K.M. Holmes: Dario

K.M. Holmes írónő engem már az első könyvével, elsőkönyvesként megvett magának, azóta pedig csak ontja magából a jobbnál jobb történeteket. Már elsőkönyvesként is hibátlan alkotást tett le az asztalra, olyannyira, hogy szinte pár nap alatt felfaltam a Tiéd a főszerep című regényét, és tudtam, hogy egy nem mindennapi tehetség bukkant fel az Álomgyár Kiadó háza táján. Több regényén túl voltam már, mire személyesen is találkoztunk egymással, és nekem az egy örök élmény marad. Egy roppant vidám, mosolygós és kedves hölgy nézett vissza rám, amikor ott álltam előtte és lepakoltam elé a dedikálatlan könyveimet. Egyszóval K.M. Holmes egy hihetetlenül tehetséges írónő, és nekem eddig tőle a Neked megadom magam volt a kedvencem. Abban a kötetben olyat alkotott, amelyet úgy gondoltam nem tud túlszárnyalni…de én naiv olvasó persze tévedtem, mert Dario regényével minden eddigi várakozásomat felülmúlta. Colton Moran sem volt éppen piskóta, de Dario Moran azt hiszem feltette nálam a cseresznyét a habra. Bár családban marad ez a vonás, hiszen Colton Dario fia, és az írónő legújabb regényében az idősebb Moran életét ismerhetjük meg.

Dario már fia kötetében is megvillantotta milyen erős személyiség, és milyen férfi is ő valójában, illetve, hogy az alma bizony nem esett messze a fájától. Hát így elolvasva „apuka” regényét mindent értek. Imádom a két Morant és azt kell mondjam belőlük egy-egy könyv kevés…még nagyon sokat szeretnék olvasni kettejükről, így remélem ez a kívánságom majd valóra válik. Dario története E/1 személyben íródott, végig az ő szemszögén láthatjuk a történéseket, és olvashatjuk a gondolatait. Bevallom ennek én nagyon örültem, mivel kvázi az előzményben már egy szemüvegen keresztül olvashattunk az idősebb Moranről, de én leginkább az ő lelkébe akartam belelátni. Hogy hogyan vált azzá, aki. Milyen úton kellett neki haladnia, amíg elérte, hogy féljék a nevét…és erre K.M. Holmes írónő mind megadta a választ, ugyanis a regény két idősíkon fut: egyik a múltbeli eseményeket meséli el, míg egy másik a jelenkor Kubájában játszódik. Egy Dario, de különböző időszakokban. 

Ez a regény nem egy romantikus lányregény az biztos, kőkemény maffia sztori…mégpedig az amerikai fajtából. Az írónő felvonultatta az összes neves amerikai olasz maffia családot, úgy, mint a Gambinók vagy éppen a Colombók. Érződik az aprólékos kutatómunka, hogy alapos háttérmunka áll a regény mögött a szervezett bűnözés tekintetében. Tökéletesen kerültek bemutatásra a viszonyok vagy éppen a módszerek….a szervezeti felépítésről már nem is beszélve. A piciny információmorzsák vagy éppen a roppant fontos tudnivalók olyan szépen simultak bele a cselekménybe, hogy azok azzal szinte eggyé váltak. És mégis bemutatásra kerül az egész szervezet, ezáltal az olvasó szinte testközelből tudhatja meg hogyan is működik az a világ. Dariót, a kötet elején még gyerekként ismerjük meg és rögtön egy borzalmas tragédia éri, amely meghatározza későbbi éveit, és életének minden egyes pillanatát. A borzalmas események hatására szinte árvaságra jut, ám ekkor lép be az a férfi az életébe, akiről még nem is sejti mennyire meg fogja határozni majd őt magát illetve, hogy micsoda fordulópont lesz az, ami majd hozzá köthető. Dario belekerül a maffia világába, és don Moran a fiaként neveli - és készíti fel a későbbi feladatára. Don Moran, aki az amerikai maffia feje, Dario későbbi vezetékneve is ugyanez lesz…amely nem véletlen. Ugyanis az írónő hatalmas csavarokkal tette még izgalmasabbá az amúgy sem unalmas sztorit. Ebben a regényben ugyanis megtapasztaltam, hogy mi is zajlik le egy ember fejében, lelkében, aki ebben a világban él és küzd. Hogy van-e benne még jóság? Érez-e még? Tud-e szeretni vagy csak a vágy hajtja? Csak az érdekli, hogy megkapjon egy nőt, vagy érzelmekre is képes a sok szörnyűség ellenére? Valóban mindig az a rossz ember, aki a sötétségben áll? A sötétség legsötétebb vezetője valóban a leggonoszabb ember? Ezekre mind választ kaptam…és beleláthattam egy olyan életútba, amely közel sem boldogsággal volt kikövezve, hanem vérrel, bosszúval, töltényekkel, hatalommal. Itt nincs idő a szerelemre vagy szeretetre….a hatalom határoz meg mindent és a pénz. Dario a fájdalmas családi viszonyok miatt sem rendelkezett már a kötet elején sem egészséges lélekkel, de ő erőn felül próbálkozott „jónak” lenni és maradni…de amikor olyan szörnyűségeket kell átélnie, amit az esküdt ellenségemnek sem kívánnék, valami eltörött benne és megváltoztatta. Tudta, csak a bosszú nyújthat neki vigaszt és bevallom én is ezt tettem volna. Igaz, ha bosszút állsz, akkor két sírt áss….de hősünk nem sétált bele  a másikba, hanem átugrotta azt és rálépett egy olyan útra, amely szintén vérrel volt borítva. Belép egy olyan világba, amelyet úgy hívnak maffia és kiharcolja a helyét. Akkor persze nem is sejti ki is ő valójában…hogy mennyi titok lappang körülötte. Hogy miért is volt ennyire sanyarú gyermekkora. Hogy mennyi minden hatással volt az életére a tudta nélkül. Dario folyamatosan küzd saját magával, próbál a felszínen maradni, és nem elmerülni a sötétségben. Egyensúlyoz a jó és a rossz között, próbálja megmenti magában a saját emberségét, és azzal nyugtatni magát, hogy ő nem is annyira rossz ember. Sok esetben megveti azt a közeget, amelyben él…de tudja nincs más kiút…megtanulta a szabályokat, és tisztában vele ebből a világból nem lehet csak úgy kiszállni és elsétálni…csak golyóval a mellkasodban és a fejedben. Nem egy gyáva anyámasszony katonája, hanem hidegfejűen képes végiggondolni a dolgokat, az eseményeket. Amikor fény derül a valódi származására, akkor kattan és fordul át benne valami és teszi azt, amire egész eddig életében felkészítették. Persze meg kell harcolnia a helyéért, a tiszteletért…ugyanakkor maximálisan eleget is tesz ennek. Eléri, hogy féljenek, rettegjenek tőle, mindazonáltal soha nem önfejű, hanem logikusan látja át az összefüggéseket és ezek alapján cselekszik. 

