A Búcsúszimfónia első része után, nagyon vártam, hogy érkezzen a folytatás és ismét abban a szerencsében volt részem, hogy előolvasója lehettem az írónő újabb regényének. Bevallom nehéz megszólalnom ezután a könyv után, mert annyi érzelem kavarog bennem még most is, ahogy ezeket a sorokat éppen írom...azt hiszem ez a kötet egy metafórákba burkolt érzelmi utazás. Olyan magaslatokat jártam be, amelyekről nem tudtam, hogy léteznek, hogy bennem léteznek...egyszerűen volt, hogy hangosan zokogtam, máskor szélesen mosolyogtam... és volt, hogy kicsit félre kellett tennem, mert megterhelő volt érzelmileg. Túlontúl is beleéltem magam, mivel az írónő oly érzékletesen és gyönyörűen, csontig hatolóan adta át a lélek vívódását, hogy azt nem lehetett minden esetben egyhuzamban olvasni. Kellett időt hagynom a lelkemnek, hogy feldolgozza, amit olvastam. A Miután visszajöttél és Stella Albright felnőtt teljes mértékben a feladathoz, és hiba nélkül tették le az asztalra, amit kell. Amit az első könyvben hiányoltam, annak itt már nyomát sem éreztem. Alaposan felépített cselekményszál, amely két idősíkon játszódik...egyik a jelenben, a másik pedig úgynevezett visszaemlékezések csokra. Sok mindenre fény derül, amelyeket az előzményben még csak pedzegetett Stella. A cselekmény E/1-ben íródott, több szemszöget is megismerhetünk. Rengeteg titkokra fény derült, most értek össze a szálak. A zenének most is nagyon komoly szerepe van, és szinte átüt a lapokon az a tisztelet, alázat és szerelem, amellyel a szerző viseltet a komolyzene iránt. Nagyon jó volt ezt olvasni, felemelő érzés.
A második rész ott folytatódik, ahol az első véget ért. Harmony elutazik hirtelen felbukkant édesapjával Franciaországba, hogy megpróbálják rendbe hozni a kapcsolatukat..ám ez nem lesz olyan egyszerű. A lány egy fájdalmas szakításon van túl, és az évek óta tátongó seb és fájdalom mellé, szerelme visszautasításával is meg kell küzdenie. Pokoli nehéz helyzetbe kerül tinédzserként, és nem nehéz elképzelni milyen döntéseket hoz a fájdalmas agóniája közepette. Harmonynak ebben a kötetben sem éppen kis problémákkal kell szembenéznie. Kérdés, hogy a kötet végére rendbe jön-e végre hősnőnk élete? Szerintem nincs olvasó, aki nem drukkolna neki, hogy végre megtalálja a boldogság. Mert ha valaki, ő aztán maximálisan megérdemli. Az írónő minden szálat elvarrt ebben a részben, számos kérdésre választ kaptam....még ha a szívemet is tépte ki közben.
Harmony...egyszerűen nem tudom elhinni, ez a lány, hogy lehet ennyire erős. Még a gyengeségében is egy erős nő, nekem ő nem lány többé, hanem egy igazi erős nő. Akit annyiszor küldött már padlóra az élet, és mindig felállt. Még ha kúszva is, de valahogy előbb-utóbb megküzdött azért, hogy talpra kecmeregjen. Édesapjával való viszonya finoman szólva sem idilli....de ráveszi magát arra, hogy rendezze ezt, persze csak halott édesanyja emléke miatt. Harmony visszatér szülőhazájába, de kezdetben nem tud túllendülni a múlt fájó és egyre maró sebein. Nem tud megbocsátani, folyamatosan ott van a tüske, amely minden egyes nap véresre karcolja és vágja a lelkét és a szívét. Hiába próbál felé közeledni az édesapja, és többször beszélni a lány elzárkózik....rossz társaságba is keveredik, ahol elsődleges célja felejtés. És ugye ilyenkor nem éppen az üdítő kerül elő. Harmony a jelenlegi helyzetét nehezíti a szerelem is. Mindenhol csak Hayden - volt szerelme- arcát keresi, és ezért nem egyszer kerül nagyon veszélyes helyzetbe. Stella Albright ezzel tökéletesen bemutatta, sok gyereket mi visz rá, hogy olyan útra tévedjen, ahonnan nagyon nehéz a visszatérés. Mesteri módon jelenítette meg a sérült és elhanyagolt lélek szintjeit, állapotát. Harmony szenved, napról napra egyre jobban. Egy váratlan esemény, azonban sok mindent új megvilágításba helyez édesapjával kapcsolatban, akivel eleddig csak a lázadó kamaszlányt játszotta. Egy súlyos titokra fény derül, és szembesül egy újabb fájdalmas történéssel, amely ismételt sebet ejt sajgó lelkén. Én biztosan ott zuhantam volna össze, de Harmony tartotta magát...igaz, kiadta magából a fájó kínt. Számos titokra is fény derül, amely a múltat is átírja... és ekkor elindul a változás a lányban, elindul a kapcsolat apa és lánya között. Innentől kezdve tégláról téglára építik fel kapcsolatukat. Számos visszaemlékezésbe is bepillantást nyerhet az olvasó, ahol egy felhőtlen és boldog gyermekkor rajzolódik ki...és a tragikus baleset napja is megelevenedik. Harmony emlékei is a felszínre törnek, és végül minden apró részletre fény derül. A lány ugyanakkor a megbocsátást választotta, és a tragikus esemény bekövetkezte után már fájdalommal tele, de megerősödve áll fell ismét a padlóról és küzd a céljaiért, az álmaiért. Példaértékű női karakter, az én szememben az erőt szimbolizáló jellemvonásokkal. Számtalanszor megszakadt érte a szívem, és folytak a könnyeim érte...
