Pap Éva: Megbocsátás

"Bár a történet egy részét valós események ihlették, a szereplők elképzelt alakok, és bármely hasonlóság valós személyekkel csupán a véletlen műve."

Amikor ilyen mondattal kezdődik egy regény az számomra mindig különleges, mert tudom, hogy amit olvasok az a valóság egy szelete..igaz minden regény az, hiszen az írót inspirálhatja egy illat, egy szín, egy emlék, egy táj vagy éppen egy esemény. Lehet az egy fájdalmas vagy akár egy boldog emlék...de amikor külön ki van emelve az, hogy "valós esemény" egy történet alapja, akkor még inkább kiemelkedő figyelemmel olvasok, hiszen ez a valóságban tényleg megtörtént....valaki átélte és megtapasztalta, amit az író papírra vetett. 

Pap Éva számos gyönyörű történettel megörvendeztette már az olvasóit. Első kötete az És újra felkel a nap, amellyel elsőkönyvesként berobbant a történelmi romantikusok közé, és azonnal számos olvasónak vált a kedvencévé. Ez a pandémia első évében történt, amikor is a beszűkült világban mennyei mannaként hatott ez a regény. Engem is teljes mértékben levett a lábamról. A gyönyörű fogalmazásmód, és azok a kifejezések, amelyekkel leírta a szereplők érzelmeit, vívódásait...egyszerűen bámulatos volt. Ugyanakkor az első kötetet követte a második 2021-ben, amely szintén elég kifejező címet kapott: Mielőtt lemegy a nap. Utóbbi nagyon érzelmes regénye lett az írónőnek és engem is nagyon kifacsart lelkileg...ám akkor még nem tudtam, hogy a harmadik fog csak igazán nagyon padlóra küldeni. Második művében is megtapasztalhattam milyen tehetséges, és milyen bámulatosan bánik a szavakkal. A magyar nyelv bámulatos szókincsét mesterien alkalmazza és használja a érzelmek megjelenítéséhez, átadásához. Éva soha nem nyúl egyszerű történetekhez, mindig olyan problémákat helyez a középpontba, melyek nem éppen hétköznapiak...de ettől függetlenül bármelyikünkkel megtörténhetnek. 

Tavaly nyáron volt szerencsém részt venni egy író-olvasó találkozón Tatabányán, ahol beszélt a 2022-ben megjelenő, harmadik regényéről. Akkor még cím nélkül összefoglalva a lényegét tudtam, megint egy érzelmileg nagyon erőteljes történet fog megszületni a tollából...és hát nem is csalatkoztam most sem...ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy az írónő és az Álomgyár Kiadó felkért, hogy előolvasója legyek a Megbocsátásnak. És én a korábbiak fényében boldogan és örömmel vállaltam ezt a feladatot. 

Engem már a cím is elgondolkodtatott, mivel tudtam mi áll mögötte. A fülszöveggel vált, azonban teljessé a kép. Milyen szép szó is ez: megbocsátás. Egyetlen rövid kifejezés, mégis sok esetben túlontúl is nehéz ezt kimondani. Vannak tettek, amikre nem lehet...és vannak, amikre igen...de vajon ez egy szó üres háttérrel...vagy van mögöttes tartalom? Megteszünk mindent azért, hogy valójában megbocsássunk? Vagy csak mondjuk, hogy megtettük, holott a tüske, a fájdalom ugyanúgy bennünk marad és az évek múltán is gennyes sebet okoz a lelkünkben? Pap Éva ezeket a kérdéseket válaszolja meg legújabb regényében...és engem nagyon elgondolkodtatott. Míg a kötet elolvasása előtt csípőből válaszoltam volna nemet, az utolsó laphoz érve már máshogy gondoltam. Menthető-e e gy házasság egy végzetes hiba után? Mekkora ereje van a szerelemnek, a szeretnek?

A Megbocsátás fő témája a megcsalás. Lizi - a hősnőnk - egy magyar színházi jelmeztervező, aki Újvidéken él bunyevác férjével és két gyermekükkel. Úgy tűnik teljes boldogságban és harmóniában..mígnem férje, Tomo egy nap közli vele, hogy hatalmasat hibázott: megcsalta őt és ráadásul teherbe is ejtette szeretőjét. Lizi erre persze összeroppan, de nem a "tipikus" tett követi ezt a vallomást. Nem rúgja ki két lábbal a hűtlen férfit, hanem megpróbál leásni a dolgok mélyére ezzel azonban félő önmagát is elveszíti.