Azért a szerelem sem tér ki az útjából, de meggyűlik vele a baja. Nagyon kíváncsi voltam erre a bizonyos „nagy” szerelemre, amelyről már olvashattam a Neked megadom magam című kötetben. Kíváncsi voltam Dario szemszögére, hogy vajon ő hogyan élete meg ezt az egészet, és meg kell valljam ledöbbentem. Moran kezdetben próbálja távol tartani magát és a szívét az érzéstől, de az befészkeli magát, és kitölti minden gondolatát. Ahogy Dario szeretni tud, az gyönyörű. A lelke szinte szárnyal és sugárzik róla a szerelem, ha az van mellette, aki ezt kiváltja belőle. Dalra fakad a szíve a szeretett nő közelében, és az a védelmi ösztön, ami bekapacsol benne…az egyszerűen összeszorította a szívemet. Minden erejével próbálja védeni a szeretett nőt, holott a lelkét és a szívét ezüst tálcán kínálta fel…és amikor kiderül a súlyos igazság, belátja, hogy ez nagy hiba volt. Valahogy ekkor bennem is eltörött valami, úgy ahogy Darioban is. Az, ahogy ő beengedte a szeretett embert a világába…és az, amit ezért kapott….nem hiszem hogy fair play volt. Persze értem az okokat a hölgy részéről, de valahogy nekem nem ez a szerelem. A szerelem az, ha elfogadom a másikat, és úgy érzem a másik félnél nem volt meg a teljes és feltétel nélküli szerelem…és ez Dario lelkében és szívében hatalmas sebet okozott. Egy tátongó lyukat, amely megtelt sötétséggel és csak egyre terjedt és terjedt a lelkén és a szívén. Az első szerelem persze mindenki életében meghatározó jelentőséggel bír, de mindig kapunk új esélyt, új lehetőséget…ahogy hősünk is. És akkor az újabb fájdalmaktól félve fél megnyitni a szívét…azt hiszi neki az már nem is létezik, holott nem halt az meg, csak egy időre dermedt kővé. Napjaink történéseinek köszönhetően megismerhetjük újra a szerelmes Dariot, aki ismét önmagával küzd….nem akar mást is ebbe a világba és magához kényszeríteni. Úgy gondolja ez az élet önmagában is elég megterhelő és az érzelmek csak gyenge pontot jelentenének…de ugye a szívnek nem lehet parancsolni. A vágytól fűtött férfi cselekedeteit imádtam, volt, hogy megfékezte saját magát, viszont nem egy esetben nem tudott megálljt parancsolni saját magában és dacolva a későbbiekkel megtette, amit annyira kívánt. A szerelmes Dario mellett megismerhetjük a kőkemény családfőt, a vezért, akinek a parancsa szent és azonnal végrehajtandó. Nem tököl, ha kell keményen bosszút áll és lemészárol minden árulót, aki az útjába kerül. Igazi vezért, igazi don. 

 

Dario szempontjából két kiemelkedő nőt kell megemlítenem: Lunát és Hazelt. Luna volt az első nagy szerelem, akitől a fia is született. Luna és Dario első látásra vonzódtak egymáshoz, és a férfi lovagiassága abban is megmutatkozott, hogy kimentette a lányt egy olyan helyzetből aminek egy nő szempontjából brutális vége lehetett volna. Luna egy szabadelvű, független és elég akaratos teremtés, és ez Morannak sincs ellenére…de próbálja eltaszítani magától, bármennyire is szereti…pontosan az életvitele miatt. Luna, azonban semmit nem tud erről, és nem is hagyja magát olyan könnyen. Ámbár amikor fény derül az igazságra én nem teljesen ezt a reakciót vártam tőle. A jelleme alapján bevallom nem erre számítottam. Persze értem és elfogadom a reakcióját, de úgy érzem nem volt viszonozva ez a feltétel nélküli szerelem. Nem tudom, én hogyan viselkedtem volna…nehéz megmondani, de ennyire nem elutasítóan. Sokkot kaptam volna nyilván, de nekem Luna viselkedése kicsit fájt…főleg mivel Dario mennyire szerette, igaz ellökte magától és hónapokig felé se nézett…eközben a lány is szenvedett és lehet ezért is viselkedett így akkor, amikor megtudta, ki is Dario Moran…ezért szívesen olvasnám az ő szemszögét is. Valahogy én mégis úgy érzem, mintha Dario jobban szerette volna Lunát, mint a lány őt. És ez csak csúcsosodott a későbbi események fényében. Nőként sok mindenben Luna mellett állok, de az az ösztön, ami Darioban bekapcsolt nekem a szívemet melengette meg. Amikor pedig végleg kilépett a szeretett nő életéből, és ahogy ezt tette a szívem szakadt meg. És lehet, ezért fújok egy kicsit hősnőnkre….mert hősünket oly mértékben törte össze, hogy akkor azt hittem soha többet nem fog érezni és szeretni. 

