igyekszem is hamar felzárkózni. Korábban valahogy elsiklottam a könyvei felett, és csak idén nyáron egy véletlennek köszönhetően került a birtokomba a Szárnyaszegett pillangók első része. Akkor befészkelte magát a gondolat a fejembe, hogy nekem meg kell ismernem ezt a világot. És milyen jó, hogy hallgattam a megérzéseimre, és valami varázslat folytán a legújabb könyvét, a Recepciós kisasszonyokat pedig egy nyereményjáték keretén belül sikerült megnyernem. Ekkor már tudtam, hogy hamarosan olvasni fogok tőle, mert kíváncsi lettem. És olyan szerencse is ért, hogy részt tudtam venni az írónő budapesti író-olvasó találkozóján. Egy csupaszív, kedves, az olvasói iránt érdeklődő írónőt ismerhettem meg a személyében. Nagyon jól éreztem magam, felüdülés volt vele találkozni és beszélgetni. Mert a dedikáláson kívül minden olvasójával beszélgetett. Én egy kész tornyot vittem aláíratni, és mindegyiket angyali türelemmel és kedves mosolyok közepette szignálta nekem. Sajnos a találkozó időpontjáig nem sikerült végeznem a regénnyel, csak a napokban. Ezért részletesen nem tudtam kifejteni neki a gondolataimat, de az ahogy ő ír az bámulatos. A csodálatos fogalmazásmód valami lehengerlő. Petra olyan mint egy festő, csak ő szavakkal fest. Mondatai nyomán megelevenedik a természet ahogy leírja. Olyan a könyve, mint egy festmény, csak szavakkal. Nem túlzó, nem túlírt hanem magával ragadó. Szinte éreztem a Balaton vagy éppen a sós tenger illatát, és a homokot a talpam alatt. 

 

A Vénasszonyok nyara nem éppen egy nyaralásra való, könnyed kikapcsolódást ígérő regény. Sokkal mélyebb, összetettebb. A témája már nem éppen a fiatalság, hanem az öregség. Hogy abban sem csak a sötét felhőket kell meglátni, hanem igenis a napsugarakat, a fényt. Hiszen minden nap hoz valami boldog pillanatot, még ha nyolcvan x van a hátunk mögött is. Petra története ugyanakkor több síkon és több szereplő szemszögéből játszódik. Több szereplő gondolataiba is bepillanthatunk, nincs kifejezetten csak egy főszereplőnk, több van, akiknek valamilyen módon összefonódik a sorsuk. A komoly témák boncolgatása a regény alapjai, amelyek a központi problémákat is adják. Az Alzheimer-kór, az öregség egy nyugdíjas otthonban, a orvosi hivatás kérdésköre. És persze a történelem viharai felbukkannak. A szocializmus, a németek kitelepítése, vagy éppen a menekültválság. 

Az írónő egy mesélőn keresztül ismerteti meg velünk a főbb karaktereket, és ez a mesélő sem éppen akárki. A történet a Négy Évszak elit időotthonban játszódik, ahol bepillantást nyerhetünk Esther, Zoltán, Magda és Martha életébe. Persze egyéb mellékszereplők is színesítik az ő történetüket. Mindegyik ember különböző, és mégis közös bennük hogy egy fedél alatt élnek, így részeseivé válnak egymás életének.

