Ismét abban a
megtiszteltetésben lehetett részem, hogy előolvasója lehettem Karády Anna hamarosan megjelenő,
legújabb könyvének…a Zserbó második részének, amely A háború tengerén címet
viseli. Bevallom hónapok óta nem olvastam intenzíven, és nem tudom az okát. Új
bejegyzéssel is ezért nem jelentkeztem, de Anna könyve kirángatott ebből a
posványból. Valahogy mostanában nem vonzanak a napjainkban játszódó, felszínes,
leginkább erotikus vonalakat felvonultató történetek…egyszerűen nem kötnek le.
Sokkal mélyebb érzelmeket szeretnék átélni olvasás közben. Mert az olvasó annyi
életet él meg, ahány könyvet elolvas…mondta bölcsen a mi George R.R. Martinunk.
És én most Szépkúti Blanka voltam a századelőn Abbáziában.
A
háború tengerén szinte ott folytatódik, ahol az első
rész befejeződött. Ámbár a cím nem kis riadalomra adott nekem okot. Tudtam,
hamarosan vége lesz a napsütésnek és beköszönt a sötétség, avagy a Nagy Háború.
Mindig tartottam attól, hogy az első és második világégésről olvassak, de most
azt hiszem ezt is legyőztem. Anna pont annyira szőtte bele a háborút, és annak
poklát amennyire a történet megkívánta. Sokkal hangsúlyosabb szerepet kapott
benne maga Fiume és a tenger. A tenger. Hát az előolvasói példányomat
elektronikus formában olvastam és úgy történt, hogy pont a gyönyörű Égei-tenger
mellett fejeztem be. A görög tenger csodálatos hullámai adták az aláfestő zenét
az olvasáshoz. Ugyanakkor a könnyeim is egyesültek eme sós vízzel, amikor is a történet
utolsó harmadához értem. Némán folytak az utolsó oldalakon, de leginkább az
utolsó mondatokon. Ahogy haladtam előre a cselekményben egyre gyülemlett bennem
a feszültség, tudtam meg fog történni, amit nem szeretnék, mégpedig, hogy a
háború porrá zúzza a boldog békeidőket. Ám van, amit e szörny sem tud legyőzni,
mégpedig az igaz szerelmet. Anna olyan csodálatosan gyönyörű szófordulatokkal
írta le azt, ami Blanka és Ármin között van, hogy a lelkem nekem is csordultig
telt.
A Zserbóban megismert
tengerész az elő rész végén szerelmet vall a Zserbó-kisasszonynak, ám vajon
hősnőnk hihet-e neki? Betartja-e a szavát, hiszen az eljegyzését is olyan
gyorsan felbontotta, mint a sirokkó söpri ki Fiume sikátorait. Innen indul a
második rész: egy csélcsap báró vallomásától és egy nemes kisasszony
reményitől.
Szépkúti
Blanka ebben a részben még inkább erősebb lett. Így sem
volt könnyű élete, az édesanyja meghalt, az apja gyerekként elhagyta.
Nagymamája nevelte, ráadásul nemesi származása ellenére dolgoznia kellett, igaz
nagyon szerette a munkáját. Ezért is utazhatott Abbáziába, ahol
megpecsételődött az élete. Megtapasztalja mi is az igazi szerelem, de vajon
hihet is benne? És ez folyton folyvást gyötri…hiszen melyikünket ne gyötörte
volna akkoriban és most is? Blankát a bóra formálta, alakította és támogatta.
Felismerte saját erejét…mindenféle téren. Jó darabig nem biztos abban, hogy a
szeretett férfi megtartja-e a szavát, és ez őrli, nyúzza belül. De amit érez
Ármin iránt majdhogynem erősebb a kételyeknél. Blanka rengeteget rágódik. Soha
életében nem volt még szerelmes, és ezek az új érzések megijesztik. Hinni akar
a férfiban, mindennél jobban. De azért mindig ott motoszkál benne Ármin
felbontott jegyessége, a korábbi szerető és hát a férfi múltja. Tengerészként,
azért tudja, hogy nem vetette meg a gyengébbik nemet, és a nők is olvadoznak
érte. Lehengerlő sármjával, huncut vigyorával, közvetlenségével Blanka szívét
is meghódította. Sokáig nehezen hiszi el, hogy valóban pont belé szeretett a
báró. A neveltetése is sok esetben gátat szab a gondolatainak, de ugye a
szívének nem tudott parancsolni. Hitt, hinni akart ebben a nagy szerelemben.
Ugyanakkor Ármin szikláról sziklára szilárdítja meg a lány bizalmát, és ez Blankának
roppant fontos. Ugyanakkor ebben a részben nem egy veszteséggel kell
szembenéznie. A fajdalom, a kín mindennapos társává válik, de tartja magát.
Bevallom az első részben megismert Blanka szerintem összeroppant volna, míg a
második részben megismert nő már sziklakén áll és nem hagyja magát megtörni.
Azt hiszem a remény az, ami neki erőt ad. Hogy soha nem adja fel, a legvégső,
elkeseredett pillanatban is tud hinni. Anna olyan jeleneteket írt Blankának a regény
utolsó harmadában, hogy nem egyszer ríkatott meg vele. Volt, hogy félretettem a
telefont (mert ott olvastam) és elgondolkodtam azon, milyen zseniális tehetség
Karády Anna, hogy így formálja a szavakat, mondatokat és adja tudtára az
olvasónak a történet igazi mondanivalóját. Blanka, élete minden kérdésére
választ kap, a múltja összes rejtélye megoldódik…Fiumében megtalálta a
boldogságot. Az írónő tökéletes keretbe foglalta Szépkúti Blanka életét,
megadva neki, azt amit érdemel.
Hollósy
Ármin….a báró méltó lett nemes Oroszy Mihályhoz. Míg az
első részben nekem inkább egy csélcsap, jóképű tengerész benyomását keltette,
aki leginkább csak egy új gyümölcs iránt áhítozik, most egy teljesen új arcát
mutatta meg. Megkomolyodott, ámbár ugyanúgy ottmaradt a humor és a jó
kedélyűsége…de tudta mit akar. Életében először megdobogtatták a szívét,
csontjáig hatolt egy nő, aki beköltözött a sejtjeibe és nem hagyott neki
menekülési útvonalat. Mindenre képes volt, hogy Blankát meghódítsa. Szüksége is volt erre, mivel múltbéli hibáit ki kellett küszöbölnie. Lapról-lapra egy
felelősségteljesebb Ármin bontakozott ki, akinek én mindig magam előtt láttam a
mosolyát, ahogy mondja „Blanka kisasszony”. Szinte áhitattal mondta ki minden
egyes alkalommal e nevet. És büszke férfi létére nem egyszer horgadt fel benne
a féltékenység, de nem a birtokló és önző fajta. Ármin soha nem tudna önző
lenni. Ő odaadná mindenét Blankának, annyira szereti. És ez a szerelem, ahogy
kivirágzik a lelkében valami meseszép, az pedig, ahogy ezt Anna megmutatja
nekünk szavakkal kifejezhetetlen. Nagyon tetszett, hogy kapott önálló
fejezeteket, ahol beleláthattunk a gondolataiba, és a szívébe. És talán ennyi
szépséget Oroszy szívében láttam még. Jobban megismerhettük, ki is ő valójában,
honnan jött, milyen élete volt. Így, összerakva a kirakós darabkáit rajzolódott
ki előttünk egy csibészes tengerész, aki egy igazi komoly férfivá vált. A
szerelem hatására. Ámbár imádtam, ahogy flörtölt Blankával, ahogy becézgette
vagy ahogy udvarolt neki. Múltbéli hibáin javítva egyfolytában bizonyítani akart,
folyton folyvást mindent megtett azért, hogy a lány ne kételkedjen benne többé.
Olyan gesztusokat téve, hogy még nekem is tátva maradt a szám olvasás közben.
Ugyanakkor tudtam, hogy a szívemet cafatokra szaggatja, tudtam Blankával együtt
aggódni fogok érte, hiszen tengerésztisztként nem kerülhette el a sorozást és a
háborút. Nagyon féltem, hogy Anna milyen sorsot szán neki. Hát nem simogatta
meg, az biztos. A regény utolsó fejezeteiben Ármin karaktere volt az ékes
példája annak, mennyire nem hallgattak az új világ hívószavaira a boldog
békeidők katonái. Eszes, okos ötleteit félresöpörték a felettesei, és ennek meg
is lett a következménye. Mindazonáltal hozzá köthető a legszebb része a
történetnek, amely az utolsó oldalon található. Minden benne van, amiért csak
beleszeretni lehet báró Hollósy Árminba.
A történelmi háttér
most is pontosan feltérképezett volt, és tökéletes keretet adott ennek a
csodálatos történelmi romantikus regénynek. Nem igazán voltam tisztában az
Adriával, Fiuméval, a hajózás monarchiabeli viszonyaival…de Annának hála most
már igen. Nagyon sok információt az írónő olyan észrevétlenül épített bele a
regénybe, mint a Füredi lány sorozatban. Érezhető, hogy alaposan utánajárt
mindennek, amit leírt.
Szerencsére Anna nem a háború legsötétebb napjaival
zárja le a Zserbó sorozatot, de kihagyni nem lehetettt. Pont annyit mutatott
meg belőle, amely kellet. Annyit, hogy megértsük mit is jelent egy háború a
tengeren…mivel kellett szembenéznie a besorozott katonáknak. Az otthon
maradottaknak, pedig az élelemhiánnyal, a visszatérő és sérült bakákkal,
illetve sokszor a reménytelenséggel, kilátástalansággal. Két év nyomasztó
hangulata bontakozik ki előttünk, és én lehet túlontúl is beleéltem magam,
milyen lehetett ez…hiszen napjainkban is háború dúl a szomszédban, és
ugyanolyan tehetetlenül állunk, mint elődeink több, mint száz évvel ezelőtt.
Marad a remény, hogy egyszer vége lesz.
A mellékszereplők most
is fontos részét képezték a történetnek. Brutus, Annamari, Ciro vagy éppen Luci
néni. Mind egytől-egyik szerethető karakter…akiknek szembe kell nézni az élet
megpróbáltatásaival és egy új világgal. Anna minden szálat elvarr e sorsok
terén is, sőt olyan szereplők életútját is lezárva, akire nem is számítottam,
mint olvasó. És ez is az írónő előrelátását, nagyszerűségét és pontosságát
mutatja.
Ebben a könyvben
történelmi romantikus lévén már az erotika is szerephez jut, de oly módon,
ahogy az ehhez a korszakhoz illik. Az írónő érzékletesen írja le azokat a
részeket, ahol a vágy is felüti a fejét, és tökéletesen megfelelő volt. Illett
a témához, a szereplőkhöz…de enélkül nem azt a zamatot adta volta a cselekmény,
mint vele. De itt a hangsúlyt és a főszerepet az érzelmek viszik. Rengeteg
különböző emóció: szerelem, szeretet, féltékenység, kétség, félelem, vágy.
Annyira, de annyira színes e regény érzelmi amplitúdója, mint maga Fiume
városa.
A borító ismét
szemkápráztató lett, és tökéletesen illeszkedik az első részhez. Én most
elektronikus formában olvastam, így a külsőségek terén nincs tapasztalatom, de
az biztos, hogy a keménykötéses duológia minden könyvespolc éke lesz. Amúgy meg
ehhez a történethez csakis a keményborító illik.
Így másodszor is
előolvasva -mivel újra elolvastam- azt kell mondjam Karády Anna saját magának
és más, e zsánerben alkotó írónak nagyon magasra tette azt a bizonyos lécet.
Ismét egy igazi gyöngyszemet adott az olvasók kezébe, amely méltón követi
elődjét, a Füredi lányt. Karády Anna neve garancia az igényes történelmi
romantikusra, játszódjon az bármely korban, bármelyik országban vagy éppen
kontinensen, Izgatottan várom az újabb csodát, amely e modernkori magyar Jane
Austin neve alatt fog megjelenni, mert ő az…ehhez kétség sem fér. Szerintem
Miss Austen is beszerezné a köteteit, és bekucorodva a kandalló elé egy tea kíséretében
olvasná a műveit és esne szerelembe hol Mihályba hol, pedig Árminba.
Ez a történet olyan,
mint tenger. A rengeteg gyönyörű árnyalat mellett a sötét oldalát is megmutatja…de
pont ettől válik igazivá. Beleivódik az ember sejtjeibe és szinte eggyé válsz
vele. Elszakadni, pedig nem akarsz tőle. Vonz és húz magához…szinte szomjazol
utána. Pedig tudod a sós víz nem iható…de mégsem tudsz ellenállni. Én az
Égei-tenger mellett olvastam, és ezáltal még inkább velem élt Blanka és Ármin,
szinte a szemem előtt peregtek a sorok, elevenedtek meg a karakterek…miközben a
víz lágyan nyaldosta a lábfejemet. Én közben ültem egy sziklán és olvastam,
csak olvastam…aztán a messzeségbe néztem. Mintha láttam volna őket együtt
elhajózni a naplementében a Sciroccóval.
Nagyon köszönöm drága
Anna, hogy ismét bizalmat szavaztál nekem, és az előolvasód lehettem, Az
értékelésemet egy idézettel, a kedvenc idézetemmel szeretném zárni:
„Hogy
lehet férfit így szeretni, aki nem a véredből való?”
A
kötet innen beszerezhető:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése