Nehezen találom erre a könyvre a szavakat, csak egyet találok leginkább hozzáillőnek: az, pedig nem más, mint hogy ez egy csoda volt. Egyszerűen szétmarcangolta a lelkemet, és darabokra törte a szívemet...nem beszélve arról mennyi könnyet hullajtottam olvasás közben, amikor be kellett csuknom a regényt, mert percekig csak sírtam rajta. Nem tudom miért viselt meg ennyire, talán azért mert annyira emberi, annyira bele tudtam élni magam, hogy az szinte fájt. Fizikai fájdalmat okozott ha nem olvashattam.
Colleen Hoover írónő majdnem minden regénye a polcomon csücsül, és még olvasatlanok szegények...de valami mindig is húzott a történeteihez. Úgy rendeltem meg több kötetét is, hogy nem olvastam tőle soha...2021. decemberéig. Egyik kedves barátnőm, Barbi ajánlotta és kitaláltuk, hogy közösen fogjuk olvasni. Én először, ő pedig újra a folytatás megjelenése előtt, hogy felelevenítse a történéseket. Barbi a kedvenc bloggerinám is, és idén nem ez volt az első olyan regény, amit ő ajánlott, és amely teljesen felforgatta az életemet...a gondolataimat, a lelkemet. Köszönöm drága Barbim, hogy ismét egy ilyen gyönyörűséggel ismertettél meg.
A Maybe someday nem egy átlagos regény, hanem olyan, amelyben nagyon dominál a zene. Az írónő együtt dolgozott Griffin Petersonnal, aki megzenésítette és természetesen elénekelte a könyvben szereplő dalokat...így amikor az olvasó az adott dalhoz ér, meg is tudja hallgatni, ezáltal még inkább életre keltve a történetet, az érzelmeket, érzéseket...elérve azt, hogy az olvasó a sztori részévé váljon . Erre egyszerűen én nem találtam szavakat. Amikor többen kérdezték tőlem, hogy olvasás közben ugye hallgatom a dalokat...mondtam persze, de nem értettem miért olyan fontos ez. De aztán, ahogy haladtam előre a regényben megértettem. Szívbemarkoló volt hallani őket, főként tudva milyen érzelmekhez, eseményekhez köthetőek.
Az első oldalak után azt hittem egy megszokott romantikus regényt tartok a kezemben. Sydney Blake, a kötet hősnője 22 éves egyetemista, aki az egyetemi könyvtárban dolgozik és a lakótársával, Torival bérel egy lakást egy lakóparkban. Sydney nem éppen kicsapongó fiatal lány, de úgy gondolja minden szuperül halad az életében. Öt éve együtt van a barátjával, de valahogy nem tudja elképzelni, hogy az egyetem után elkötelezze magát. Szabadságra vágyik. Napjainak egyik fénypontja, amikor este kiül az erkélyre hallgatni a szemben lakó szomszéd srác gitárjátékát. Sydney-t megbabonázza a zene, titokban ugyanis dalszövegeket ír...de szigorúan a fiókoknak. A sors útjai, azonban kifürkészhetetlenek, és a zenész, Ridge is felfigyel a hallgatóságára. A kommunikációs akadályokat legyűrve elkezdenek sms-ezni, és így megismerkednek egymással...a lány kisegíti dalszöveggel is. Végül, pedig Ridge kénytelen közölni Sydney-vel, hogy a pasija megcsalja...ráadásul a lakótársával és barátnőjével, Torival. És innen indul igazán a sztori, és kerültek elhintésre a magok az írónő részéről.
Sydney Blake az egyik legszerethetőbb hősnő, akivel az olvasmányaim alatt találkoztam. Pedig nem szoktak a kedvenceim lenni a női karakterek, de Syd...egyszerűen nem lehet nem szeretni és kedvelni. Sok terhet cipel magával, kezdve a családi kapcsolataival. A szüleivel való viszonya nem mondható tökéletesnek, és mivel nem az apja által kijelölt utat követte, hanem az álmait, így saját magának kell finanszíroznia a tanulmányait. Már ekkor tisztelet ébredt bennem iránta. Nem veti meg a munkát, tudja mennyi küzdelem áll már mögötte, és nem az a típus, aki olyan könnyen feladná. Karizmatikus, humoros, és roppant kedves nő...a regény elején borzasztóan naiv. Miután felfedezi a hazugságot, egyszerűen felszínre törnek belőle az érzelmek, és kiadja a dühét...amit teljes mértékben meg lehet érteni. Évek óta hazugságban élt, becsapta az, akinek a legjobban kellett volna szeretnie...és hősnőnk elkeseredettségében csapot-papot hátrahagyva az esőben áll a bőröndjeivel, mígnem a zenész szembe szomszéd srác le nem küldi hozzá egyik lakótársát, hogy addig, ameddig nem talál albérletet lakjon náluk...hiszen gitárvirtuózunknak köszönhető, hogy Sydney szeme felnyílt, és átlátott a szitán. A lány eleinte kétkedve fogadja a meghívást, de jobb híján elfogadja és ekkor indul el egy olyan úton, amelynek köszönhetően még nem is sejti micsoda lelki cunamival kell megküzdenie a későbbiekben. Sydney számára Ridge Lawson egy sötét szemű és kócos hajú zenész, aki nem mellesleg eszeveszetten jóképű is...de ahol először eredtek el a könnyeim, az az amikor lehull az egyik lepel a mi zenészünkről. Ridge ugyanis siket, és kizárólag írásban és jelnyelv segítségével kommunikál. Nem tudom megmagyarázni, de a szemem most is párásodik, ahogy eszembe jut....amikor kiderült, hogy siket. Sydney ugyanakkor természetesen kezelte ezt a dolgot, és nem különcként tekintett rá...hanem felvette a srác ritmusát, és átállt az ő kommunikációjára. Így értelmet nyert számára a sok erkély-smsezés létjogosultsága is. Syd sebet ütött lelke folyamatosan gyógyul be Ridge hatására, akibe egyre jobban belehabarodik...de nem enged az érzelmeinek, mivel nem akar olyan lenni, mint egykori lakótársa, Tori. Aki egy erkölcsi nulla, nem akarja megbántani sem a fiút, sem annak barátnőjét. Nem akar hazugságot, és fájdalmat...és mégis....szinte szomjazik Ridge jelenlétére. Felfedezik egymásban azt amire valójában szükségük van. Azok a jelenetek, ahol Syd énekelt, és ahogyan azt Ridge "hallgatta" szintén elég könnyesre sikerült, és nehéz volt elapasztanom őket. Egy csodálatos érzelem bimbózik a két főhős között, de inkább szenvednek...de nem akarják romba dönteni a másik életét. Syd tudja, még nem áll készen egy új kapcsolatra...mégis érzi, hogy számára Ridge a tökéletes férfi, aki mellett leélné az életét...és megpróbál mindent megtenni azért, hogy a fiú boldog legyen, hogy megkapja a megérdemelt boldogságot...még ha az nem is az ő szerelmüket jelenti. Képes feláldozni magát a másikért, és ekkor mutatkozik meg milyen tiszta jellem...mert tiszta szívből, lelke minden rezdülésével szereti a fiút.
