Ava Harrison neve eddig ismeretlen volt számomra, mígnem az Álomgyár Kiadónál meg nem láttam a Becstelen című könyvét az előrendelhető, hamarosan megjelenő kötetek között. A fülszöveg és a borító egyből megvett magának, és el is határoztam, hogy mindenképpen felveszem az olvasási listámra. Kicsit ugyanakkor megrémített a sok "lehúzó" értékelés, de eltökéltem, hogy ez nem fog visszatartani attól, hogy az alvilági játszmák sorozat első részével megismerkedjek. Alvilági játszmák...már csak ezért is érdekelt, mivel gyengéim a maffiáról, az alvilágól szóló történetek...ahol sok esetben nem éppen habos-babos, sarkított rózsaszín cukormázas történeteket kapok, hanem velejéig romlott, mocskos, és mégis reménykeltő emberi sorsokat ismerhetek meg. Az írónő nem adta alább az eddig megszokott olvasmányaim stílusánál...hiszen, aki Borsa Brown maffia trilógiáját már olvasta, annak elég magasan van a léc ebben a műfajban. Ava nem alkalmazott klisés megoldásokat, nem vitte túlzásba a sötétséget, de érezhető volt, hogy ahhoz hogy kigyúljon a fény, túl kell élni a sötétséget.
Ennek a történetnek a legnagyobb mondanivalója, hogy a maffia és az alvilág egy mocskos világ...és mégis, nem mindenki velejéig rossz, aki azokban a körökben mozog és éli a mindennapjait. A ki nem mondott szabályok és törvények átláthatatlan rendszere mégis egy rendezett szabályrendszert ad ahhoz, hogyan élje túl a benne élő ember. Persze a hierarchia itt is dominál, hiszen anélkül működésképtelen lenne...és demokráciával nem igen tudna működni az úgynevezett "sötét oldal". Ava Harrison megmutatta micsoda emberi tulajdonságok tudnak dominálni, mennyire első látásra ítélünk, és hogy aki a sötétségben él, nem feltétlenül gonosz. Nem idilli családi képet tár elénk az írónő, ezer sebből vérző családi viszonyokat ismerhetünk meg. Minden szereplő sebeket hordoz magában, a lelkében, amelyek meghatározzák későbbi életüket is. A szülői minták meghatároznak bennünket, és a gyermekkorban elszenvedett sérelmeket, pedig sokszor egy emberöltő alatt sem tudjuk feldolgozni, és továbblépni. Borzasztóan nehéz a lelki fájdalmakon, bevésődött rossz mintákon túllépni. Leginkább mélyre eltemetjük magunkban, falat emelünk köré, vagy éppen tüskéket növesztünk. Az írónő ezeket mind-mind megmutatta, és ez a kötet a maffiasztorin túl, az emberi kapcsolatokat és sebeket is tökéletesen mutatta be. Feltárva azt, hogy mit is hordoz egy ember a lelke mélyén, és mennyire szüksége van mindenkinek az igazságra, a jóra, a fényre...akárhol is él, és akármi is a foglalkozása.
A kötet két szemszögből mutatja be a cselekményt, egy férfi és egy női oldal elevenedik meg az olvasó előtt. A váltott szemszög a legjobb megoldás szerintem, mert így nem egyoldalúan látjuk a történéseket, hanem mindkét szereplő fejébe beleláthatunk a gondolatai által. Cyrus Reed a maffia bankára elrabolja Ivy Aldrige-t, hogy egy nagyobb gonosztól megvédelmezze. Teszi ezt a lány testvérének kérésére...Cyrus kezdetben csalit lát a lányban, és hasznot kíván belőle húzni...és még nem is sejti, micsoda lavinát indít el ezzel a tettével.
