R. Kelényi Angelika: Átkozottak

 

Pár perce fejeztem be a regényt, és egyszerűen még mindig a hatása alatt vagyok. Angelika ismét bebizonyította, hogy nem tud hibázni, sőt, ha lehet minden könyvével csak egyre feljebb tolja azt a bizonyos lécet...hihetetlen. Keresem az állam, ami leesett. Minden könyvét imádom, mivel mind egytől-egyik kedvenc, de most valami olyat alkotott, amely az Ártatlannal vetekedik...legalábbis nálam. Flóra története áll nálam a képzeletbeli dobogó legfelső fokán, és úgy tűnik Átskovács Krisztina mellé lépett, feljutott az első helyre. Ámbár nagyon nehéz rangsorolni. Így olvasás után nagyon örülök, hogy a vírushelyzet engedte, hogy ennek a csodás regénynek legyen könyvbemutatója, és, hogy én ott lehettem rajta. Felbecsülhetetlen így számomra ez a kötet. Az Átkozottakat nagyon vártam, valahogy kábé annyira, mint a Heavent. Korábban Angelika tett közzé részleteket belőle a zárt írói Facebook csoportjában, mivel akkor még úgy volt nem kerül kiadásra...de sok olvasó imája meghallgattatott, mivel végül ilyen gyönyörű köntösben járult ez a csavaros történet az olvasóközönség elé.

A zárt csoportban közzé tett részletek annyira felcsigáztak, hogy alig vártam, hogy én ezt egyszer könyv formájában is tudjam majd olvasni...amikor, pedig kiderült, hogy 2021-ben megjelenik, majd kiugrottam a bőrömből. Nagy kedvencem ez a korszak, amely a kötet alapja. És persze, Sisi. Kislánykorom óta minden karácsonykor megnézem az ikonikus 1950-es években készült klaszikus háromrészes sorozatot, és elolvasok, illetve beszerzek róla minden könyvet. Tudom, hogy sok helyen sántít a film, de én akkor is imádom. Bécs, pedig a szívem másik csücske Budapest mellett. Ha tehetem, minden adventkor felkeresem, és bejárom a Schönbrunni kastély termeit, ahol a császárné és az egész császári család is járt egykoron...de Bécs csodaszép belvárosát, és a Hofburgot sem szoktam kihagyni. A lelkemet mindig feltölti ez a csoda, és karácsonyra készülődve advent idején mindig különös hatással van rám ez a magyar fővárossal annyi hasonlóságot mutató metropolisz. Mintha olyankor eggyé válnék a történelemmel, amiért annyira rajongok. Mintha megtapasztalhatnám a korabeli világot, és a mindennapokat. Minthogyha beláthatnék a "kulisszák" mögé. Sajnos a vírushelyzet miatt ez a második év, hogy ki kell hagynom ezt a kirándulást, de szerencsére Angelika most elrepített oda, és nem tudok neki ezért elég hálás lenni. Ugyanolyan érzések kavarogtak bennem, amikor becsuktam a könyvet, mint amikor hazaérkeztem régebben Bécsből. Köszönöm drága írónő, hogy csordultig töltötted a lelkemet, és visszaadtad 2021-ben ezt az érzést, amit már második éve nem tapasztalhatok meg személyesen. 

A regény két idősíkon játszódik, amelyet mindig imádok. Egy történelemrajongónak ez maga a mennyország. Egyik a jelenben, egyik, pedig a múlt eseményeit mutatja meg. Bár utóbbi is több szálon burjánzik tovább, amiért megint csak megemelem a kalapomat az írónő előtt, bámulatosan szőtte a szálakat, és jutott el a végkifejletig. Ebben a regényben minden megvan, amit az Angelika-olvasók szeretnek: romantika, történelem, belevaló női főszereplő, egy tökéletes férfi karakter és gyönyörű helyszínek megspékelve egy kis krimivel és izgalommal....egyszóval olyan regény, amely kiszakít a jelenlegi borzalmas valóságból. Általa visszautazhatunk a XIX. századi Bécsbe, megismerve Erzsébet császárnét és Ferenc Józsefet, később pedig Rudolf főherceget, valamit Mary von Vetsera bárónőt. 

A történelem valós fő-és mellékszereplői is képviseltették magukat természetesen teljes valójukban. Angelika alapos kutatómunkája minden oldalon megmutatkozik, akár Larisch grófnő vagy éppen Sisi ábrázolásának tekintetében. 