Az egyik központi személy Esther, akinek megismerhetjük az egész életét, csakúgy mint Zoltánét. Az ő történetük egészen 1951-ig nyúlik vissza, Balatonfüredre. A német lány és a magyar fiú közötti ismertség ekkor indul. És persze végigkövetjetjük az életüket egészen életük alkonyáig. A nagy szerelem amely a XX. század közepén szikrát kapott és hatalmas tűzzel fellobbant közöttük soha nem szűnt meg égni, maximum alacsonyabb lángon tette ezt, de a szereplőink soha nem szűntek meg szeretni egymást. Mindketten megküzdöttek a történelem borzalmas eseményeivel, a háború utáni évek mindennapjaival és a kudarcokkal. A szerelem adott erőt mindkettőnek, hogy túléljék az egymás nélkül töltött időt, de végül az életnek más tervei voltak velük. Elszakadtak egymástól, és más felé vette az irányt életük folyója. Vajon mi lett volna ha nem történnek közbeavatkozások? Talán boldogan élnek míg meg nem halnak? Ezt már nem lehet megtudni, de az bizonyos hogy a sötét titkok mindig napvilágra kerülnek. Mindig minden kiderül. Ahogy a sors is csalafinta, mert az évek folyamán összehozta egymással a szétszakított párt, de akkor már nem voltak adottak a körülmények. A hazugságok és a bonyodalmak képesek évtizedek alatt fájó sebekké alakulni. Egy nagy szerelmet nehéz elengedni, főleg ha nincs arra magyarázat és semmilyen indok hogy a másik fél miért tűnt el. És ugyanilyen nehéz az elengedés, a gyász és a továbblépés is. Amikor fejben tudod hogy el kell engedned, de a szíved nem tudja...Esther pontosan ezt érezte, hiszen a történelmi események elszakították tőle Zoltánt, és akkor még nem volt ilyen fejlett, modern technika...így esély sem volt rá, hogy valaha megtalálja a szeretett férfit. Ámbár a karma ugye azért nem hálátlan, megadta Esthernek a feloldozást és az esélyt, hogy továbblépjen. Hogy meggyógyuljon és ráleljen a saját boldogságára. Beteljesedik az ő sorsa is, viszont sötét fellegek azért nem kerülik el. Fiatal kori botlásának utóhatása egész későbbi életére rányomja a bélyegét, amelyen főleg idős korában gondol egyre többet. Palotás petra szívbemarkolóan mutatja be mi is a szerelm, milyen mélyen tud érezni két ember egymás iránt...akár évtizedekkel később is. Hogy nem szűnik meg ez az érzés, hogy még ha tovább is léptek hőseink, egész későbbi életükre hatással volt a kapcsolatuk. A háttérben mindig ott voltak egymásnak.

Zoltánnak sem adatott egyszerű élet, hiszen német származása miatt Magyarországon a kitelepítés várt rá, és el is hagyta szeretett hazáját. Az ő karakterén keresztül az írónő választ ad arra is milyen lehet az, amikor valakinek el kell hagynia az otthonát, és hogy miért is nem tért oda kéősbb sem vissza. Lélekszaggató volt ezeket a gondolatokat, és érzéseket olvasni. Zoltán művészi pályára lépett, befutott és sikeres festő vált belőle...és a szerelem is beköszöntött újra az életébe, megtalálta élete párját, azonban első szerelmét soha nem feledte...hiszen művészetének lényegét is ez határozta meg.  Jule, Zoltán felesége is fontos szerephez jut. Hiszen olyan nagy odaadással szeretni mint ahogy ő szereti a férjét...mondhatni nagyon ritka. Feláldozta magát a férjéért, és mindig is őt helyezte előtérbe. Tudta, tudott arról az aszsonyról, aki szellemként ült a házasságán, de ő mégis igyekezett efelett szemet hunyni. Bámulatosan erős nő, tele szerelemmel. Az ő karaktere egy szerelmes asszony, aki az igazi szerelmet mutatja meg. Hogy milyen is amikor jobban szeertjük a másikat mindennél és mindenkinél. 

 

Martha az idős díva, aki még mindig fiatal akar lenni, színpadon áriázni és tündökölni. Nehezen fogadja el az idő múlását és azt hogy már nem a színház deszkáin lép fel minden este, hanem egy nyugdíjas otthon adja a közönségét. 

Magda az egyik legérdekesebb karakter, és számomra az ő története volt a legfájóbb. Az ő életéből számos tanulságot vonhatunk le. A nemi erőszak, egy brutális és agresszív férj majd egy boldogtalan házasság jutott neki osztályrészül. Szinte hihetetlen mekkora erő van ebben a nőben, hogy nem adta fel, soha nem adta fel. Mindig fent maradt a víz felszínén, még ha néha nagy bizonytalansággal is. Tragikus életútjának köszönhetően lányával sem sikerült harmonikus kapcsolatot kialakítani. Bár eljön a megváltás, valószínűleg ez már a sorsnak is sok volt, de érkezik egy újabb csapás a helyébe. Az ő szemüvegén keresztül ismerhetjük meg az igazi emberi gonoszságot a veje személyében, akit csak az idős asszony vagyona érdekel. A fizikai abúzust felváltja a lelki, amely már nem csak Magdát, hanem a lányát is éri. Nők millió viselik el ezt nap mint nap. Amely sok esetben sokkal mélyebben sebez mint a fizikai. Az áldozat szinte fuldoklik ebben a viszonyban, nem érzi hogy lenne szabad akarata és képtelen kiutat találni ebből a toxikus kapcsolatból. Pláne ha magával hozza a gyermekkora sérelmeit, és a szülei példáját. Magda azonban új életet kezd a Négy Évszakban háta mögött hagyva addigi életét, amely szinte csak fájdalommal volt tele, és a szerelem is beköszönt az életébe...ámbár nem éppen úgy végződik ez a liezon ahogy ő azt reméli. Magda egy bámulatos nő, egyrészt az ereje miatt, másrészt a kitartása miatt. Én csak csodálni tudtam. 

Az írónő bámulatosan bánt a szavakkal és helyezte el a történetet egy csodaszép, mesés szigeten. Rügen szigete Németországban található, ahol minden adott hogy valaki utolsó éveit békében és nyugalomban töltse el.  A pompás tájleírások mellett Palotás Petra nagyon komoly témákat vonultatott fel. Terítékre helyezte a német közvéleményt és napjaink Európáját érintő menekültválságot. Nem egyoldalúan, hanem mindkét felet megjelenítve. És elgondolkodtatóak az érvek. Mik állnak a háttérben, kik is a menekültek és mindegyik az-e, aki annak vallja magát? Egy lapon lehet-e említeni egy életerős férfit egy gyermekét menekítő anyával? Miért választja az új országot? Be tud-e oda illeszkedni, illetve be akar-e? Miben más ez a menekültinvázó, mint a korábbiak, amelyek a XX. században már megtörténtek?

Rügen

Fontos szerepet kap még az Alzheimer-kór, amely sajnos számomra sem ismeretlen, mivel az én családomban is előfordult. Borzalmas, amikor az embert nem ismeri meg a szerette, és a szeretett családtagnak is a fájdalom tükröződik a szemében, amikor elmeséled neki másnap hogy mi történt, és ő nem emlékszik rá. Nem tudja mit csinált, vagy bizonyos eszközöket hogyan használjon....és hogy hol is van tulajdonképpen. Fájdalmas ezt átélni, mivel apránként veszíted el akit szeretsz, és tudod nincs ellene mit tenni. Nem tudsz segíteni, mert lehetetlen. És ez a tehetetlenség a legrosszabb. Legtöbbször dühöt generál, és nem a családtagunk ellen irányul, hanem a kór ellen...és csak a válaszokat keressük, hogy miért? Miért kapott ilyen betegséget? Miért pont ő? Hogyan segítsek neki? Ijesztő amikor egy élet hullik apránként a porba, akire addig istenként néztünk fel a szemünk előtt omlik össze. És nekünk kell támogatnunk őt, holott a tiszta pillanataiban tudja ez neki sok. Petra tökéletesen jelenítette meg ezt: hogy hogyan taszít egy embert a mélybe és mekkora feladat ezzel együtt élni az illető családjának. A döntés micsoda fájdalommal jár  amikor már nincs más választás mint a hivatalos segítség. És az önostorozás utána, hogy miért tettem. Nem ezt érdemli, meg kellett volna megint próbálnom....nem ezt érdemli tőlem. Pokolian nehéz ez, és feldolgozni is amikor bekövetkezik a legrosszabb. 

Ami pedig szinte krimi irányvonalába is elvitte a cselekményt, azok nem voltak mások, mint a rejtélyes halálesetek. De mindenre számítottam...nyereségvágyra, anyagi előnyökre...de arra ami miatt és a célra amiért történtek arra végképp nem. Tökéletesen vegyítette ezt a szálat Petra a történet többi részével középpontba helyezve egy ilyen intézmény létezésének okát és céljait. Nem fokozatosan készítette elő a terepet erre az írónő, hanem hirtelen bedobta az olvasót a mélyvízbe és akkor ocsúdtam fel mi is történik valójában. 

Palotás Petra a regényben több szerelmet és több életutat mutat be. Nem rózsaszín bárányfelhőbe csomagolt romantikus életutak elevenednek meg a lapokon, hanem akár egyik családtagunk története is lehetne. A fogalmazásmód, a szerkezet bámulatos. A borító nagyon kifejező, magában hordozva az indián nyár minden elemét, utalva a vénasszonyok nyarára, amely már az élet utolsó sugarait jeleníti meg.