 

Aki pedig az új esélyt hozta, vagy jelentette az Hazel. Hazel, akit szörnyű múltja árnyékként kísért, ráadásul a kokain sem engedni. K.M. Holmes az ő esetében a függőséget helyezte a középpontba, megmutatva mire is képes a drog, és mennyire is nehéz tőle szabadulni. Hazel eleinte nem váltott ki belőlem sem pozitív sem negatív érzelmet…sajnáltam, és nagyon kíváncsi voltam az ő történetére, amely nem is lehetne fájdalmasabb. Olyan volt számomra, mint egy kirakós…mindig csak egy kis részt tudtam a helyére tenni…de a teljes egészet sokáig nem értettem. Nem értettem ki ő, honnan jött és miért van tele ennyi fájdalommal…de a végére összeállt minden. Hazel egy roppant emocionális nő, aki nehezen tudja elfogadni a „nem” választ és eléri, amit akar. Fokozatosan ismeri meg Dariot és fejti le a férfi páncélját. Kezdetben úgy tűnik, mintha a hála és a szerelem határa elmosódna, és nekem is voltak ilyen érzéseim. Hogy a lány valójában hálás, és nem a szerelem csírája kezd burjánzani a szívében…de aztán kiderült, hogy tévedtem. És amit megvetettem és nem tudtam elfogadni Lunában, azt Hazelben maximálisan felfedeztem. Hazel, az, aki bebizonyította és megmutatta milyen is a feltétel nélküli szerelem…illetve azt is, hogy egy sérült ember is tud újra szereti…a sok rossz ellenére, és talán pont ez lesz neki  a gyógyír a sebes lelkére.

Természetesen Colton könyvében megjelent mellékszereplők itt is visszatérnek, mint José, Annalouisa és maga Colton is (igaz kisfiúként)…de számos új is felbukkan…valaki a jó, valaki, pedig a rossz oldalon.

K.M. Holmes könyvei nem nélkülözik az erotikát, és ez most sem volt máshogy. Ugyanakkor nem ezen volt a hangsúly…..persze fajsúlyos szerepe volt…de igazából az érzelmeket, a férfi lélek bemutatása volt a középpontban. Ízléses megfogalmazások csak fokozták a hangulatot, amelyet már amúgy is megszokhattunk az írónőtől. 

Amit még mindenképpen szeretnék kiemelni az maga Kuba bemutatása. Oly alapossággal került ismertetésre a karibi ország, annak történelme, hagyományai és gasztronómiája, hogy azt egy utazási kiadvány is megirigyelhetné. Szinte éreztem a dohánylevelekből sodort szivar illatát, vagy éppen magam előtt láttam a színes házakat. Csodálatos atmoszférát teremetett ezekkel a leírásokkal az írónő, amelyek nem váltak el a cselekménytől, hanem úgymond belesimultak a hőseink életének viharaiba.

 A borító is nagyon kifejező, hiszen a kék szín változataiban tündököl, és egy pisztoly csöve, valamint egy férfi szeme látható rajta. A cél…az eszköz, és aki tarja. Nagyon találó, hiszen ez Dario egész életét végigkíséri…az örök harc, figyelem és a célra tartás.

A regény hatalmas fordulóponttal és csattanóval végződik, és nagyon remélem, találkozhatok még Dario Morannal, mert vannak dolgok, amiket még meg kell mutatnia nekem, és sok mindent még nem mesélt el a múltjából…egyszóval don Moran remélem lesz még egy szivarozós randink egymással.

 

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget és a bizalmat az írónőnek és az Álomgyár Kiadónak, hogy előolvasója lehetettem ennek a csodálatos történetnek. K.M. Holmes eddigi legkiforrottabb írása, aki úgy vezetett be egy maffiavezér életébe és lelkébe, hogy megmutatta esendő, emberi oldalát. Hogy nem mindenki születik gonosznak vagy rossznak…és aki a sötétben áll, nem feltétlenül a gonosz.