Ebben a részben a férfi főszereplő, nem Harmony szerelme, hanem az édesapja volt. Őt az első részben nem zártam éppen a szívemben, tudva mit tett a lányával. Ray, a bohám francia rocker...aki ízig vérig az. Sok minden napvilágot látott a múltjával kapcsolatban. A Harmony nélkül töltött évei nem épen derűs időszak volt, sőt azt hiszem a karma vagy sors vagy Isten -ki hogy nevezi- benyújtotta a számlát...és milyen igaz, hogy tényleg akkor eszmélünk fel, amikor már a vészcsengő szól, és próbáljuk helyrehozni a hibáinkat. Igaz, a francia hatalmasat hibázott és nem tudom, én hogyan tudtam volna megbocsátani....de az biztos, az ő vallomásai alatt nem kicsit sírtam. Egyszerűen az, amiken keresztül ment, sok mindent megváltoztatott bennem iránta. Az igaz, mindenkinek jár egy második esély...de azért meg is kell küzdeni, ki kell érdemelni, és Ray úgy harcolt érte mint egy beserker. Foggal, körömmel akarat a lánya megbocsátását, és hogy rendezzék a kapcsolatukat. És azt hiszem az őszinteségével indította el ezt a folyamatot. Szerette ő a lányát, nagyon is...de a szeretett nő elvesztése akkora traumát okozott neki, hogy egyszerűen nem tudott belőle felállni...nem becsülendő, sőt elítélendő, hogy eldobta a saját lányát...de kik vagyunk, mi, hogy pálcát törjünk felette. Ámbár mindenki törni fog, én is ezt tettem...de azt kell mondjam, sok mindent megértettem vele kapcsolatban ebben a részben. A tettei sok esetben egy szerető apa tettei, még ha a távolból is. Támogatja a lányát és a két hétből végül több hónap lesz, amit együtt töltenek. Ezalatt az idő alatt számos lélekszaggató jelenetnek lehettem szemtanúi. Ray a megnyugvást a hitben találta meg, és itt ki kell emelnem, hogy az írónő milyen kiemelkedően tette az egyik központi témává ezt a dolgot. Nem volt túlzó vagy sok, szimplán leírta, hogy aki hisz, miért teszi. Mit ad hozzá az ő életéhez, miben segít neki. Nekem ez nagyon szimpatikus megoldás volt. A francia zenész fiatalkoráról, sőt még családja származásáról is nagyon sok információ derült ki, amely egy gyönyörű keretet adott a regénynek és ezáltal Harmony történetének...megfejtve miért olyan fontos e család életében a Haydn Búcsúszimfóniája.
Természetesen nem maradunk szerelemi szál nélkül, hiszen a nagy szerelem is visszaköszön a lapokon. Hayden újbóli felbukkanása nagyon romantikusra sikerült, és bevallom ott sem maradtak szárazon a szembogaraim. És hát az utolsó fejezetekben megkaptam az én "happy endemet" újabb csavarokkal. Egyszerűen zseniális, ahogy az írónő a regény vége felé is hagyott csattanókat...úgy robbantak fel ezek a több, mint háromszáz oldal során, mint a bombák. Lenyűgöző és lehengerlő. A cím két irányba is értelmezhető...egyrészt utal Harmony és édesapja viszonyára, hogy újra egymásra találtak és egy másik fontos kapcsolatra is a lány életében.
Igaz, hogy én elektronikus formátumban olvastam a regényt, de a borító ismét szemkápráztató lett. Látható rajta, minden olyan apró részlet, amely a kötet szempontjából kulcsfontosságú: a hegedű, amely átmegy gitárba, az Eiffel-torony és az ölelkező pár. Szinte vonzza a tekintetet, nem túlgondolt és zsúfolt...pont elég, ahhoz, hogy bárki leemelje a polcról és közelebbről szemügyre vegye. A fejezetek elejé ismét visszaköszönnek a hangjegy motívumok, ahogy a szonáta elnevezések is ....még egyedibbé varázsolva ezt a nem mindennapi könyvet.
Stella Albright duológiájából minden olvasó erőt meríthet. Megtanít arra, hogyan harcoljunk az élet viharaival, hogyan ne süllyedjünk el lelkünk háborgó óceánján és miként gyógyítsuk be a sebeinket. Nekem azt mutatta meg, hogy minden helyzetből fel lehet állni, mindig van kiút még ha a poklok poklán is kell átmenni rajta. Bármilyen sérült is lehet a lelkünk, mindig vár rá a tavasz és valaki, aki képes újra burjánzó virágmezővé varázsolni azt pusztán a egy szavával vagy mosolyával. Ez a regény úgy ad erőt, ahogy a szív a testnek...apró dobbanásokkal.
Köszönöm szépen a lehetőséget az írónőnek és az Álomgyár Kiadónak, hogy olvashattam ezt a minden tekintetében gyönyörűséges történetet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése