Kékesi Dóra: Együtt veled

 

Az írónő neve nem volt ismeretlen számomra, amikor az Álomgyár Kiadó felkért legújabb, júliusban érkező könyvének az előolvasására. Kékesi Dóra 2017-ben debütált az Álomgyár Kiadónál "A holnap érintése" című kötetével, amely egy gyönyörű szerelmi történet 1956-ból, amely olvasása után szem nem marad szárazon az egyszer biztos. Az Együtt veled már az írónő negyedik regénye, és szakítva a történelmi romantikus műfajjal, ez már a jelenben játszódik. Egy napjainkbeli, magyar romantikus történet, amelyben megtalálható minden magyar sajátosság és egyediség. 

Az írónő ebben a regényében éles kontrasztba állította a vidék és a városi élet sajátosságait, amelyet a főszereplők által oldott meg. A cselekmény több szálon fut, leginkább három életvonal bontakozik ki a lapokon, amelyek összefonódnak egymással. A cselekményt egy női és egy férfi szemszögből ismerhetjük, amely így betekintést enged a végül csak két főszereplő gondolataiba. 

A főhősnő Farkas Anita, aki Szatymazon él, párjával, Mátyás Péterrel és vezetik a falusi zöldségesüket, a Málnát, amely leginkább a férfi álma volt. Életük idillinek tűnik, mígnem egy félreértés miatt csúnyán összevesznek, és másnap a férfinek már nincs lehetősége tisztázni a bonyodalmat. Mátyás Péter árubeszerzés során balesetet szenved, hátrahagyva barátnőjét és családját. A másik oldalon, pedig Kardos Gergőt ismerhetjük meg, a nagymenő kereskedelmi igazgatót, akinek az élete csupa luxus. Eleve vagyonos családba született, és ő is ezt az életszínvonalat tartja fenn. A legdrágább éttermek, modell barátnő, és pénz mindenütt...de egy reggel balesetet szenved, az utolsó ember, akivel pedig telefonon beszél Mátyás Péter. Véletlen vagy a sors keze lehet ebben? Erre keresett választ az írónő a cirka háromszáz oldalon bemutatva emberi sorsokat, életeket. 


Farkas Anita
egy igazi, mai szingli nő. Vezeti a Málna nevű zöldségest és megpróbál felállni és továbblépni élete tragédiájából. Egyedül maradt, továbbra is tervezgeti nagyszüleitől örökölt tanyájának felújítását, de immár a párja nélkül. Borzasztó terhet cipel magával, és nap, mint nap ezzel a gondolattal kel és fekszik. Szinte magára nincs is ideje, minden percét lefoglalja a munkája, hiszen egyedül nem olyan könnyű fenntartani egy vállalkozást és helyt állni minden percben. Testvére is egyre inkább noszogatja, hogy vegyen fel egy alkalmazottat, aki tudna neki segíteni a mindennapi feladatokban...de Anita makacsul ellenáll...mígnem meg nem jelenik az ajtajában egy jóvágású városi srác, aki pont az ő álláshirdetésére jelentkezne. Anita nem akar hinni a szemének, mivel ő semmi ilyet nem adott fel, míg ki nem derül, hogy a nővére volt az. A lány kezdetben elhajtja a fiút, de végül még is felveszi a kisboltba kisegítőnek. Furcsállja, mit keres Szatymazon a fiú, akiről lerí, hogy nem ez a megszokott közege...ám  a kezdeti rideg viselkedése fokozatosan lazul a férfi társaságában, és egyre jobban megismerik egymást. Anita lassanként beengedi az életébe, és talán a szívébe is. Bár ostorozza magát emiatt, megcsalásnak érzi a boldogságát korábbi barátjával szemben. Ugyanakkor számos furcsa és különös esemény egyre inkább arra az útra tereli a lányt, hogy tovább kell lépnie és megtalálnia a saját boldogságát. Elengedni a múltat és lezárni a háta mögött lévő időt. Teret engedni az újnak. Anita fokozatosan küzd önmagával és megpróbálja lezárni magában a múlt fájdalmát...de ehhez egy spirituális esemény is szükséges. Kezdetben ebben nem hisz, de érzi valami nincs rendben, és mégiscsak ráveszi magát, hogy részt vegyen olyan eseményen, amelyben nagyon maga sem hisz. A múlt elengedése nagyon nehéz feladat, de a lány választ kap megannyi kérdésre, és nyugodt szívvel zárja le életének egy fontos szakaszát, hogy utat nyithasson az újnak, mivel ő még él és megérdemli a boldogságot.


Kardos Gergő
a kötet férfi főszereplője, akinek mindene megvan az életében, amelyet csak kívánhat. Pénz, luxus, modell barátnő...ám az élete egy baleset miatt gyökeres fordulatot vesz, és ráébred arra, ki is áll mellette a bajban. Nehéz felépülés után visszatér a régi életéhez, de nem érzi abban jól magát...így mindent hátrahagyva egy Facebook poszt alapján vidékre költözik, Szatymazra és ott vállal állast. Úgy érzi, oda húzza valami, és itt tölti életének legfáradságosabb és legboldogabb napjait is. Megismeri milyen a valódi barátság, milyen a falusi élet és milyen az igazi szerelem. Lovagként küzd meg Anita kegyeiért, aki tulajdonképpen a főnöke. Fokozatosan bontakoznak ki az érzelmek közöttük, és a fiú megtapasztalja milyen egy valódi nő, aki azért szereti ami...nem pedig a bankszámlája vagy a külseje miatt. Gergő be is ismeri a lánynak, hogy milyen életet hagyott maga mögött és miért is hagyott maga mögött mindent. Persze szülei nem éppen örülnek fiúk döntésének, és számos bonyodalom is keveredik abból, hogy gyermekük a vidéki életet választotta az elrendezett életpálya helyett. Az írónő Gergő karakterén keresztül bemutatta a vagyonos családból származók problémáit is, hogy mennyire nem mindig van választásuk az előre kijelölt út helyett...és azt, hogy nem mindenki követi jámboran ezt az utat. 
Gergő is a lázadást választotta, és nem a külsőségeket, a külcsínynek való megfelelést. Ugyanakkor a könyv végén választ kap arra, miért is húzta valami Szatymazra és ez hatalmas bombaként robban a lelkében, amely szint lerombol mindent ő és Anita között, akivel szépen lassan, de rátaláltak egymásra. Ugyanakkor az igaz szerelem előbb utóbb utat talál magának.


Az írónő ebben a regényében összehasonlította a vidéki és fővárosi életet, és megmondom őszintén kicsit sarkítva tette ezt. Én is vidéken lakom és sok mindennel egyetértettem, de nem idealizálom túl sem egyiket sem a másikat. Néha úgy éreztem a tipikus sztereotípiák jelentek meg mindkét oldalon. Valahogy Kékesi Dóra ezzel a kötettel nem tudta nálam megugrani az 1956-os regényét. Holott szintén Magyarországon játszódó kötetet kaptam tőle. Voltak izgalmas fordulatok, események és nem kevés spiritualitás, de sajnos nekem ez most kevés volt ahhoz hogy ez igazi ízig-vérig magyar romantikus regénnyé váljon a szememben. A számos mellékszereplő ugyan színesítette a történetet, és mindegyik ténylegesen a saját oldalához tett hozzá...és azért írom, hogy oldal, mert miután becsuktam a könyvet úgy éreztem van a falusi és városi oldal. Kicsit olyan jó - és sötét oldalra váltak szét a karakterek. Mintha a városi csak rossz lehet, a falusi meg csak jó. Néhány szereplő tekintetében túlontúl nagy volt előítélet, és nekem ez annyira nem tetszett. 

A borító nagyon szép, kifejező és figyelemfelkeltő. Főleg az idézet és a pár az elején. Sokat sejtetető és nagyon elgondolkodtató mondat az egyszer bizonyos. Mivel e-könyvben olvastam ezért a kötet minőségéről sajnos nem tudok nyilatkozni, de az Álomgyár Kiadó könyveit ismerve nem lesz, rá panasz abban biztos leszek. 

Mindent összevetve sajnos nem azt kaptam, amit a borító és a fülszöveg alapján vártam. Kicsit túlzónak éreztem a nagy csattanót, amely helyre tette a dolgokat, és néhol túlontúl dominált az előítélet hol a vidéki, hol a városi oldal tekintetében. Aranyos kis történet volt, de sok helyen nem volt életszerű. Sajnos a nagy kedvencemet az írónőtől nem tudta túlszárnyalni. Ugyanakkor köszönöm a lehetőséget Kékesi Dóra írónőnek, és az Álomgyár Kiadónak, hogy előolvasója lehettem ennek a történetnek. 






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Karády Anna: Zserbó 2.

Pap Éva: Mielőtt újrakezdeném

Mosonyi Mara: A szirt