Ridge Lawson...ha van tökéletes könyves álompasi, ő biztosan az. Ebben a XXI. századi felszínes, látszatkapcsolatok uralta világban vannak, létezhetnek még ilyenek, mint a mi Ridge-ünk? Nem tudom, de remélem. Colleen Hoover tökéletesre gyúrta, egyszerűen nem tudtam hibát találni benne. Az a magas fokú empátia, a mások iránti törődése egyszerűen tökéletessé teszi. Ridge mindig is mást helyezett előtérbe saját maga helyett, holott brutális gyermekkor áll mögötte...és egyszerűen abban a mocsokban ő olyan volt, mint egy ritka és egyedi virág, amely nem hagyja, hogy elpusztítsák. Minél jobban bántják, annál erősebbek a gyökerei, a szára, a levelei. Ellenáll mindenféle bántalmazásnak...legyen az fizikai vagy verbális. Egyetlen testvérét is szinte ő nevelte fel, úgyhogy vele nem foglalkozott senki...pedig neki aztán nem volt egyszerű dolga. Egy halló gyereknek sem könnyű, hát egy siket kisgyereknek, akivel még a szülei sem hajlandóak kommunikálni, mert szégyellik. Milyen emberek az ilyenek...gyűlöltem Ridge szüleit, de azt az embert akit világra hoztak egyszerűen imádtam. Erkölcsös, olyan szinten, hogy az manapság ritka. Mindig tudja mi a helyes, és mindig meg akarja oldani mások problémáit. A segítségnyújtás a lételeme. Más terheit is képes cipelni saját, mázsás súlyai mellett. Amellett, hogy bámulatos jellem, nagyon tehetséges zenész...és siketként ezt véghez vinni, vagyis inkább elérni nem kis erőfeszítésbe kerülhetett. Tudja, hogy a fogyatékosságához hogyan állnak az emberek, lesajnálják, amit nem igazán szeret...de Sydney szemében nem a sajnálatot, hanem az elfogadást látja, hogy egyenrangúként, végre "normálisként" kezeli. Nem érezteti vele a hátrányát, hogy nem hall, hogy nem úgy kommunikál, mint a többiek. A fiúnak ez rettentően sokat jelent, és ez is indítja őt el egy olyan úton, amely alapjaiban változtatja meg az életét. Ridge a zenélés mellett dalokat is szerez, és ebben éppen Syd lesz a segítségére...mivel egy alkotói válság kellős közepén csücsül. Ahogy együtt dolgoznak, fokozatosan megismerik egymást, és egyre inkább belehabarodnak egymásba...de Ridge Lawsonnak barátnője van, mégpedig egy cisztás fibrózisos beteg lány, Maggie. Már a megismerkedésükre is alig vannak szavak, ahogy pedig hősünk rajong a lányért, az is mindent elmond a jelleméről. De Ridge gyengéd érzelmeket kezd el táplálni Sydney iránt, amelyet még inkább elfojt magában nem kevés bonyodalmat okozva ezzel. A szíve két felé húz, és ez lassan felőrli őt. A becsületesség mintaképe, és szinte oroszlánként küzd Maggiért...de amikor bekövetkezik egy baleset, akkor sok mindenre fény derül. Ridge érzelmeire is....holott soha nem hitegette Sydneyt. Számtalanszor jelentette ki, ő Maggiet szereti....de Maggie számára már fullasztó módon. Idő kell arra is mire Ridge ráébred, hogy először életében Syd-del lehet szabad, akkor tapasztalja meg milyen érzés is ez. Persze azért ő sem viselkedett mindig makulátlanul, főleg amikor próbálta helyrehozni a kapcsolatát és számos olyan kijelentést tett, ami a másik nőnek nem esett éppen jól...de ezt oly módon kompenzálja, hogy ott aztán nem tudtam megállni sírás nélkül. Becsuktam a könyvet, és percekig csak sírtam. Az az érzelmi tisztaság ami ebből a fiúból árad hihetetlen. CoHo azzal tette fel a habra a cseresznyét, amikor Ridge megszólalt, és az előtt az ember előtt, akihez az ő szíve valójában tartozik. Úgy vallott szerelemet, hogy a szívem szakadt meg közben, és azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet egy ember ennyire jó, ennyire tiszta és hogyan rendelkezhet ennyire gyönyörű lélekkel.
Szót kell még ejtenem az úgymond szerelmi háromszög harmadik tagjáról, Maggieről. Maggie Carson, aki tudja hogy cisztás fibrózisban szenved, és meg vannak számlálva az évei...ezért érzi, hogy élnie kell, megtapasztalni mindent, amit tud és amire lehetősége nyílik. Maggie egy életvidám lány, akit szintén nem lehet nem kedvelni. Viszont érzi, ez a kapcsolat Ridge-gel nem teszi boldoggá, a fiú csak visszafogja őt. Persze érti, hogy félti...de Maggie számára ez egyre fullasztóbb. Fuldoklik ebben a szerelemben, persze szereti a fiút, de már nem úgy...nem ezt a szerelmet keresi...sokkal lüktetőbbet. Maggie az úgynevezett "sérelmet szenvedett fél", de én mégsem éreztem ezt. Úgy tekintettem rá, mint aki végre feljön a víz alól hosszú-hosszú percek után, és végre kap levegőt. Ő nyitja fel tulajdonképpen zenészünk szemét, hogy milyen is az ő kapcsolatuk valójában. Bár öt év, az öt év...de akkor is érzi, ez így nem működhet tovább..és bár szeretik egymást, ők nem tartoznak össze....erre végül mindketten rájönnek. Maggie egy bámulatos nő, erős és nem fél semmitől. Nem kapaszkodik görcsösen a biztos támpontba, hanem inkább fejest ugrik az ismeretlenbe.
Számos mellékszereplő színezi ezt a nem mindennapi történetet megmutatva többféle életutat, és hogy a külső mennyire csalóka is lehet...nem árt néha a dolgok mögé nézni.
Az írónő könyveinek a borítói meseszépek, ahogy az Egy nap taláné is. Bevallom nem egyszer a külcsíny is befolyásolt a vásárlásban a CoHo könyveket tárgyában. A dombornyomásos címet imádom, ahogy a regény külsejének a színvilágát is. A köteten szereplő pár, a kotta mind-mind utalás a beltartalomra, és azt hiszem kifejezőbb nem is lehetne. A minőségre sem lehet panaszom, megfelelőek volt a kötés, a lapok és könnyen forgatható, mint általában a Könyvmolyképző Kiadó könyvei.
Collen Hoover egy varázsló, és ezt oldalról oldalra bizonyította. Ebben a könyvben leginkább az érzelmek dominálnak, és olyan mélységben tárja elénk ezt az írónő, hogy azt szavakkal nem lehet leírni, azt érezni kell...holott ő pont a szavakkal érte ezt el. A romantikus címke tökéletesen illik a könyvre, megbolondítva egy kis erotikával...de az ízléses fajtából. CoHo ezt is kiválóan oldott meg, hihetetlenül zseniálisan. Kis nüansznyi dolgokkal, apró információkkal fokozta az érzelmeket, és érte el a teljes érzelmi katarzist, amikor az olvasó lelke már nem tud többet elviselni. Amikor pedig értelmet nyer a cím, akkor törik millió darabra az olvasó lelke és szíve.... főleg, hogy mit is jelent ez a szereplőkre nézve...hogy miért válik olyan fontossá az "egy nap talán" kifejezés. Hogy mennyi remény van ezekben a szavakban...és ez az érzés szinte átüti a lapokat.
Ez volt az első könyvem az írónőtől, de hogy nem az utolsó az biztos. Bebizonyította, miért is szereztem be én tudat alatt a könyveit...mert egy zseni. Egy lélekszaggató, olvasói szíveket darabokra törő írónő, és mégis olyan csodásan teszi ezt, hogy csak hálát tudok érezni. Olyan történetet alkotott és mutatott meg nekem, amit nem egyszer fogok még újraolvasni, és bebizonyította, hogy milyen fontosak az érzelmek, mennyire ki tudjuk magunkat fejezni általuk...és olykor nem éppen a beszéddel tudunk a legjobban kommunikálni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése