-előolvasói vélemény-
Baráth Viki, a Főnök,
az Igazság trilógia és megannyi szuper könyv írója ismét egy lágyabb, jóval
romantikusabb történettel érkezik majd a nyári hónapokban. Legújabb könyve: az Egy év Provence-ban az Egy év Rómában mintáját követi.
Viki könyve igazi nyári
olvasmánynak számít: Provance és Franciaország. Mi is kell még? Aki olvasta és
szerette az Egy év Rómában annak ez a könyv is nagy kedvence lesz, nekem kicsit
vegyes érzéseim vannak. Néha túlontúl emocionális volt az én hideg
racionalitásomnak.
A történéseket a főhős,
Lili Laurent szemüvegén keresztül ismerhetjük meg. Az elbeszélés E/1 személyben
íródott. Leginkább a jelenben játszódik, de visszautal a múltra, így áll össze
a végére a kirakós minden darabja. Hősnőnk fiatalon elveszíti a férjét és vele
együtt az egész világát. A gyász időszakában éli mindennapjait. Szinte csak
vegetál és nem is érdekli semmi. Persze, ez érthető is…hiszen élete
legboldogabb pillanataiban húzta ki alóla a sors a szőnyeget és esett arccal a
földre. Sógornője és volt férjének családja, azonban mindenben próbál mellette állni,
amit ő azért annyira nem díjaz. És talán…. ő ekkor még nem így gondolja, de a
legjobbkor derül fény egy öröklési jogviszonyra, ami miatt Franciaországba, Sain-Rémy de Provence városkájába kell utaznia. Lily ott, New Yorktól több
ezer mérföldre szembesül azzal, hogy nem ő az egyedüli örököse a férje által
vásárolt ingatlannak. Ugyanis az eladó kettős játékot játszott és egy francia
úriembernek is értékesítette egyéb módon a kérdéses birtokot, így keletkeztetve
öröklési jogviszonyt. Ennek következtében Lilynek hosszabb időre kell berendezkednie
Provence-ban, mint ahogyan azt eredetileg tervezte. Étienne Durand, a másik
örökös nem éppen a felhőtlen boldogság állapotába kerül ettől a körülménytől.
És innen indulnak be a bonyodalmak, szövődnek a szálak és sorra derülnek ki a
szereplők titkai.
Lily
Laurent a regény elején vegetáló, szinte zombi üzemmódban
működő özvegyasszony, aki azonban az utolsó lapokra szinte magába szívja a
francia napfényt. Vele kicsit nehezen azonosultam, sőt inkább sehogy.
Valószínűleg ez abból adódik, hogy nagyon más típusok vagyunk. Úgy éreztem Lily
nagyon nagy önbizalomhiányban szenved. Egyszerűen képtelen elhinni magáról,
hogy szép és csinos, és hogy nem mellesleg nagyon jó fotós. Amikor betoppan
életébe későbbi férje, akkor is folyamatosan ilyen gondolatok cikáznak a
fejében. Kicsit nehezen viseltem az önostorozását, nem szeretem, ha egy nő csak
akkor érzi teljesnek magát, akkor látja élete értelmét, ha talál egy jóképű és
gazdag pasit, akinek ő is megtetszik. Azt hiszem a múlt időben futó szál által
megismert Lily váltotta ki belőlem a szemforgatásokat néha olvasás közben. A
jelenkori Lily mintha akkor vált volna felnőtt nővé, amikor megtapasztalja
milyen élete szerelmét elveszíteni. Sokszor unott és türelmetlen, de ezek
jelenlegi modorának az elengedhetetlen kellékei. Ugyanakkor franciahonban
szembesülve a problémával mintha valami kis tüzet csiholna benne és
felélesztené régen szunnyadó tenni akarását. Megpróbál megoldást találni a
furfangos jogi helyzetre és addig az országban marad, míg a bíróság ítéletet
nem hoz az öröklés tárgyában. Lily folyamatosan változik, folyamatosan idegen
hatásoknak és ingereknek van kitéve ezáltal elterelődik a gondolata a gyászról,
és végre úgy érzi kapott valami célt, amiért nap mint nap küzd. Nem indul
felhőtlenül a viszonya a franciákkal ugyanis kénytelen velük összeköltözni,
amíg tart a jogi procedúra. Ám a mindennapok összecsiszolják őket. Lassan, de
biztosan megismerik egymást, és meg is nyílnak a másik előtt. Néha, azonban
többet lép hátra, mint előre, de végül mindig alkalmazkodik az adott
szituációhoz. Rájön muszáj beilleszkednie és valójában ez egy terápia is neki.
Végre-valahára kezd újra önmaga lenni, nem pedig egy szellem. Maga mögött
hagyta a nyüzsgő nagyvárost, és a francia vidék gyógyítja a lelkének sebeit.
Ami szerintem leginkább segített neki az a környezetváltozás, és hogy férje
utolsó hagyatékáért küzdhet. Ámbár számomra kicsit furcsa volt a házasságuk.
Lily számos esetben naiv és befolyásolható volt véleményem szerint, de persze
nem vagyunk egyformák. Ahogy telnek-múlnak a hetek, úgy nyílik ki egyre jobban és
gyógyul. Persze felsejlenek benne az első érzelmek, amelyeket talán magának sem
mer bevallani. Lassú és hosszadalmas folyamat ez, tele bűntudattal,
önutálattal…hogy neki egyáltalán szabad-e ezt? Maximálisan megértettem a
helyzetét, és persze könnyű úgy osztani az észt, hogy én csak olvastam, de aki
ezt már átélte, az nyilván jobban tud azonosulni a Lilyt marcangoló
érzelmekkel. Néha nekem kicsit túl emocionális volt, engem ennyire nem irányítanak
az érzelmeim. De Lily azért újra megtanul érezni, szeretni és boldognak lenni.
Rátalált arra, amit mindig is keresett…és ezt egy francia kisvárosban, nem
pedig a Nagy Almában tette meg.
Viszont a kedvenc
karakterem a francia séf, Étienne Durand
volt. Annyira tipikus francia, imádtam. A tüskés és sokszor bunkó viselkedés
mögött, azonban jóval több minden van. Ő a másik örökös, aki igényt tart a
birtokra, így Lilyhez hasonlóan ő sem engedi el a koncot és foggal-körömmel
harcol érte. Neki nincs is más választása, ez az utolsó esélye, hogy rendbe
tegye az életét. Vele együtt megismerhetjük húgát, Brigitte-t és Jerome-ot.
Étienne nem éppen barátságosan fogadja az „amerikai betolakodót”, akit nem
tekint másnak, mint egyetlen esélyének tönkre tévőjét. De kénytelen elviselni a
jelenlétét, és mint később majd kiderül a segítségét is. Étienne számomra egy
hús-vér srác volt, megfelelő kiállással és megannyi hibával. És pont az
esendősége miatt kedveltem meg ennyire. Mert emberi volt. A gödör mélyére
kerül, de megpróbál mégis kimászni belőle. Nem kevés dolgot titkol, de végül
mindegyikre fény derül majd, és így kapunk teljes képet róla. Ami még eszembe
jut vele kapcsolatban az az alázat. Kiváltképp a munkája iránt. Imádtam azokat
a részeket, ahol általa Viki bemutatta a francia gasztronómiát. Megannyi
érdekes és ínycsiklandozó étel bukkant fel a lapokon. Étienne, pedig alaposan
elénk tárta mitől olyan a francia konyha, amilyen. A férfi igazából olyan, mint
egy kagyló. A kemény külső mögött, ott van az igazán érző lelke. Hiszen
testvére és barátja, valami a kisváros tagjai iránt érzett szeretet és
tisztelet egyszerre mutatkozott meg. Tenni akarás, erő és akarat sugárzik róla.
Az tetszett benne a legjobban, hogy a sok szar ellenére sem adja fel. Küzd és
megy tovább, megy előre. Imponált, hogy nem hódolt be egyből Lilynek, és hogy
ment kettejük között az adok-kapok. Nehezen, de rájön muszáj lesz
együttműködniük, vagy különben mindketten csak veszíteni fognak. Nem egykönnyen
adja be a derekát, és persze mindenhez van egy szava-megjegyzése. A lelke
mélyén, azonban tudja, hogy a nő nélkül nem biztos, hogy tudja folytatni a birtokkal
kapcsolatos terveit. A sok macska-egér harc alatt, azonban elkezdenek kifejlődni
benne az érzelmek, és fokozatosan át is veszik felette a hatalmat. Egy igazi
úriember, ami ebben a mai pénzorientált világban baromi ritka. Ugyanakkor
pokoli féltékeny is, amit imádtam benne. Nem használja ki Lily esendő
helyzetét, tud várni és maximálisan megérti a nő hezitálását. Súlyos titkát is
végül felfedi előtte, amihez nem kis erő szükséges. Egyszóval Étienne a
tökéletes francia sármőr, igaz kicsit tüskés…de megéri e tüskék mögé nézni, és
meglátni a szépségét, a lelkét.
Jerome,
pedig szintén egy kedves és nem kevés terhet cipelő fiú. Talán Lily első
barátja, akinek köszönhetően nem érzi magát annyira kívülállónak, hiszen Jerome
egyből nyit felé és segít neki mindenben. Igazi ezermester és bármikor lehet rá
számítani bármiben. Étienne nagyon fontos a számára, és ez visszafele is igaz.
Nem volt éppen könnyű élete, de úgy tűnik megtalálta a kiútat és lassan, de
biztosan felépíti ő is újra saját magát.
A külsőségekről nem
tudok nyilatkozni, mivel e-könyv formájában olvastam, de a borító egyedi és
kifejező. Elmosódott, mint egy impresszionista francia festmény, hangsúlyozva a
regényben fontos elemként jelen lévő művészeti vonalat is.
Ami leginkább tetszett,
hogy nem volt benne túlzó az erotika. Volt benne, de olyan finoman ábrázolva,
ami a manapság kiadott romantikus-erotikus könyvekhez képest kevésnek számít.
Vagy besokalltam a „fülledt” könyvektől vagy nem tudom, de úgy érzem ehhez a
könyvhöz ez a mennyiség illett. A regény egyik központi témája ugyanis nem más,
mint a gyász és az hogyan is birkózzunk meg egy szerettünk elvesztésével.
Végleg vagy teljesen ezt feldolgozni soha nem lehet, de azt hiszem az idő, az
életben bekövetkezett váratlan vagy éppen tudatos változások segíthetnek a
legtöbbet. Persze mindenki más tempóban teszi ezt meg. De talán egyszer az is
tud újra mosolyogni vagy éppen szívből nevetni, akinek e borzalmas eseményeken
át kellett esnie. Sajnos az élet velejárója, és nem tehetünk ellene semmit,
kiváltképp, ha előre tudni lehet, hogy hamarabb bekövetkezik, mint az
gondolnánk. A saját magunk hibáztatása nem megoldás, sajnos vannak dolgok,
amiken akkor sem tudnánk változtatni, ha megszakadnánk.
A regény másik központi
kérdésköre, pedig az, hogy hogyan másszunk ki a gödörből, hogy álljunk fel egy
tragédia vagy éppen elcseszett dolog után az életünkben. Erre mindenki képes,
csak akarni kell. Mindig van egy kapaszkodó, még ha halvány is csak meg kell
találni. Senki nem mondja, hogy könnyű az út, amíg kimászik valaki ebből a
kupacból, de megéri…mert, ha nincs eső, nincs napsütés se…ha nincs éjszaka
akkor nincs hajnal sem.
Mindent összevetve egy
nem túl könnyed mégis tanulságos nyári olvasmány, amely megmutatja, hogy minden
nehézségen túl lehet jutni csak akarni kell. És talán a komfortzóna néha inkább
hátráltat, mint segít. A spontaneitás, pedig csodákra képes.
Köszönöm a lehetőséget
Baráth Viki írónőnek és az Álomgyár Kiadónak, hogy előolvasó lehettem.
A kötet innen
szerezhető be:
https://www.libri.hu/konyv/barath_viktoria.egy-ev-provence-ban--5.html
https://alomgyar.hu/konyv/egy-ev-provence-ban
Megjegyzések
Megjegyzés küldése