Két éve olvastam

 

Napra pontosan két évvel ezelőtt vettem elő újra a Nagy Gatsbyt, amely segített kilábalni az akkori olvasási válságomból. Az egyik kedvenc könyvem, mivel úgy érzem a mondanivalója mindenkor aktuális. Azóta számtalanszor volt szerencsém látni a Vígszínházban a musicalt....és a színészek szinte összeforrtak a karakterekkel. A csodálatos zenék, a látvány csak még élőbbé teszi ezt az örök klasszikust.

 

Mit is tudnék elmondani erről a regényről, amit előttem még nem mondtak el? Talán, hogy az egyik kedvencem, amit nagyon sokszor elolvastam már. Most is ehhez nyúltam, mert egy kisebb olvasási válságba csöppentem és ilyenkor egy nagy kedvencemhez nyúlok, ami kirángat a posványból. Az mindent megmutat, hogy egy a téli vasárnapon el is olvastam ezt a csodát, mert nekem ez a regény az. Időtálló volt 1925-ben, és időtálló 2020-ban. Sok hasonlóságot mutatnak a húszas évek….mindkettőben megláthatjuk az ürességet, a külsőségek fontosságát, a pénz hatalmát, és a társadalmi elismertség iránti vágyat. De az a szabadság, és felszabadult érzés, az a világfelfogás ami az 1920-as éveket uralta most valahogy hiányzik. Akkor a világ túl volt a Nagy Háborún, az első világégésen és úgy dolgozták ezt fel, mintha nem lenne holnap. A végtelen partik, a jazz, a mulatók, a szabadelvűség a szigorú konzervativizmus után mind-mind ezt támasztja alá.

A nagy Gatsby egy kor-és társadalomrajz az akkori világról, ami a mai világunkra is tökéletesen illik. De amitől Jay Gatsby naggyá válik az nem más, mint az érzelmei. Az, hogy emberi vonásokkal rendelkezik és érez. És ezért nagy kedvencem ez a regény, mert a sok üresség és a felszínesség közepén megmutatja, hogy vannak érzelmek és lehet küzdeni egy életen át egy álomért. És van aki képes erre. Gatsby ezt teszi. A semmiből jön, és küzd, nem riadva vissza semmitől, hogy megvalósítsa azt ami az álmai eléréséhez kell…mert neki nem a pénz, a gazdagság az álma, hanem a szerelem, a szeretett nő. Holott ez a nő egy üres héj, egy érdekektől és anyagiasságtól bűzlő szép test csilingelő hanggal. Jay is tudja, hogy Daisy anyagias, mégis szereti…soha el nem múló szerelemmel, ezért hajt, ezért tesz meg mindent, hogy ennek a elvárásnak eleget tegyen.  Gatsby megmutatja mire is vagyunk képesek a szerelemért.

Daisy, azonban a szerelem hatására sem változik. Hiába szereti Gatsbyt, a pénz és a vagyon, a származás, a társadalmi ranglétrán elfoglalt hely az elsődleges. Szemet hunyva minden félrelépés és kacsintás felett. Tökéletesnek tűnni a külvilág felé, még ha belül rohadunk is. És ez undorító, ezért undorodok mindig Daisytől. Tökéletesen illik Tomhoz, aki hasonló életfelfogással bír. Beleszülettek a vagyonba, és a házasságukkal még több vagyont halmoztak fel. Ugyanakkor többször látva a musicalt elgondolkodtam, hogy Daisy tulajdonképpen őrlődik. Egyrészt Jay "elvesztése" után leszámolt a fiatal, naiv lánnyal...és rájött abban a világban, ahol ő él egy gazdag lánynak csak az a lehetősége van, hogy gazdag férfihez menjen felségül, valamint hogy szép legyen. Üres, de szép...és Waskovics Andrea tökéletesen megmutatta azt, amire nekem Carey Mulligan nekem nem volt képes. Hogy Daisy csak úgy tud túlélni ha kiiktatja az érzelmeit, és felvesz egy álarcot, amely segít túlélni ebben a világban. Valahol Tomot is szereti, mert kénytelen volt szeretni...és az évek alatt össze is csiszolódtak...de már nem tud ugyanaz lenni, aki Gatsbyvel volt.

Tom Buchanan egy konzervatív tuskó, aki szerint a férfinek mindent lehet, míg a nőnek semmit. Simán megcsalja a feleségét, miközben azt hangoztatja, hogy szereti. De ezt a nőnek már nem nézi el, sőt világrengető dolognak tartja. Képmutató, és sekélyes férfi. Kizárólag a vagyonát és pénzét használja, hogy megkapjon mindent, amit akar. Egy szerelmes vagy érzelmes mondatot sem tudok tőle felidézni. Tökéletesen illik Daisyhez, és szeretik is egymást a maguk módján…amit Jay nem képes elfogadni. Azt hiszi a nő, ugyanolyan hévvel és szerelemmel szereti őt…de sajnos nem. Borzasztó volt olvasni Gatsby kétségbeesett kapaszkodását ebbe az érzésbe, amely nem talál viszonzásra. Mérhetetlenül sajnálom Jayt, hogy pont egy ennyire üres, semmilyen nőt szeret…és hogy ez okozza a vesztét.

Ebbe a kategóriába tudnám sorolni Jordan Bakert is, aki a legellenszenvesebb karakter volt számomra. Szintén a nagyvilági, üresfejű liba….akit a vagyonon és származáson túl nagyon más nem érdekel. Érzelmi világa egyenlő egy sivatagéval. A viselkedése, a flegma és fennhéjázó, gőgös modora, pedig csak hab a tortán.

Nick Carraway a szöges ellentéte, aki keresi ebben a csillogó-villogó, de üres világban a helyét. Az ő karakterre és Jay a legszimpatikusabb a történetben, holott nem éppen piedesztára emelt hősökről beszélek…de mégis, bennük van emberi, vannak érzelmeik, amelyekért küzdenek. Nem egy sivár érzelmi degeneráltságban szenvednek, amit pénzzel próbálnak elfedni. Pontosan ezért válnak jó barátokká, mert megértik egymást. Mert éreznek.

Jay számomra mindig is annak a példaképe lesz, hogy érdemes küzdeni az álmokért….és nem szabad eltemetni az érzelmeinket, érezni kell…mert ha ez eltűnik, megszűnünk embernek lenni. A mai világban ez különösen fontos, amikor lassan mindent átvesz a közöny és a nemtörődömség Meg kell találni azt a bizonyos zöld fényt, és hinni, hogy egyszer elérjük.