Book Tag

 2021 KEDVENCEI BOOK TAG

A moly. hu oldalon, Krisztina_89 kukacolt be erre a kihívásra, és gondoltam itt, a blogomon is megosztom a válaszaimat. Köszönöm szépen még egyszer a kihívást drága Krisztina! :)


1. Melyik volt a kedvenc könyved 2021-ben? 

Huuu nehéz erre egyetlen könyvcímmel válaszolni. Az biztos, hogy 2021 könyve nálam Karády Anna: A Füredi lány című kötete volt. Annyira olvasmányos, magával ragadó és történelmileg hiteles volt, hogy szinte fizikai fájdalmat éreztem, amikor ráébredtem nincs több lap. Történet az állatok, a növények és a Balaton szeretetéről. Egy olyan regény, amely megmutatja milyen is az igazi szeretet és szerelem. Több mint egy történelmi romantikus, több mint egy fantasy, és több mint a magyar történelem egy szeglete. Alapos kutatómunka áll a kötetek mögött. Olyan érzékletesen simul bele a cselekménybe az a sok információ Mária Terézia koráról, hogy szinte észre sem lehet venni…csak úgy, miután az olvasó becsukja a könyvet és rájön mennyi mindent tudott meg miközben olvasott. A Füredi lány szerzőjéről és témájáról nem sokat tudtam a megjelenés előttig. Csak a fülszöveget olvastam korábban, és az egyből „megvett”. Imádom a időutazásos történeteket, az Outlander is nagy kedvencem. A megjelenés előtt közzétett rövid szösszenetekből, azonban már tudtam, hogy én imádni fogom ezt a könyvet, és alig vártam hogy jöjjön az email, hogy átvehetem a könyvesboltban. A füredi lány méltó párja lett a füredi  földesúr. Nem egyszer folytak a könnyeim olvasás közben, facsarodott a szívem-és lelkem egyszerre. Azért is különös a szívemnek a második rész, mert ez volt az első előolvasásom. Mondhatom majdnem a könnyem buggyant ki, amikor felkért erre az írónő. Nagyon sokat jelentett és jelent most is. 

De meg kell még említenem Anna Todd: Miután regényét, amelyből egyszerűen képtelen voltam kiszakadni. Hetekig, sőt hónapokig az After világában életem, és megtapasztaltam minden érzelmi mélységét és magasságát.  


2. Ki volt a kedvenc íród 2021-ben?

Erre sem tudok csak egy írót megnevezni. Kedvencem volt idén is, ahogy eddig is Anne L. Green, Borsa Brown, Karády Anna, R. Kelényi Angelika, Pap Éva, K.M Holmes. Idén azonban több új kedvencet is avattam, többek között Palotás Petra, Elle Kennedy, Anna Todd és Colleen Hoover pedig újként csatlakoztak a meglévő körhöz. 


3. Ki volt a kedvenc női (fő)szereplőd 2021-ben?

Hmm...ez sem könnyű kérdés, sőt általában nekem ezt borzasztóan nehéz megválaszolni, mivel nem szoktam jóban lenni a női hősnőkkel, de 2021-ben több barátságot is kötöttünk. De egy kiemelkedik közülük, ez pedig Rajah az Arab örökségéből. Borsa Brown egy olyan erős női karaktert formált, egy olyan világban, amely minden nő számára példakép lehet.   Imádtam az ő karakterét is, a tárgyilagosságát, az eszét és a hűségét.


4.  Ki volt a kedvenc férfi (fő)szereplőd 2021-ben?

Ridge Lawson. Collen Hoover Maybe Someday kötetében ismertem meg őt, és egyben rájöttem ő a tökéletes regénybeli álompasi. Egyszerűen jobbat keresve sem lehetne nála találni...nem egyszer folytak a könnyeim egy-egy mondata vagy jelenete alkalmával. A jelleme, a gesztusai mind-mind az emberi jóságot és szeretet szimbolizálják. Úgy vallott szerelemet, hogy a szívem szakadt meg közben, és azon gondolkodtam, hogy hogyan lehet egy ember ennyire jó, ennyire tiszta és hogyan rendelkezhet ennyire gyönyörű lélekkel. Erkölcsös, olyan szinten, hogy az manapság ritka. Mindig tudja mi a helyes, és mindig meg akarja oldani mások problémáit. A segítségnyújtás a lételeme. Más terheit is képes cipelni saját, mázsás súlyai mellett. Ridge mindig is mást helyezett előtérbe saját maga helyett, holott brutális gyermekkor áll mögötte...és egyszerűen abban  a mocsokban ő olyan volt, mint egy ritka és egyedi virág, amely nem hagyja, hogy elpusztítsák.


5. Melyik volt a kedvenc könyves helyszíned 2021-ben, ahová szívesen visszatérnél? Hova nem?

Egyértelműen Toszkána és az Allegrini birtok. Anne L. Green olyan gyönyörűen írta le az olasz tájakat, hogy szívem szerint belemásztam volna a könyvbe, hogy saját szememmel is feltérképezzem a legapróbb részletéig. A fogalmazásmódja hatására szinte én is úgy éreztem a szűk, kis középkori utcákon járok, vagy éppen Chiantit kortyolgatok Firenze szívében. Anne felülmúlta önmagát, mivel útikönyvekbe illő leírásokkal tűzdelte meg a regény izgalmas cselekményét. Az írónő elénk tárja a gyönyörű Toszkánát, a szőlőtőkékkel fedett dombokat, a kis hangulatos történelmi városokat, és a borászat tudományát. Roppant mód érződik, hogy az írónő a könyv előtt járt Olaszország szívében. Beleírta a saját élményei által kiváltott érzelmeit is a történetbe. Ettől olyan élő, olyan lélegző, olyan valódi. Az, hogy saját szemmel látta a csodás olasz látnivalókat, Firenzét vagy fedezte fel magát Toszkána lankás völgyeit a szőlőtőkékkel és olajfákkal.

Ahova nem térnék vissza az a Kapitólium és a 12 körzete, vagyis 13. 2021 első olvasmányai közé tartozott az Éhezők viadala újraolvasása, és bár az egyik kedvenc sorozatom, nem szeretnék abban a világban élni.  Meglátogatni sem. 



6. Melyik volt a kedvenc könyvborítód 2021-ben?

R. Kelényi Angelika: Átkozottak című regényének a borítója nálam a befutó 2021 legszebb borítójának a címére. A hibátlan belsőhöz bámulatos külső is dukál, amelyet az Átkozottak meg is kapott. Gyönyörű keménytáblás kiadásban jelent meg: szemkápráztató borítóval, ahol egyszerre szerepel rajta a kötet főszereplője és a Schönbrunni kastély is. Színeiben is illik a XIX. századi hangulatú történethez, mivel egy régi papíros szeli ketté a borítót, amely tökéletes utalás a naplóbejegyzésekre. Egyszerre van a történet jelenben és a múltban.

Annyira sokrétű és összetett ez  a regény....mind a jelenbeli és múltbeli szálakat tekintve, hogy egyszerűen csak azt tudom mondani Angelika megint egy mesterművet alkotott. Egyszerre volt benne a jelen és  a múlt, a történelmi romantika és a napjainkbeli romantikus krimi, amelyek annyira a sajátjai. Ebben a regényben minden megvan, amit az Angelika-olvasók szeretnek: romantika, történelem, belevaló női főszereplő, egy tökéletes férfi karakter és gyönyörű helyszínek megspékelve egy kis krimivel és izgalommal....egyszóval olyan regény, amely kiszakít a jelenlegi borzalmas valóságból.


7. Mi a kedvenc számom? Melyik könyv szerepel ezen a helyen a könyvespolcodon balról jobbra számolva?

Nincs ilyen. :)

 

8. Olvastál idegen nyelven 2021-ben? Tetszett?

Nem olvastam, pedig kellene. És ezen tervezek változtatni 2022-ben.

 

9. Melyik könyv volt rád olyan nagy hatással, hogy legszívesebben mindenkinek ajánlanád elolvasásra?

Az egyik egyértelműen Anna Todd Miután sorozata. Kőkemény lélektani, fájdalmas szerelmi történt. Sokféle szerelem létezik, sokféle kapcsolat…és többféle habitusú ember. Vajon a szerelem mindenre bocsánatot jelent, és a szerelem címszó alatt bármit elkövethetek a másik ellen. A sok fájdalom, harc ellenére gyönyörű érzelmek is megmutatkoznak. Mindennek van miértje, mindenek van oka. Az, hogy két sérült ember, hogyan próbálja szeretni egymást, hogyan tanulják meg mit is jelent szeretni. Mit áldozok fel a másikért? Nem egy egyszerű történet, nem egy egyszerű szerelem története. Tele buktatókkal, fájdalommal, árulással, csodálatos érzelmekkel, szenvedéssel, árulással, kegyetlenkedéssel, gonoszsággal, és titkokkal. Mégis ez a valóság, mert sajnos az életünk is ilyen. Sok esetben ki tudja milyen titok lappang a családunkban, vagy éppen akiben megbízunk nem-e éppen ő döfi a hátunkba a kést és árul el. Évtizedes titkok kiderülése életeket rogyasztanak és roppantanak össze. És aki sérült, mert valamilyen trauma érte, annak nem éppen egyszerű felállni egy titkok által összekavart valóságból.

A másik, pedig Palotás Petra Vénasszonyok nyara című kötete, amely az öregkort, az élet alkonyát mutatja be. Amikor már lehet késő az a szó, hogy "holnap", csak a most, a jelen a fontos. Elszámolni régi sérelmekkel, szerelmekkel...és persze küzdeni nagyon szörnyű betegségekkel. Palotás Petrával a regényben több szerelmet és több életutat járhatunk be. Nem rózsaszín bárányfelhőbe csomagolt romantikus életutak elevenednek meg a lapokon, hanem akár egyik családtagunk története is lehetne. Az emlékezés édes íze ez a regény a maga minden csodájával, fájdalmával, gyötrelmével, igazságaival. Hiszen annyi de annyi útvesztő van az életünkben, elég csak egyszer rossz irányba pillantani vagy fordulni és vége…teljesen átírjuk a menetirányt. És a „mi lett volna ha” ideje már csak életünk alkonyán köszönt be hozzánk: akkor amikor végre van időnk gondolkodni hogy ha másként döntünk akkor milyen lett volna az életünk. Nem egy könnyed olvasmány, de azt hiszem egyszer mindenkinek el kellene olvasni.



Köszönöm, hogy gondoltál rám kedves Krisztina! :)



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Karády Anna: A kegyúr

Bán Mór: A hajnalcsillag fénye (Hunyadi ciklus)

Gerencsér Nikolett: Jövendő múlt