Könyvbemutató jártam - R. Kelényi Angelika, Baráth Viktória, K.M. Holmes és Hidasi Judit bemutatója a budapesti Álomgyár könyvesboltban

 November 2-án tipikus őszi, ködös idő köszöntött ránk. Párás, hideg és szitáló eső, de mégis feldobta ezt a napot az Álomgyár legújabb könyvbemutatója, ahol R. Kelényi Angelika, Baráth Viktória, K.M. Holmes és Hidasi Judit mutatta be a legújabb regényét. Ismét egy dedikálással egybekötött könyvbemutató keretében.  

17 óra tájban meg is kezdődött az esemény, és szépen gyülekeztek is az olvasók a nyirkos idő ellenére is. A négy írónő mosolygósan és jókedvűen várta az olvasókat, hogy dedikálhassák legújabb könyveiket és egy két szót váltsanak is a sorban állókkal. 


 

R. Kelényi Angelika most is, mint mindig beragyogta mosolyával, kedvességével a könyvesboltot. Vele mindig öröm találkozni, most is feltöltötte a szívemet. Egy bemutatóját se hagynám ki, és ezt a könyvét különösen vártam. Az Átkozottak című regényének egy részét korábban részletekben tette közzé a Facebook csoportjában, de szerencsére most már könyv alakban jelent meg...és micsoda alakban. Gyönyörű, kemény táblás kiadásban, meseszép belső borítókkal. És a maga a szöveg is nagyon egyedi megjelenést kapott. 

 

Fülszöveg: 

Átskovács Krisztina történész évek óta kutatja a Habsburgok történetét. Különösen érdekli Rudolf trónörökös és Vetsera Mária bárónő kapcsolata és haláluk körülményei. Egy nap rejtélyesen eltűnnek a temetőből a baronesz maradványai, majd meglepő körülmények között kerülnek elő, ezért Krisztina Bécsbe utazik, hogy egy osztrák nyomozóval a végére járjon a bizarr esetnek. Ha sejtette volna, milyen veszély leselkedik rá, biztos, hogy kétszer is meggondolja, nekivágjon-e ennek a félelmetes kalandnak.

Átok ül a Habsburg családon. Egy átok, mellyel Batthyány gróf özvegye sújtotta a császárt és minden leszármazottját. A nép még 1867-ben is erről beszél. Azt suttogják, tizenhárom erőszakos halálnak kell történnie a Habsburg családban ahhoz, hogy megtörjön a rontás. Ahogy telnek az évek, az átok beteljesedni látszik... Erzsébet királyné félelme nem alaptalan. Egy titkos szervezet, mely nem nézi jó szemmel a kiegyezést, azon munkálkodik, hogy segítsen a sorsnak...

A szálak végül összeérnek. Krisztina kezében futnak össze, de vajon túléli a múlt és a jelen hátborzongató összefonódását? Létezik síron túli szerelem?

R. Kelényi Angelika titokzatos, kiszámíthatatlan regénye két idősíkon fut, napjainkban és az 1800-as években. Ahogy azt az írótól megszokhattuk, az izgalmas, fordulatos krimi cselekménye a fantázia szüleménye, ugyanakkor a kor szellemét és eseményeit valósághűen ábrázolja.

 

Baráth Viktória Napfény földje már napokkal korábban megjelent, viszont a hivatalos bemutatóra csak most került sor. Én már el is olvastam, és úgy érzem Vikinek ez a regénye kiemelkedik eddigi alkotásai közül. Nem csak a témája, hanem a karakterábrázolásai miatt is. Nem is éppen kevesen jöttek Vikihez a bemutatón dedikáltatni és beszélgetni, és nem egy ember kezében láttam Elizabeth Carrington történetét. 

 

Fülszöveg:

Elizabeth Carrington a londoni elit irigylésre méltó életét éli. Sikeres üzletasszonyként hőn áhított vágya megszerezni egy kereskedelmi cég tulajdonostársi pozícióját. Kemény munkával küzdötte fel magát a csúcsra, és most végre elérheti a célját. Ehhez azonban olyat kell tennie, amire nem számít: Afrikába kell utaznia, hogy ő maga bonyolítson le egy fontos kakaóbabüzletet. A feladat első ránézésre könnyűnek tűnik, Elizabethnek azonban az út során a legrosszabb rémálmaival kell szembenéznie. Főleg, amikor Elefántcsontparton lázadás tör ki, elsöpörve a hazautazás lehetőségét. Az egyetlen kapaszkodót a vadonban élő, angol származású Adam jelenti számára, akinek esze ágában sincs pátyolgatni az állandóan panaszkodó nőt. Az idő múlásával azonban Elizabeth rádöbben, hogy a világról alkotott képe egy túl büszke és elkényeztetett nő nézőpontjából fakadt.
Van még remény a természet és az emberiség számára? Képesek vagyunk saját magunkon is változtatni, ha az a világunk hasznát szolgálja?

Baráth Viktória legújabb, Szabadon-sorozata egy nagyon is aktuális társadalmi problémát boncolgat, amelyben az egyéni sorsok összefonódása jelentheti a megoldást. Mert van az a pillanat, amikor félre kell tennünk a saját érdekeinket egy nagyobb cél érdekében.

 

 Volt egy "elsőbálozó" írónő is, mégpedig K.M. Holmes személyében. A tavalyi évben jelent meg első könyve a Tiéd a főszerep címmel, és elsőkönyves íróként azonnal be is robbant. Roppant tehetséges. Fordulatos, izgalmas, erotikától fülledt és mégis komoly mondanivalóval rendelkező történetei egyből az olvasók kedvenceivé váltak. Sajnos a tavalyi évben nem volt lehetőség egyik könyvének sem a bemutatójára, de idén végre sikerült. Majd kiugrottam a bőrömből, amikor kiderült, hogy végre összejött és találkozhatok vele személyesen is. Persze vittem magammal az összes eddig megjelenteket, hogy dedikáltassam őket.

Én már nagyon vártam vele a személyes találkozást, eddig csak az online térben volt alkalmam beszélgetni vele...sajnos utóbbira nagyon sok idő nem jutott, mert elég hosszú sor állt még mögöttem...de azért pár szót sikerült váltanunk egymással. Bemutatkozás nélkül megismert, és olyan kedvesen és mosolygósan fogadott, hogy nekem egy örök élménnyé vált a vele való találkozás. Izgult, és látszott rajta mennyire boldog, hogy dedikálhat és beszélgethet az olvasóival. Sugárzott róla az öröm, és ránk is átragadt. Köszönöm drága írónő az ajándék könyvet, nem is hiszed el mekkora örömet okoztál vele nekem. Colton mellett, Damien a kedvencem így kíváncsian várom az ő történetét is. Bár választani a K.M. Holmes pasikból valljuk be baromi nehéz...aki olvasta Miss Holmes könyveit, tudja miről beszélek. 


Fülszöveg: 

Talán az a legnehezebb, hogy ne titkoljuk az érzéseinket.
Azt mondják, egy filmben bármi megtörténhet. Ashley álmában sem gondolta volna, hogy ez igaz lesz az életére is. Mert a legfontosabb filmszerepét Hollywood legdögösebb pasijával kellett eljátszania. Damian Reshore jelenléte viszont csak nehezítette a helyzetét.
Hiába ismerték egymást régóta, Ashley ez idáig tökéletesen leplezte az érzéseit Damian iránt. A közös munka azonban felszínre hozta azokat, és rájött, hogy a valóság számára az igazi színjáték, mert nem engedhet a vágyainak. Inkább hazudott magának, hazudott a szívének, de hiába próbált a közöny mögé rejtőzni, Damian túlságosan vonzónak bizonyult az ő gyenge elhatározásával szemben.
A kamerák kereszttüzében, rendezői utasítására egymáséi lettek, és különböző forgatási helyszíneken át szenvedélytől fűtve haladtak a végszó felé. Egészen addig, amíg a legboldogabb percben szertefoszlott minden remény…
De milyen befejezése lesz az ő történetüknek?
És miért olyan nehéz Damiant szeretni?
Kiderül a trilógia befejező részéből.

K. M. Holmes új regényében ismét elhozza az olvasóknak a Tiéd a főszerepben megismert szépfiút. A szerzőre jellemző humorral megírt, szexi és sziporkázó történetben végre Damian is kiteríti a lapjait.

 

Ismét köszönöm az Álomgyárnak, hogy létrejött ez a könyvbemutató. Szuper hangulat volt ismét, a fotók is bizonyítják....amiket szintén köszönök. A ronda és nyirkos kedd délután tökéletes megkoronázása volt ez az esemény. 





 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Karády Anna: A kegyúr

Bán Mór: A hajnalcsillag fénye (Hunyadi ciklus)

Gerencsér Nikolett: Jövendő múlt