Két éve olvastam

 Két évvel ezelőtt újra elővettem Baráth Viktória második regényét a Főnököt, mivel 2020. februárjában érkezett a folytatás és fel akartam frissíteni az élményt, amit adott nekem ez a regény. 2017-ben olvastam először, és azóta is  a kedvencem.  

Amikor megláttam ezt a regényt az előrendelhető könyvek között valamelyik webáruházban és elolvastam a fülszöveget azonnal arra gondoltam, hogy amint lehet be kell szereznem, mert ez csak egy ütős sztori lehet. Hát az ütős a leggyengébb kifejezés rá. Eszméletlen, lehengerlő, briliáns és zseniális alkotás ahhoz kétség sem fér. A borítóról nem is beszélve. Már önmagában az is felhívja magára a figyelmet. Ha tehetném húsz csillagot is adnék rá! Nekem ez volt az első könyvem az írónőtől, mivel az „Első táncot” még nem olvastam, de hamarosan sort kerítek rá az biztos.

Hiányzott egy ilyen kaliberű könyv a magyar könyvpiacról. Alvilág, drogok, kartellek. Minden adott volt ahhoz, hogy egy fergeteges történet kerekedjen ki ezen összetevők által. Ez meg is történt. Az első mondattól az utolsóig imádtam, nem tudok más szót használni, mert csak úgy olvastatta magát. Nem vagyok oda a „rózsaszín ködben” úszó szerelmes történetekért, és ez nem is ez a kategória, ugyanakkor olyan mesterien van szőve a romantika az izgalmakkal, hogy az minden elismerést megérdemel. Nem a romantikus jelző, ami elsőre eszembe jut, de mégis jellemző az egész regényre.

A történet kezdetén maga a főszereplőnővel ismerkedhetünk meg...szinte azonnal. Ana Sofía Moreno, aki vagyonos vőlegényével egy gazdag környéken éli a milliomosok "mindennapi unalmas" életét, ám egy nap történik valami, ami megváltoztatja az addig ismert világát, és megszületik az új „Ana Moreno”. Az új-mexikói drogkartell egyik későbbi vezére. Rögös út vezet a „régi Anától” az „új Anáig”.

Be kell valljam a regény elején ki nem állhattam Miss Morenot. Egyszerűen a hajam égnek állt a beképzelt, fellengzős stílusától. Az volt a legfontosabb mit mihez vesz fel, és hogy a baráti társaságban éppen ki mijét plasztikáztatta. A hideg rázott ezektől a jelenetektől, de aztán fordult a kocka, és fokozatosan „összebarátkoztunk”. Ez a pálfordulás, pedig Ryan Walsh drogkartell vezérnek köszönhető. Kezdetben hadilábon álltam az „úriemberrel”, de aztán kezdtem megérteni mit és miért tesz. Senorita Moreno pedig fejezetről fejezetre fejlődik. Fokozatosan kialakul egy erős nő. Egy nő, aki minden irányítani képes. Okos, eszes, aki pillanatok alatt képes bármilyen nagykutyát elhallgattatni, és megmondani neki „mi merre hány méter”. Megmondom őszintén imádtam ezt a női jellemfejlődést. Amennyire utáltam az elején, annyira kedveltem a végén. Vele együtt tanultam az üzletet, izgultam, rettegtem, sírtam, nevettem. Neki sem volt egy egyszerű élete, mert mindig csak „egy kiegészítőként” tekintettek rá, persze, hogy nem látta magában azt, hogy többre hivatott. Saját maga meglepődik azon, hogy mire is képes valójában ha adottak a lehetőségek, és elismerik. Tökéletes párost alkotott Ryannel.

