Anne L. Green: Egyszerűen bonyolult

Hatalmas nagy megtiszteltetésben volt részem, mivel előolvasója voltam Anne L. Green írónő legújabb regényének, az Egyszerűen bonyolultnak. Sokat jelent nekem ez a bizalom és a felkérés az írónő részéről, mivel nélküle ez a blog sem létezne. Nagyon sok mindenben segített és bátorított, míg végül megszületett ez a hely, ahol az írásaim otthonra leltek. Egyszóval csak azt tudom mondani, nagyon, de nagyon köszönöm, és igyekszem meghálálni ezt a bizalmat.

A Toszkán sorozat után ismét egy mediterrán vidék felé vette az irányt az írónő, mégpedig Provence felé. Ezúttal a levendula, a macaronok, és a francia életstílus hazájába kalauzolja el olvasóit. Ugyanakkor a csodás tájak és édességek mellett nagyon komoly témákat dolgoz fel ez a regény, amely egyedülálló a stílusa miatt a többi kötet között. Rengeteg sok témát érint az írónő ebben a könyvében, amely napjaink társadalmának a betegségei, ki nem mondott ragályai vagy éppen az előítéletek alapjai.

Nekem a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a Cross család egyik férfi tagja lett az egyik központi szereplője a történetnek, és ez nem kicsit dobogtatta meg a szívem…mivel nekem az egyik nagy kedvencem Aiden Cross ezért csak úgy repdestek a pillangók a hasamban, amikor megjelent ő is a történetben….az pedig, hogy ez az ő kicsi fiának a sztorija is, hát szavaim nincsenek. Anne történeteinél amúgy is minden mindennel összefügg, hihetetlen precizitással és pontossággal írja a regényeit. Én ilyennel még nem találkoztam eddig olvasmányaim során. Az odaillő idézetekről már nem is beszélve az adott fejezetek tetején. A regény két szemszögből íródott, ún. váltott szemszög jelenik meg….egyszerre ismerhetjük meg a női és férfi főhős gondolatait, érzelmeit és lelki vívódásit…mert az akadt itt bőven.

Anne L. Green nem szokott szokványos szereplőket választani a regényeihez…ez most kifejezetten igaz is. Az átlagostól nagyon is messze lévő karakterek elevenednek meg a lapon. Nem klisés megoldásokkal tűzdelte meg az életüket, sajátos életfelfogásuk teszi őket különlegesség és ezáltal lógnak ki a kortársaik közül vagy éppen a társadalom által elfogadott elveknek és szabályoknak való megfelelőségből. Az írónő rengeteg komoly témát boncolgat ebben a regényben és rettentő alapossággal járja is ezeket körbe. Ízekre szedi a szereplőket, úgy hogy szinte a csontjukig lepucolja őket, és feltárja a lelkük igazi valóját, azok a sebeket, amelyeket évek óta hordoznak.

 

 Alyssa Dubois egy gazdag plasztikai sebész felesége, aki Provenceban él férjével és éli a luxusfeleségek mindennapi életét. Kívülről minden tökéletesnek tűnik az életében, de ha jobban megnézzük egy pokol az, amiben tengeti a napjait. A 35 éves nő házassága ellaposodott, férje csak megalázza, kigúnyolja. Mások előtt viszont trófeaként villog a gyönyörű nővel, aki úgy érzi 30-as évei közepén az ő csillaga már leáldozott. Súlyos terhet cipel, mivel csecsemő korában elveszítette a kislányát. Ez tragédia összetörte a nőt és a házasságát is. Az írónő e súlyos témát Alyssa szemszögén mutatja be, hogy mit is érezhet egy nő, aki kénytelen eltemetni a pár hónapos gyermekét. Mekkora fájdalommal jár ez? Alyssa minden szenvedésének és fájdalmának a tanúi lehetünk. Egy anya soha nem tudja feldolgozni a saját gyereke halálát, olyan mély sebet ejt rajta, amely örökre ott marad a lelkén és a szívén. Idővel talán enyhülhet, behegedhet, de meggyógyulni soha nem fog. Továbblépni ebből pokolian nehéz lehet, és inkább csak a fájdalommal lehet együtt élni, de anélkül többé már nem. E hatalmas teher mellett csak beárnyékolja a nő életét, hogy férje kapcaként kezeli, és folyamatosan csalja…ám mégis kitart mellette. A regény elején megismerhetjük ezt a borzalmas házasságot belülről és folyamatosan azon gondolkodtam miért tűri ezt el Alyssa. Miért szenved ebben a boldogtalan kapcsolatban? Ámbár akkor még nem állt össze sok minden, csak később értettem meg mit miért is tett. A gyermekkora sem volt egyszerű, az anyja simán odaadta a gazdag nagynénjének, mivel úgy gondolta ott elérheti a célokat, álmokat, amiket ő pénz hiányában nem tud megadni a lányának. Ez volt az első törés a lány életében és ezután soha nem találkozott az édesanyjával, nem tudta feldolgozni és megbocsátani, hogy ezt tette vele….holott ki tudja milyen indíttatásból választotta ezt a megoldást. Mi vezette vagy kényszerítette rá? Erre egyelőre még nem derült fény, de úgy érzem sokkal több van emögött, mint amit jelenleg tudunk. Alyssa neveltetése volt a következő ütés, mivel a nagynénje csak arra tanította, hogy tűrjön, szenvedjen a pénzért. Mert csak a látszat fontos. Viselje el, ha megalázzák, ha megcsalják, mert egy gazdag férj mindennél többet ér. Az a nő életcélja, hogy ilyet kifogjon és alávesse neki magát…persze a pénzért. Olyan mélyen sulykolták belé a megfelelési kényszert, hogy ezzel kiirtották belőle a szabadság iránti vágyát. Nem tudja mit jelent ez a szó, kalitkában él, ahol vasrácsok veszik körül és egy sivatagnak tűnő sivár, pusztult életet folytat. A baráti köre is csupa látszatbarátság, ahol annak kell megfelelni, mit mondanak mások, és aki ez ellen vét kőkeményen megkapja a maga büntetését. Nincsenek barátnői sem, csak csupa érdekkapcsolatok színezik az életét. Egy nála fiatalabb lányt, Claire-t nevezhet csak barátjának, de később ezt az egy szalmaszálat is elveszíti. Csalódik a barátság fogalmában, olyan rút árulásban részesül, amelyet egy barátnőjétől sem tűr meg egy nő. Ugyanakkor Alyssa az évek alatt súlyosan önbizalom hiányos és szorongó ember lett, aki egyszerűen képtelen kilépni ebből a mókuskerékből. Depressziós, és mardossa az önvád. Saját magát hibáztatja lánya halálért. A konvenciók által létrehozott rácsok nem engedik szabadulni, holott van egy saját cukrászdája, ahol csodás süteményeket és isteni macaronokat készít. Így még a létfenntartása sem bizonytalan. Ám egyszer csak betoppan az életébe a cukor, Alessandro Cross. Az olasz orvostanhallgató fiú, aki a nyarat Franciaországban tölti a barátaival. Alyssában megmozdul valami, és hihetetlenül vonzódni kezd a magabiztos fiúhoz, aki mintha lenyúlt volna érte a gödör aljára és kihúzta volna a sötétségből. Megtöltötte élettel és fénnyel…ugyanakkor a bűntudat, a lelkiismeret furdalás ott munkál benne. Nem akar hűtlen lenni a férjéhez és a fogadalmához. Sokáig ezt sem értettem vele kapcsolatban, de aztán ráébredtem, hogy nem akar a férje szintjére süllyedni, illetve a belé nevelt elveknek köszönhetően ilyen merev és határoz nehezen. Ám végül megadja magát, és élete legcsodálatosabb kalandjába keveredik. Erotikus élményei is a fiúval teljesednek ki, megtapasztalja az elsöprő vágyat és a szenvedélyt, amit addig nem ismert. 

 

 Alessandro Cross…hát Aiden Cross fiaként sok mindent vártam tőle, de amit kaptam azt végképp nem. Azt hittem hasonló habitusú lesz, mint a sármos apukája…de Axel sokkal összetettebb lett ennél. Megvan benne az apja olasz vére, és a hasonlóság is…de jóval értettebb. Nem az vonzza, mint a sok korabeli fiút: a féktelen buli, minél több barátnő, és netán a drogok. Nem az átmulatott éjszakák izgatják, hanem a tanulás és az egyetem. Az ilyeneket szokták strébereknek hívni, és nem értem mi a baj azzal, ha valaki nem mata részeg minden héten, hanem bejár az óráira és készül a vizsgáira. Az orvosin kicsit nehéz lenne átevickélni tanulás nélkül. Ezért sok kritika éri a barátai részéről, aki enyhén szólva érdekesek voltak. És ALG itt egy nagyon is aktuális jelenségre hívta fel a figyelmet: a kiközösítésre, a kirekesztésre, ha más vagy, vagy máshogy gondolkozol, mint az átlag. Akkor rögtön bélyeget kapsz és cikizni fognak. Miért szégyen, ha valaki szeret tanulni és bejárni az órákra? Nem vagyunk egyformák, és lehet nem mindenki szereti belőni magát, hogy jobban teljen az éjszakai buli. És ezt annyira jól érzékeltette az írónő. Alesandro egy megfontolt, a koránál jóval értettebb férfi, aki tudja, mit akar és mikor. Engem ez fogott meg benne, mivel sajnos az ilyen gondolkodású fiúk nagyon ritkák. Ő nem arra vágyott, hogy mindennap más lány mellett ébredjen, hanem egy lányra, akit szeretni tud, és ott lehetnek egymásnak. Nemcsak a testét, hanem a lelkét is. Nem a két cici és popsi érdekelte, hanem a másik gondolatai. És drága írónő, köszönöm, hogy alkottál egy ilyen fiút, kellett már egy ilyen hős. Ugyanakkor a legkisebb Crossnak sem fenékig tejfel minden, a gyermekkorába is vegyültek sötét fellegek és Ian Bryton űzte el őket, aki felkarolta és erre a visszaemlékezésre is megdobbant a szívem. Támasza volt az unokaöccsének, amikor sajnos a szülei egy nehéz időszakon mentek keresztül. De Aiden apukaként sem hazudtolta meg magát azért, ámbár Aria anyukaként néha az idegeimre ment…de megismerve az ő sebeit is sok minden érthető, de annak soha nem lesz jó vége, ha egy anya a fiából „anyuci pici fiát” nevel….szerencsére Ian ezt nem is hagyta. Axel orvostanhallgató és barátaival Provencba utaznak a nyárra, ott találkozik Alyssával, akibe rögtön belehabarodik. Tetszik neki a harmincas éveiben járó nő, aki után minden férfi megfordul…de leginkább a lénye, a kisugárzása fogja meg. Nem tud neki ellenállni, és ahogy egyre jobban megismeri, úgy mélyülnek el az érzelmei az irányába. Meg akarja, vagy inkább ki akarja menteni a borzalmas házasságából, próbálja neki megmutatni az élet napos oldalát. Az ő viszonyukkal az írónő tipikusan azt a sztereotípiát akarja megcáfolni, hogy egy idősebb nő nem lehet boldog egy fiatalabb férfi oldalán. Mert ezt a társadalom nem tudja befogadni, ahogy azt sem annyira, ha egy házas nő lép félre…bezzeg az nem számít, hogy a férje is megette, illetve, hogy milyen is a valóságban az a „szent kötelék”. Miért kell megbélyegezni valakit, azért mert nem a társadalom elvárt szokásai alapján éli az életét? Hol van lefektetve, hogy azt kell követni, mint a többség? Mind különbözőek vagyunk, akkor mégis miért kellene ugyanúgy élni az életünket? Soha nem értettem azt, miért billogozzuk meg azt a nőt, aki fiatalabb férfi mellett találja meg a boldogságot. Ha szeretik egymást, a többségnek mi köze ehhez? Ám azért a kettős mérce azért színtisztán működik, mert akkora felháborodást nem vált ki, ha egy idősebb férfi kezd kapcsolatot egy fiatalabb nővel…hmm érdekes ez a felfogás így a XXI. század nagy elfogadó társadalmában. Azt sem értettem soha ha egy gyerek nem akarja a szülei hivatását követni, miért kell erőszakoskodni a szülőnek, és csak azért is arra az útra terelni, amit korábban ő választott. Lehet, az a gyerek teljesen másban tudja megvalósítani önmagát…és amikor a rossz, szülői döntés ellenére ezt a csemete felismeri, nem támadni kell és lehordani, hanem támogatni és segíteni megtalálni számára azt a hivatást, amit szívvel-lélekkel tud végezni. 

 

 Fontos kérdés még, amelyet az írónő érintett az a barátság témaköre. Mindkét fél szemüvegén keresztül tanúi lehetünk mit is jelent ez pontosan. Alyssa vonatkozásában Claire, mint egyetlen és legjobb barátnő. A támasza hősnőnknek, és mégis ott szúrja hátba, ahol a legjobban fáj. Amikor az egyedüli támaszod a legjobb barátnőd, és ő is elárul…nemcsak benne, hanem a barátságba vetett bizalom is eltörik és darabjaira hullik. A hazugságok, és álszenteskedés a legártalmasabb mérgei ennek a kapcsolatnak, és nem tud úgy fájni semmi, mintha olyan bánt, akiben a legjobban bízunk. Hatással van a későbbi baráti viszonyokra is. Claire számomra – mint mellékszereplő- egy vagány, belevaló csajként jelent meg, aki nem fél kimondani mit gondol, és egymás totális ellentétei Alyssával mégis tökéletesen kiegészítik egymást. Szimpatikus volt a szabadszájúsága, a szabados elvei, a gondolkodásmódja…de hatalmasat csalódtam benne. 

 

Alessando oldaláról több baráti viszony merül fel….és az is mennyivel másabb egy barátság két férfi, mint két nő között. Axel sokszor magának való és szeret kioktató lenni, és Ignazio a szemére is veti ezt nem egyszer…holott utóbbit nem igen nevezném barátnak. Aki így beszél a másikkal, és csak hibáztatja az nem barát. Elárulja Axelt, és még a szeme sem rebben. Két férfi barátságát csak egy nő tudja tönkre tenni…igaz, az övékébe inkább éket vert és felnyitotta Cross szemét, mert barátja leginkább irigy rá. És ezt számos esetben be is bizonyítja. Iganazio egy gátlástalan férfi, aki csak használja a nőket, aztán eldobja. A jelleme visszataszító, csak saját maga érdekli, nem tudja mit is jelent a barátság szó. És a regény nagy csattanója is Axel egyik barátjához köthető: Chrishez, aki szintén elég magának való…és ennek is pontosan megvan az oka, de Axel erre már későn ébred rá. A szülői szigor, abúzus, agresszió tipikus esetei jelennek meg a fiúval kapcsolatban. Egy gyermek bántalmazása legyen az akármekkora is elfogadhatatlan. Egy életre megnyomorítja, és olyan sebeket okoz neki, amelyeket soha nem fog tudni begyógyítani. Itt is erre hívja fel a figyelmet ALG Chris karakterével, hogy az apró jelekre is figyelni kell. A pici rezdülésekre, a szavakra, a hangsúlyra, a viselkedése…miért is olyan a másik, amilyen.

 

A könyv borítója valami meseszép lett, egyszerre figyelemfelkeltő és magával ragadó. A két alak is elég kifejező…a férfi, ki távolabb áll és kissé elmosódott, és nő, akit csak hátulról láthatunk egy csokor levendulával  a kezében. Alyssa, aki nem tud dönteni, de kapaszkodik a délibábként lebegő Axelbe. A levendulamező, pedig visszaadja az igazi provence-i hangulatot.

Mindent összevetve egy nagyon fontos mondanivalókkal teletűzdelt komoly érzelmi mélységeket feltáró romantikus történetet kap az olvasó. Igaz, hogy van benne erotikus tartalom, de nem oly mértékben és mennyiségben, mint ahogy az az írónő korábbi köteteiben megfigyelhető. Sokkal inkább irányul itt a fókusz az érzelmekre, a lélekre.  

 

Ez a regény olyan, mint a levendula. Gyönyörű és kesernyés egyszerre, hosszan velünk marad a mondanivalója, akárcsak a virág jellegzetes illata. Akárhányszor csak beszippantjuk, feltörnek az emlékek, amelyeket kitörölni nem lehet, de talán meg lehet tanulni, hogyan is kell velük együtt élni. Elgondolkodtat, és arra késztet, hogy a saját életünkben is górcső alá vegyük a dolgokat. Ámbár hiába gyönyörű virág a levendula, az íze fanyar..ahogy sok minden az életben, éppen ezért kell egy kis cukor, egy kis boldogság, egy gyümölcsös és csodás külsejű macaron…amely megmutatja, milyen élvezetet is tud nyújtani az élet, ha megtanuljuk hogyan is használjuk ki minden pillanatát.

Nagyon köszönöm a lehetőséget Anne L. Green írónőnek, és az Álomgyár Kiadónak, hogy előolvasója lehettem ennek a megható történetnek. Izgatottan várom a folytatást.