A regény két fejezetből áll csupán, amely olyan, mintha mesélnék valakinek...egy barátnőnek vagy egy idegennek. Néha, ahogy haladnak az elbeszélésben ki is szólnak ennek a valakinek, és reakciókat is mutatnak...számomra ez bámulatos megoldás volt. Olyan érzése lesz az olvasónak, mintha ő lenne az a másik, akivel épp megosztják házasságuk mélypontját egy kávé mellett. 

Lizi története, gondolatai és szemszöge foglalja ez a könyv felét. Mondhatnánk úgyis, hogy a női szemszög. A borzasztó vallomásig úgy érzi az életük tökéletes, végre túljutva az egzisztenciális válságon, egy stabil anyagi háttérrel rendelkező, boldog kétgyermekes családot alkotnak. A munkáját imádja, szereti. A férjére nem lehet panasza, még a bevásárlást is megejti sokszor a nő helyett.....ezért is éri villámcsapásként a vallomás. Lizi része bevallom nagyon sok gondolkodnivalót adott nekem. Én nem így reagáltam volna, de ahogy haladtam előre a történetben megértettem őt, sőt....azt hiszem igaza is volt abban, hogy megpróbálta máshogyan, máshonnan megközelíteni ezt az egészet. Persze egy világ omlott össze benne, és került egy nagyon mély gödör aljára...ahonnan majdhogynem nem tudott kimászni. Lizi egy roppant okos nő, aki kockáról kockára rakta össze ezt a történetet, kereste az ok-okozati összefüggéseket és leginkább a miérteket. Meg akarta érteni miért tette ezt a férje. És amire sok nő nem kíváncsi, ő azt is tudni akarta: a piszkos részleteket...amely igaz, még jobban felszabdalták a lelkét, de kellett, hogy tudja, hogy egésszé váljon a rész. Azt hiszem az ő esetében erősebb volt a szeretet és a szerelem, mint  a gyűlölet...és itt, ebben a történetben ezen van a hangsúly. Hogy mit is jelent két ember között a szerelem és a szeretet. Persze 15 év házasság után sem lehet mindent magától értetődőnek venni, és Lizi úgy hiszem talán ebben hibázott. Túlontúl kényelmesnek vélte a helyzetét a kapcsolatban, azt hitte már nem kell tenni érte...de mindig kell. Egy kapcsolatért mindig, mindkét félnek tennie és dolgoznia kell. Igen, maximálisan úgy gondolom árulás egy ilyen tett...de nem szabad csak egy szemüvegen keresztül nézni egy történést...hanem minden oldalról meg kell azt vizsgálni, azonban magunkat nem szabad minden hiba felelősének kikiáltani. Én úgy gondolom mindenhez két ember kell, de mindig van egy határ, aminek átlépése a másik akaratától függ. Olvasás közben, azonban szemtanúja voltam mit is él át egy nő, ha megcsalják. Mekkora fájdalommal jár, és hogy milyen nehéz is ezt feldolgozni. Az önmarcangolás, a szorongás, a fokozatos okkeresés egy idő utána felőrli az embert. Főleg, ha nem kap a családjától és nőtársaitól kell támogatást...leginkább a döntése okán. Az emberek napjainkban nehezen fogadják el, ha valaki máshogy dönt, mint a többség...akkor érezhető a kioktatás, és a becsmérlés. Miért nem lehet elfogadni ha valaki egy adott helyzetben vagy kérdésben nem úgy reagál mint a többség? Miért kell mindenkinek ugyanúgy gondolkodni, cselekedni? Lizi számára és számomra is érthetetlen volt ez a reakció, és sajnos ez sok mindent elmond a századunkról. A nagy elfogadást hirdetjük, és mégsem vagyunk képesek megérteni a másik döntését, ha az nem egyezik a miénkkel.

A feleség helyzetét nehezítette férje családja is, amelyet egyszerűen én nem tudtam hova tenni. Lizivel együtt kerestem erre a választ, hogy miért a szeretőt támogatják a meny/sógornő helyett....és azért sok válaszra fény derült. A családon belüli nem őszinte viszonyok, az irigység és persze azért mert más típus, más jellem...aki mer gondolkodni, aki sikeres a munkájában és mindig kifogástalan a megjelenése. Sok esetben rég elfeledett való vagy sérelmek akadályozzák a jó kapcsolatok kialakítását, és ez évekre betokozódhat. Lizi küzd magával, és próbál a felszínen maradni....megmentenie a házasságát...néha már mániákus és félelmetes módszerekkel...de azt kell mondjam a pokoljárása példaértékű. Tíz nőből egy ha ezt végigcsinálta volna. Ez a magas fokú érzelmi intelligenciáját mutatja, hogy jobban tud szeretni, mint gyűlölni és harcol a végsőkig a szeretett férfiért, azért, hogy helyrehozzák ami eltörött.

Lizi és Tomo szemszögén ismerhetjük meg Klaudiát, vagy K-t. Az ominózus esemény után, már csak neve kezdőbetűje után tudjuk őt azonosítani. Klaudia egy egyedülálló anya, aki mellesleg nem semmi múlttal rendelkezik. Új munkahelyére is inkább bájainak köszönheti a felvételt, és nem éppen az eszének. Szereti felhasználni a múltban kötött ismertségét férfiakkal. K tipikusan az nő, aki bármi áron eléri amit akar. BÁRMI áron, és ez a legborzasztóbb szerintem. Gátlástalanul képes tönkretenni kapcsolatokat a céljai érdekében. Nekem már első mézes-mázos mosolya után nem volt szimpatikus. Az olyan emberek, kiváltképp nők, mint ő mindig óvatosságra intenek és megpróbálom velük tartani a két lépés távolságot. A túlzott kedvesség, segítőkészség néha gyanús is lehet. K, a tipikus szerető típus, aki egyre többet és többet akar...és mindig azt, aki nem éppen szabad préda. Ebben a regényben az írónő megmutatta mire is képes egy nő ha ő a harmadik kerék. Ám az is bebizonyosodott, hogy aki több vasat tart a tűzben, könnyen megégetheti magát. A hazugság előbb-utóbb kiderül, és persze annak is oka van miért ágál valaki egy DNS-teszt ellen. K. egy manipulatív személyiség volt, aki a körülötte lévő embereket megtévesztette az álkedvességével és álmosolyával....fel- és kihasználta őket anyagilag, érzelmileg, testileg. Tudta, mik az erősségei, testét sem félt bevetni. Egy lelkileg beteg és sérült ember, aki azt hiszi ez a járható út...mert amit és ahogyan tette, az minden csak nem normális. Zsigerből utáltam ezt a nőt, és próbáltam megérteni miért tette, amit tett....de nem találtam rá indokot. Talán csak a nárcisztikus személyiségét...mert az minden mondatában megmutatkozott. Nem riadt vissza az érzelmi zsarolástól, és a fenyegetésektől, a lekicsinylő megjegyzésektől és az alpári megnyilvánulásoktól. Belül ő egy keserű nő, és nem tudom valaha változtat-e ezen...bár szerintem nem. 

A regény második fele már a férj, Tomo szemszöge. Először azt hittem csak Lizi gondolatain át fogjuk megismerni a történetet...de nagyon megörültem, amikor férje fejezete is megjelent. Pap Éva roppant jól tudja megjeleníteni a férfiak gondolatait a regényeiben. Most is zseniálisan sikerült. A női érvek mellett elengedhetetlen a férfiak gondolata egy ilyen helyzetben. Tomo volt, aki érezte nem éppen olyan idilli ez a házasság...és mivel férfi, meg is mondja miért nem. Tizenöt év vagy öt év... a férfiak számára a évtizedek múltán is egy fontos szempont mindig is előkelő helyet fog elfoglalni...ezért ha az háttérbe szorul, ők is a másik irányba kezdenek el figyelni. Kezdetben csak néha-néha odapillantva....végül teljes testtel odafordulva. Fontos, hogy ezt a másik fél, a nő/feleség is felismerje. Azt hiszem ennek a történetnek és Tomo részének az egyik mondanivalója a kommunikáció szükségessége. Akárhány éve is vannak együtt a felek, és még ha azt gondolják mindent is tudnak a másikról, elengedhetetlen, hogy elmondják mit várnak a másiktól, mit hiányolnak, mire vágynak. Tomo hihetetlen nagy szerelemmel szereti a felségét...minden tettéből és szavából ez sugárzott olvasás közben. És a szívem facsarodott, ahogy küzdött saját magával, és az lebegett a szeme előtt, hogy elveszíti azt, aki a másik fele....mert Tomonak Lizi a nagy szerelem. Minden hibájával, kis ráncaival, kócos reggeli hajával...amikor egy férfi ilyet mond, az sokat elmond, és mindent jelent. Az apró gesztusai vettek meg engem, és lopta be magát a szívembe. A nagy botlás, amikor is kikacsintott az "új" felé egy életre szóló lecke lett számára. Tomónak hiányzott a szenvedély, az izzás a kapcsolatukból, ezért tudta Klaudia, a kolléganő elcsavarni  a fejét...és persze, az hogy megkapta a nőt legyezgette a férfiúi hiúságát. És ez az egyik sarkalatos pont, miért is lett egy alkalom helyett ebből viszony. Tomo istennek képzelte magát, egy adonisznak, akit a hedonizmus életet. A baráti köre és családi mintája sem éppen a tökély mintaképei voltak, sőt...elég rossz példával jártak elöl ezen a téren, és egyéb káros szenvedélyek asztalán is. Tomo élvezte, hogy mindkét nő az övé, hogy az ő lábai előtt hevernek és mindkettőtől elveszi, amit neki jár, mint férfi. Csakhogy sokáig nem lehet a gyertya mindkét végét égetni...de K. csupán a testi örömöket jelentette, míg Lizit teljes szívével szerette és nem hagyta volna el soha. Ez pedig nekem nagyon sokat elmondott. Kedveltem Tomo karakterét, és meg akartam neki én is bocsátani, ahogyan Lizi is. Lizi szemszögéből megismerhetjük Tomo múltját, megismerkedésük történetét...és már akkor megdobogtatta a szívemet. Ez a férfi a feleségéért és a családjáért él...és azt hiszen mindenkinek jár egy új esély, aki hibázik. 

Tomo és Lizi története az ékes példa arra milyen az igaz szerelem. Nem csak üres frázisok, és nem csak akkor szép, amikor süt a nap. Amikor minden sötét és a legmélyebb a fájdalom, akkor is ott pislákol ez a mély érzelem, ami összeköti a két embert. Ami erőt adhat ahhoz, hogy a legnehezebb pillanatokat is túléljék. Az okok, amiért egymást választották...amiért nem adják fel, hanem megharcolnak egymásért, a közös életért, a közös jövőért. Mert együtt akarják leélni az életüket. 

A borító engem elsőre megfogott. Ugyan még csak elektronikus formában olvastam a könyvet, de a külsőre megint nem lehet panasz. Elüt a korábbi két kötettől, de azt hiszem ehhez a történethez tökéletesen illik  a távolba révedő nőalak, akire ha ránéz az olvasó egyből tudni szeretné min merengett el...mi lehet a szemeiből sütő szomorúság oka. 

A helyszín ismét Szerbia, ám ezúttal Újvidék. Szabadka és Szarajevó után egy újabb csodálatos vidéket ismerhet meg az olvasó, amely a kulturális sokszínűség együttélésének köszönhetően egy lüktető metropolisz. Pap Éva minden könyvében megmutatja miért is olyan szépséges ez az ország, szinte átüt a lapokon az a szerelem, amellyel viseltetik Szerbia, a szerbek és kultúrájuk iránt. 

 

 

Pap Éva legerősebb könyvét tartja kezében az olvasó, amelyben választ kap arra mit is jelent az a szó, hogy megbocsátás. Mire képes a több évtized óta tartó tiszta és igaz szerelem és hogy egy erős alapokon nyugvó házasság a kilátástalan problémával is szembe tud nézni....csak hinni kell a másikban, és küzdeni érte.