Ryan egy olyan világban él, ahol az üzlet az első, és ha te nem ölsz, akkor ők ölnek meg. Nincs kegyelem, nincs több esély, csak egy. Ha ezt elszúrod vége van. A férfi egy nagyon érdekes karakter. Sejtettem, hogy fokozatosan fogjuk megismerni a jellemének a rétegeit, de arra, amit a végén kaptam, nem számítottam. Egy mindent irányító, intelligens, domináns férfi, aki a nőket is leginkább egy dologra szereti használni, de ugyanakkor imádja az okos nőket. Még ha ezt próbálja titkolni is. Ezért kedvelte meg Anát is, mert látta, hogy a lányban több van, mint amit mutat. Nehéz volt a bizalmat felépíteni egymás között, de végül sikerült, és persze mellé szerelem is társult. A szerelem előhozta Ryan egy olyan énjét, amelyről nem is képzeltem, hogy létezhet. Az a védelmező, hősies „Senor” lett, akibe nincs olyan nő, aki ne szeretne bele. Az élettörténetét megismerve, pedig még inkább a szívembe zártam és Anával együtt beleszerettem. Viszont annak az kifejezetten tetszett, hogy az írónő nem herélte ki és csinált belőle egy romantikus hősszerelmest. Meghagyta olyannak amilyen volt. Egy domináns, karakteres, igazi férfinak, aki viszont, azért, akit szeret bármire képes.... de nem „nyálas” módon.

Azonban nem mehetek el szó nélkül az utolsó fejezet mellett, ahol hullottak a könnyeim. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy amikor szép és rózsaszín minden, akkor fog történni valami...valami, ami mindent sötétségbe borít. Mert nem lehet minden túl sokáig túl szép és tökéletes. Ez meg is történt. Sírtam Ryanért. Nem gondoltam, hogy ez fog történni vele, annyira reménykedtem, hogy felépül, de a szívem facsarodott ki, amikor végül Ana ráébred miért is volt üres a szeretett férfi kórházi ágya. Ott sem roppant össze, és ezt Mr. Walshnek köszönheti, aki olyan erős nőt faragott belőle, hogy bosszút is állt azon, aki minden okozója volt.

A főszereplők mellett igazán figyelemreméltó mellékszereplőket is megismerhetünk. Voltak itt jók, rosszak egyaránt. Egyiket sem lehetett teljesen egyik vagy másik oldalra állítani, de az biztos, hogy mindegyiküket számos tulajdonságukért lehetett szeretni vagy éppen utálni.

A történet annyi izgalmat tartalmazott, hogy egy percre sem lehetett unatkozni. Nagyon érdekes világba nyertünk bepillantást az írónő által. A mexikói és amerikai drogkartellek világa nem éppen egyszerű és nincsenek is róluk „tucatkönyvek”, pedig a témájuk nem is lehetne érdekesebb. Volt itt minden…kokain, fegyverek, összetűzések, leszámolások, üzletkötések….minden ami a drogkereskedelemhez hozzátartozik – a kokain piaci árát is sikerült megtudnunk- és ezektől az apró részletektől olyan jó ez a könyv. Mert nem csak a karakterek fejlődésére koncentrál vagy a szerelmi szál felépítésére, hanem maga a kartellek bemutatására is.

Egyetlen hibát sem tudok mondani, talán azt, hogy túl rövid volt... olvastam volna még ezer oldalon át. Magában is páratlan és egész történet, de remélem várhatjuk a folytatást. Szívesen olvasnám tovább Ana történetét, mint az új-mexikói drogkartell vezére, aki kíméletlenül leszámol mindenkivel, aki nem úgy táncol, ahogy ő fütyül. 

Amikor, azonban megtudtam, hogy mégiscsak jön a folytatás az első részhez nagyon boldog voltam. Holott a Főnök óta nekem már új nagy kedvencem lett Vikitől, ez pedig nem más, mint az Igazság trilógia. Ugyanakkor a Főnök volt tőle az első könyvem, így egyből bebetonozta magát a képzeletbeli olvasási listámra. Annak ellenére, hogy újraolvastam ugyanúgy imádtam..sőt, ugyanúgy pörögtek az események és faltam a lapokat. Bár volt amit  elfelejtettem, de most sikerült felfrissítenem az emlékeimet.

Tudtam mi lesz Anából, de ismét ugyanúgy utáltam az elején, mint amikor először olvastam. Megint tetszett, hogy nem pocsékolt sok időt a bevezetésre az írónő…gyorsan pörögtek az események, az olvasónak szinte ideje sincs fellélegezni a sok akció és esemény után.

Második olvasatra viszont a vége elgondolkodtatott. Amit korábban kategorikusan kijelentettem, azt most nem mondanám ki ilyen egyértelműen…így hát várom a folytatást, és nagyon kíváncsi vagyok hogyan alakul tovább Ana Sofia Moreno sorsa.

„Csak magadra számíthatsz, senki másra, ha túl akarsz élni.”