Ivy Aldrige mondhatni egy tipikus napjainkbeli nő. Tetszett, hogy nem emelte piedesztára az írónő, és nem írta "tökéletesre". Dolgozó hölgy, aki racionálisan gondolkodik, kellő empátiával rendelkezik és nem éppen egyszerű természettel áldotta meg a sors. Ivy nem kicsit makacs és akaratos...utóbbi a szó jó értelmében. Leginkább az jut róla eszembe, hogy igazi küzdő, soha nem adja fel...a legkilátástalanabb helyzetekben sem kezd el hisztizni, hanem megpróbálja megtalálni a kiutat. Ezért nagyon, de nagyon megkedveltem...már az első lapoktól kezdve. Sok hasonlóságot véltem felfedezni kettőnk között. Ő sem jön egy idilli családból...az apjának fontosabb a pénz és a presztízs, mint a felesége és a gyermekei. Egy balul sikerült pókerjátszmán az egyik legbecsesebb kincsét teszi fel tétnek, amelyet persze el is veszít és itt kezdődik hősnőnk szenvedése és kálváriája. Hirtelen elragadják otthonából, a szeretett kertjéből és egy majdhogynem lakatlan szigeten tér magához. Nem tudja miért, hogyan és kinek köszönheti ezt...mindenáron a menekülését tervezi, a kiutat keresi. Ivy egy harcos, aki minden pillanatban küzdött. Én biztos sokkot kaptam volna, de ő szinte végig fenntartotta magát a vízen, és nem adta fel. A legbosszantóbb az egészben, hogy az információéhes hölgy nem igen kap részleteket az elrablása körülményeiről, amit nem is hagy szó nélkül...és persze megismerkedik Cyrus Reed-del is, aki annyit hajlandó neki elárulni, hogy a saját érdekében rabolta el. Ivy ezzel nem nagyon elégszik meg, és persze ellenállásba is kezd. Imádtam a jellemét, ahogy gondolkodott. Nem egy buta, gazdag liba volt, hanem igenis egy hétköznapi nő. Folyamatosan aggódik depressziós édesanyjáért, ami szívmelengető volt és az írónő nála is csak lassacskán fedte fel élete sebeit. Tönkrement család, beteg anyuka, szívtelen apa és egy szerető báty képében. A lány családja nem tökéletes sőt, komoly törések, tragédiák szabdalják...és egyedüli menedéke a virágok és a kertészkedés. Kezdetben tart a komor Cyrustól, de ahogy egyre jobban megismerik egymást, úgy kerülnek minél inkább közelebb egymáshoz. Ivy rájön, hogy nem minden rossz és gonosz, ami a sötétségben él. Először saját magát is bünteti azokért az érzésekért, amelyek egyre jobban elburjánzanak a szívében....azt gondolja, csak a fogság eredményezi. Kételkedik ömagábán, hogy nem jó ember, ha olyat szeret, aki megfosztotta az egyik legfontosabbtól, ami az ember sajátja.