A kötet főszereplője Átskovács Krisztina, történész. Szakterülete Erzsébet királyné kora, kiváltképpen a mayerlingi tragédia. Számos vad elmélete van Rudolf és Mary halálával kapcsolatban. Egy telefonhívásnak köszönhetően Budapestről Bécsbe utazik, ugyanis kirabolták Vetsera Mária sírját, és őt, mint a korszak szakértőjét vonták be a nyomozásba. A nyomozati fejleményeknek köszönhetően kell ismét az osztrák főváros felé vennie az útját. Krisztina egy tipikus Angelika-hősnő: kicsit Caroline, kicsit Heaven jellemvonásai köszönnek vissza benne, és persze Flóra makacssága sem maradhatott el belőle. Roppant okos, és nagyon öntörvényű. A szakmájának él, a magánélete szinte nem is létezik. Bolondul a szakterületéért, és minden újabb információért. Mondjuk úgy nagyobb az információéhsége, mint bármi. Családi háttere átlagos, boldog gyermekkort tudhat maga mögött...de számos sebet hordoz, amit a mai napig nem tudott feldolgozni. Nehezen találja meg a szerelem is, korábbi kapcsolata egyetemi professzorával sem végződött túl rózsásan..igaz már csak akkor kerültek közelebb egymáshoz, amikor nem volt meg közöttük a tanár-diák viszony. Krisztina szinte istenként tekintett az idősebb férfira, de fokozatosan ráébredt, hogy nem minden a tudás és az intellektus. Ugyanis az értelem mögött egy nárcisztikus férfi bújt meg, és ebből ő nem kért. Nem volt szüksége egy ilyen kapcsolatra, és ez rá is nyomta későbbi viszonyaira is a bélyegét. Ugyanakkor maga sem értette sokáig, hogyan bonyolódhatott bele egy ilyen viszonyba, de huszonévesen szinte bálványozta Andreast, de harmincéves korára belátta ez csak fiatal naivságának volt köszönhető. A szerelmet felváltotta a hatalmas nagy tisztelet, és elismerés a szívében. Krisztina ebben a részben a tudásán kívül talpraesettségét is megmutatja, nem éppen egy bonyolult helyzetből kell kimásznia vagy egy problémát megfejtenie. Nem egyszer játssza ki Berger utasításait, a kíváncsisága és tudásszomja mindenek felett áll, amely kis híján az életébe kerül.

Angelika szokásához híven itt is alkotott egy tökéletes férfi karaktert, de az ellentétét is megteremtette, tökéletes összehasonlítási lehetőséget adva ezzel az olvasónak.. 

Az osztrák Leon Berger nyomozó a másik fő karakter, aki a baronesz maradványai ügyében nyomoz szinte egy modernkori Marianiként viselkedett. Nem egy nyálas, minden percben bókokkal dobálózó pasi, hanem igenis tudja mikor mit kell mondani és hogyan kell férfiasan viselkedni napjainkban. Imádtam a mogorva stílusát, és a védelmező jellemét. Olyan volt, mint egy XXI. századi lovag. Igaz, a történelem nem volt az erőssége, de Krisztina számtalanszor próbálkozott feleleveníteni az iskolában tanultakat, de Leonnak nem mindig sikerült felvennie a fonalat. A szakmájában igazi maximalista, és amit akar azt el is éri. Kiváló nyomozói képességei vannak, amelyek nem is hagyták cserben, és egyszerűen imádtam a magyar lánnyal való közös részeiket. Ahogy együtt gondolkodtak, ötleteltek és kerültek egyre közelebb egymáshoz. Szinte izzott közöttük a levegő, Krisztina nehezen is akarja elhinni, hogy Berger érezne iránta valamit, pedig ezt osztrák főhősünk számtalanszor bizonyítja...de hősnőnk csak nehezen hiszi el, bár roppant féltékeny tud lenni, ezáltal bebizonyítva magának is, hogy többet érez Leon iránt, ahogy a férfi is. 

És persze a tökéletességnek van ellentéte is, amely nem is lehetne aggályosabb. Ő pedig nem más, mint Andreas Freimann. Az írónő valami zseniálisat húzott az ő karakterével, megteremtve a tökéletes elmebajos professzort. Hihetetlenül okos, de a szakterületén kívül nagyon máshoz nem konyít. Szintén Erzsébet királyné korának kutatója. Első olvasatra még nem találtam benne semmi furcsát, de ahogy haladtam előre a történetben egyre gyanúsabbá vált. Krisztina korábbi visszaemlékezései alapján, és ahogy mindinkább megismertem nárcisztikus jellemét már ferde szemmel néztem rá, és valahol éreztem...valamit titkol. És nem is tévedtek a megérzéseim. Amikor kiderült, hogy ki is ő valójában és mik a szándékai....hát sokkot kaptam. Angelika Freimann tekintetében tökéletes pszichopatát alkotott, aki nem kevés félelemre adott okot. Én biztosan nem tudtam volna, ennyire higgadtan viselkedni vele, miután lehullt róla a lepel. Tévképzetei, a beteges vonzalmai tették valóságossá és hihetővé az ő cselekményszálát. Pompásan összekötötte a múltat a jelennel az írónő Andreas karakterén keresztül. És persze a tetőpontot, a teljes katarzist Freimann bomlott elméje általi tévképzet hozza meg. 

A múltbeli cselekményeket naplóbejegyzések által ismerhettük meg, amelyek kezdetben Sisi és Ferenc József életét mutatták be. De mint általában egy R. Kelényi Angelika történelmi romantikus esetében nem a történelem nagyjaira irányul a figyelem, hanem sokkal kisebb szereplőkre. Kövesdy Katinka naplóbejegyzései által olvashattunk a magyar koronázásról, Andrássy Gyula grófról, a császárné és a "szép akasztott" közötti viszonyról, és a Batthyányné átkáról. Az átok, amely tizenhárom erőszakos halált követelt a császári családtól az aradi tizenhárom vértanúért cserébe. A Tizenhármak Társasága tökéletes volt, ahogy a Kállay család szerepeltetése is.  

Ahogy, pedig a Kállay családot összekötötte Mary von Vetsera és Rudolf főherceggel az bámulatos volt. A regény múltbeli szálának második része már a főhercegre és a baroneszre koncentrál, ugyanis Mary naplórészletei bukkannak fel a lapokon. Megelevenedik a korabeli Bécs, az arisztokrata szokások, a titkos liezonok lebonyolításának praktikái és egy roppant szomorú anya-lánya viszony is felfedi magát. Beleláthatunk Mary gondolataiba, a lelkébe, a szívébe...hogy mit érzett egy tizenhétéves lány 1888-ban. Hogyan gondolkodott az életről, szerelemről, a sorsáról... Mary egy naiv és ártatlan lány volt, akit befolyásoltak az idősebb perszónák a hatalom és pénz kedvéért. Nem volt mindig szívderítő olvasni a sorait, de a regény végére egy határozott és erős nő vált belőle, felismerve a saját akaratát és azt hogyan is juttassa azt érvényre..

Rudolf főherceg, pedig hozta a történelemből már jól ismert vonásait, és olvasva a lelkiállapotát, nem csodálkozom az öngyilkos hajlamain. Az biztos, hogy Rudolf pszichésen erősen sérült volt, amelyet a neveltetése miatt nem is csodálok. Az állandó halálvágya engem is borzasztóan lehangolt. Nem tudom a valóságban milyen férfi lehetett, a fotók alapján inkább a szépséges édesanyjára hasonlított...de mégsem egy jóképű férfi benyomását kelti. Mintha lenne valami a szemeiben, amelyek nem is kicsit árulkodóak. 

Sok elmélet létezik, hogy mi is történhetett abban a bizonyos mayerlingi vadászkastélyban. Valóban öngyilkosok lettek a szerelmesek? Vagy merénylet áldozatai? Vagy politikai gyilkosság történt? Esetleg maga a császár adta ki a parancsot? Ezt szerintem már soha nem fogjuk megtudni, hacsak elő nem keül valami bizonyíték....bár szerintem ezt Ferenc József magával vitte a sírba. Angelika is az olvasó elé állít egy elméletet. Megmutatja hogyan alakult ki Mary és Rudolf viszonya, kik és milyen szerepet játszottak benne. Egyáltalán volt-e szerelem közöttük? Vagy milyen is lehetett ez a szerelem?

A regény címe több szempontból is értelmet nyer és nem kicsit találó. Először arra gondoltam az "Átkozottak" cím egyértelműen Rudolfra és Maryre utal, de aztán ahogy olvastam arra jöttem rá, hogy a kötet valamennyi szerelmespárjára vagy szereplőjére igaz ez. Mindegyik átkozott valamiért... és persze ott van Batthyányné Zichy Antónia átka is. Többféleképpen értelmezhető és többféleképpen is nyer értelmet. Zseniális megoldás. 

A hibátlan belsőhöz bámulatos külső is dukál, amelyet az Átkozottak meg is kapott. Gyönyörű keménytáblás kiadásban jelent meg: szemkápráztató borítóval, ahol egyszerre szerepel rajta a kötet főszereplője és a Schönbrunni kastély is. Színeiben is illik a XIX. századi hangulatú történethez, mivel egy régi papíros szeli ketté a borítót, amely tökéletes utalás a naplóbejegyzésekre.

Annyira sokrétű és összetett ez  a regény....mind a jelenbeli és múltbeli szálakat tekintve, hogy egyszerűen csak azt tudom mondani Angelika megint egy mesterművet alkotott. Egyszerre volt benne a jelen és  a múlt, a történelmi romantika és a napjainkbeli romantikus krimi, amelyek annyira a sajátjai.