Egy éve olvastam

 Úgy gondoltam csinálok egy ilyen bejegyzés sorozatot, ahol korábbi olvasmányaim értékelését osztom meg. Olyanokét, amelyeket az adott napon egy vagy több éve olvastam. A mai napi évfordulós könyv nem más, mint Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája című regénye. 

Amikor kiderült, hogy jön egy újabb kötet az Éhezők viadala trilógia kapcsán, majd kiugrottam a bőrömből.... viszont akkor kicsit megcsappant a lelkesedésem amikor kiderült, hogy kiről is fog szólni. Coriolanus Snow nem tartozott éppen azok közé, akikről szívesen olvastam volna egy egész könyvet, de aztán valahogy megbarátkoztam a gondolattal és ahogy egyre több kis morzsa látott napvilágot egyre inkább kíváncsi lettem és vártam a megjelenést.

A címet és a borító színeit akkor még nem tudtam hova tenni, nem is nagyon értettem miért ez a címe…de gondoltam majd kiderül…hát kijelenthetem, hogy ez a könyv életem egyik meghatározó olvasmánya lett. Tudtam, hogy az Éhezők Viadala sem csöpögős lánysztori, fel voltam készülve…de nem eléggé, mert amit ebben a kötetben kaptam attól rendesen padlót fogtam. Nem gondoltam volna, hogy az Éhezők Viadalát lehet még fokozni, de az írónőnek sikerült. Egy nyomasztó, kilátástalan, hazug, kegyetlen világba rántott megint, ahol hinni akarsz, előre jutni, és elérni valamit. Elfelejteni a borzalmakat, és csak élni a tinédzser éveket. De persze ez ebben a világban ez kivitelezhetetlen, de azért van remény, van szépség…de lehet az is csupán illúzió?

Az írónő elég komoly témát is boncolgatott, amit már a trilógiában is…nevezetesen a hatalom fogalmát, a társadalmi szerződéseket, és hogy mi is a társadalom alapja. Mi is a hatalom maga? Milyen eszközei lehetnek? Hogyan lehet az embereket, a népet a hatalom eszközével kordában tartani? Mi van akkor ha ez a hatalom megszűnik? Ha nincs társadalmi szerződés, ami összeköti az embereket a hatalommal…ha lemondunk bizonyos jogainkról megvéd bennünket a hatalom? Hogyan büntet meg, és hogyan véd meg? Ezeket az írónő mind-mind érintette, és utópisztikus jelleget kölcsönözve elég félelmetes kép alakult ki a szemem előtt. A hatalomnak egy olyan fajtája, amely nem akarom hogy valaha is testet öltsön.

Az előzménykötet jó sok évet ugrik vissza. A Sötétség Napjai , a háború után tíz évvel járunk és Coriolanus Snow itt még fiatal tizennyolc éves, éppen érettségi előtt áll. Megismerhetjük az életét, a családját, az életkörülményeit. Betekinthetünk a mindennapjaiba. Hát megmondom őszintén nem egy elszegényedett arisztokratára számítottam. Azt sejtettem, hogy Snow és családja nem középosztálybeli, hanem az elit tagja lehetett és így került hatalomra…utóbbira még nem derült fény. De itt egy teljesen más férfi vagy inkább fiú bontakozik, ki mint Katniss történetében. Egy fiatal fiú, aki küzd a mindennapokért, a családjáért, akik az éhhalál szélén állnak de a látszatot továbbra is fennt kell tartani. Snow több helyen próbál helyt állni, és bámulatosan veszi az akadályokat. Az ő szemszögéből olvashatjuk a regényt, az ő gondolatait, érzéseit. Elismerésre méltóan éles az esze, tökéletes a heyzetfelismerő képessége, és nagyszerűen használja ki a helyzeteket. Visszaemlékezéseiből kiderül, hogyan robbant ki a háború, milyen szörnyűségekkel járt, és milyen árat kellett fizetnie a Körzeteknek. A trilógiát roppant kegyetlnennek tartottam, de ez a kötet sok esetben egyenesen embertelen volt. Kiderül, hogyan is indult az Éhezők Viadala, mi is a célja és miért is hozták létre. Ebben a regényben is részt vehetünk egy Viadalon, de ez köszönőviszonyban sincs a későbbivel. Itt még mentorok sincsenek, a győzteseket sem övezi akkora óváció, és a körzetiekre szinte állatokként tekintenek. Úgy is bánnak velük, nem úgy mint egy emberi lénnyel. Itt, a tizedik Éhezők Viadalán alakul ki a későbbiek számos jellemvonása: a televíziós show, a fogadás, a szponozoráció, ajándékok vásárlása, és a mentor intézménye. Az aréna is egy lerobbant sportcsarnok, nem egy hi-tech „kízókamra”. Coriolanusnak és iskolatársainak jut az a feladat, hogy az első mentorok legyenek. A fiú a Tizenkettedik Körzet lány kiválasztottját kapja, amitől roppant mód elkeseredik, mivel a Viadalban kiugrási lehetőséget lát: díjat, egyetemet, és jobb életet. Snow nem volt mindig rossz, de a körülmények, az események fokozatosan azzá tették. Megtörték benne a jót, és elhintették a hatalom magvait, amelyet a családja is táplált. A Viadal számára olyan események láncolatát indítja be, amely elvezet az első lépéshez az elnöki szék felé. Kezdetben a családja iránti szeretetből, kötelességtudatból, a mentoráltja érdekében, a barátjáért cselekszik, de aztán a sok törés, és kegyetlen esemény fokozatosan kiöli belőle a jót, a becsületességet. Megértettem miért gyűlöli a Tizenkettedik körzetet és a fecsegőposzátákat. Az események tragikus fordulata, hogy a békeőrként is helyt kell állnia, és ekkor kerül élete egyik fordulópontjához…amikor megsebezték, és döntött. Coryo remekül helyt állt mentorként, igaz nem mindig tiszta eszközökkel…és ezért is megkapta a büntetését. De persze, ő ebből is nyertesen került ki, és csak a hasznára vált. Snow 18 évesen egy becsületes, kicsit gőgős, de tiszteséges úton járó fiú aki egyetemre szeretne menni és javítani családja körülményein…de az események sajnálatos volta más útra tereli, ezáltal más meber is lesz belőle. Megismerhettük számos emlékét, hogy milért kötődik a rózsákhoz, és miért is szúrt neki szemet Katniss szinte rögtön…a saját targédiáját jutatta eszébe….és ezért így már világos, miért akarta elpusztítani a fecsegőposzáta szimbólumot és a lányt.

Lucy Gray, akiről nem is tudom mit is gondoljak igazából. A lány, a Tizenkettedik Körzetből, akinek részt kell vennie a viadalon…aki egy kívülálló, mivel maga a körzete sem fogadta be, egy „covey”, akik különcök és az enélésből élnek. Nem ejtették a lányt a fejére, rögtön bosszút áll az őt ért sérelmeken, és olyan nyitással kezd az aratáson, amely megalapozza a sikerét. Snow is felfigyel rá, és érdekes kapcsolat, viszony kezd kettejük között szövődni. Teljesen más helyzetben vannak a korai Viadal résztvevői, szinte állatként marhavagonokban szállítják őket élelem és persze víz nélkül. Berakják őket egy állatkertbe, ahol állatokként is bánnak velük. Élelmet szinte nem is biztosít nekik a Kapitólium. Ezek összehasonlítva a Katnissék helyzetével….egyszerűen az embertelenség tetőfokát jelentette számomra. Igaz, hogy kínzások terén az ember a legtalálékonyabb, és ezt ez a könyv maximálisan be is bizonyítja. Lucy Gray, azonban egy üde színfolt a színes ruhájában és gyönyörű hangjával. Snow ki is hozza belőle a legtöbbet, összedolgoznak, megtalálják a közös hangot, és megtesznek mindent, hogy a lány életben maradjon. Egyre inkább kötődnek egymáshoz, és gyengéd szálak bontakoznak ki köztük. Talán a szerelem is megjelenik kettejük között. Lucy Gray elbűvöl mindenkit, a Kapitóliumot, a közönséget. Az arénában sem riad vissza semmitől….megtesz mindent a túlélés érdekében. Sokáig a kedvencem volt, drukkoltam és aggódtam érte. Így elolvasva a regényt nem tudom, hogy mit gondoljak róla…hazudott egész végig? Vagy valóban voltak érzelmei…nem tudom. Vannak sejtéseim, és megérzéseim vele kapcsolatban. A balladái, a dala mély érzelekről tanúskodnak, arról milyen is ő valójában. Akárhogyis, de én kedveltem, sőt a szívembe zártam. A végén, a tetőponton szerintem rájött arra, hogy Coryoból visszavonhatalanul Snow lett…és tudta, mit tegyen.

Számos mellékszereplő segített tisztázni és kiszélesíteni a történetet. Megismerhetjük Tigrist, és az ő történetét. Dr. Gaullt, a mutánsok létrehozóját és a Fő Játékmestert, Flickerman ősét, és Coryo egyik barátját Sejanust. Ő egy igazán összetett karaketer…túlmutat az igazságérzete a borzalmakon, és egyszerűen nem bír együttélni a Kapitolium hatalmával…a fennálló rendszerrel. Ő tipikusan az örök idealista. A sorsa pedig ezzel el is dőlt.

Ez a regény számos kérdésre választ adott Snow személyével kapcsolatban, de még nem elegendőt. Én nagyon szívesen olvasnám a folytatását, hogy hogyan is szerzi meg Pánem elnöki székét.

Ez a történet a kegyetlensége mellett, embertelen és kíméletlen. Mocskos, kilátástalan és durva. Ami szépség is van benne, az nem virágzik soká, vagy eltűnik mint egy fuvallat. Árulások, hazugságok, hatalmi játszmák, csleszövések és az érdekek játéka jellemzik. Erre a történetre az ezer csillag is kevés lenne.

Befejezve a könyvet, így értem a címet és a borítót. Utóbbi nagyon kifejező és gyönyörű. Sajnálom, hogy nem keménykötésben adták ki, mert így nem illeszkedik a trilógiámhoz, de ettől függetlenül a „külső” minden szempontból elragadó. És külön megdobogtatta a szívem a Katnissre való utalás, a gumó…a nyílfű amiről a nevét kapta. Ez a megoldás egyszerűen zseniális volt.