A férfi főhős, Cyrus Reed...a maffia bankára. Az alvilág ura, akitől a legnagyobb gengszterek is rettegnek, hiszen ha ő nincs a pénzük nem lesz tiszta. Cyrus elsősorban pénzt most, a mocskos úton beszerzett pénzt mossa tisztára az USA legnagyobb bűnözőinek. Kemény, hibát nem tűrő férfi, aki kontroll alatt tart mindent és mindenkit. Olyan ember, akiben látszólag nincs könyörület, és nem riad meg semmitől. Magabiztosan ül a trónján. Cyrus a sötétben él, komoly szabályok szerint...hiszen a maffiának pénzt mosni nem éppen könnyű feladat. Okos, precíz, és a legjobb emberekkel veszi körül magát...de valami mégis hiányzik az életéből. Nem is sejti mi az, amíg meg nem ismeri. A fény, a napsugár...amely áthatol a legmélyebb sötétségen is. Persze, pozíciójából kiindulva számos nő fordul meg az életében és az ágyában, de a nőket csak egyre használja...nem enged közel magához senkit. Az írónő nagyon aprólékosan építette fel az ő karakterét, és hintette el a morzsákat a múltjával kapcsolatban. Ő tipikusan az a férfi, aki a sok szenvedés, és fájdalomnak köszönhetően vált azzá aki. Nem engedi meg magának a gyengeséget, a bosszú hajtja. A bosszú, amely életének az egyik célja. Mindene megvan, már csak a lelke megnyugvása hiányzik, hiszen gyermekként átélt traumáknak köszönhetően követi az ősi Tálió-elvet, mígnem be nem toppan az életébe egy nő, aki fenekestől felforgatja a jól programozott életét. Folyamatosan vonzza valami a lányhoz, mint a molyt a lámpafény...és nem tud elszakadni tőle. Meg akarja védeni, személyes elvei alapján később pedig már több minden miatt is. Védelmező ösztöne múltjára vezethető vissza. Érzi, hogy a lány az ő mentsvára, aki kihúzhatja a fényre, és megtaníthatja szeretni...újra érezni, és boldognak lenni. Ugyanakkor csodálja és tiszteli is a nőt az erejéért, a küzdőszelleméért. Úgy érzi nem érdemli meg a szerelmet, a szeretet....küzd saját maga és az érzései ellen is, úgy ahogy Ivy is. Bonyolult kapcsolat és viszony van kettejük között, amely egyátalán nem egyszerű.
Számos mellékszereplő színesítette a történetet, aki nagy részével a későbbi kötetekben még találkozni fogok...hiszen nem egy maffiavezér önálló történetét olvashatjuk a sorozat további részeiben.
Egyáltalán nem éreztem lassúnak, és vontatottnak, mint azt sok értékelésben olvastam...szerintem ez így volt tökéletes. Lassan építkezett a regény, hiszen egy ilyen történetet nem is lehetett volna gyorsabbra tervezni. Két ember nem öt perc alatt ismeri meg a másikat, és bízik meg egymásban...talán a mai rohanó világban ez már nagyon hosszú és nyújtottnak tűnik...holott pont hogy ez a mai társadalom nagy hibája. Hogy siet, kapkod....nem áll meg és gondolkodik el átélt dolgokon és érzéseken, érzelmeken. Az írónő tökéletesen építkezett, tégláról téglára írta meg azt a kapcsolatot, viszonyt, ami létrejött a két fél között...hiszen két sérült ember nem tud egyből beleugrani egy kapcsolatba...főleg ha olyan családi mintákat hoznak, mint Cyrus és Ivy.
A vége valóban eseménydúsabb volt, ott már csak úgy záporoztak a golyók és hullottak a vércseppek. Az első inkább emocionálisabb, lélektanilag mélyebb volt....a második rész pedig inkább pörgősebb...de nekem pont így volt lehengerlő, és vitt be mély gyomrosokat, illetve fakasztott könnyeket nem egy oldalon. Igazi alvilági leszámolásokból sem volt itt hiány, ahogy a maffia rendszeréről is nagyon sokat megtudhat az olvasó.
A borító nagyon figyelemfelkeltő. A fekete-fehér színek és az arany cím egyből oda vonzza a tekintete...tette ezt velem is. A minőségre most sem lehet panasz. Nem túl nagy betűk, tökéletes lapokon, megfelelő elosztással. A külső esetében azt is meg kell jegyeznem, hogy a borító nem gyűrődik. nem hajlik fel többszöri utaztatás során sem...mivel tömegközlekedésen is olvastam és semmi baja nem lett a könyvnek (amire amúgy is nagyon háklis vagyok).
Az Alvilági játszmák nyitókötete egy igazi maffiasztori, és Cyrus Reed története megmutatta nem minden velejéig romlott, ami a sötétben él és virul. Köszönöm szépen a recenziós példányt az Álomgyár Kiadónak, biztosan folytatni fogom a sorozatot a Zsarnok című kötettel.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése