Bejegyzések

Bán Mór: A hajnalcsillag fénye (Hunyadi ciklus)

Kép
   Nagyon nagy hibának érzem, hogy én csak most kezdtem el Bán Mór Hunyadi ciklusát olvasni. Nem is értem, hogyan maradhatott ki ez eddig nálam, aki imádja a történelmet, és nagy kedvencei a történelmi regények. Ugyanakkor voltak ebben a zsánerben íródott könyvek, amelyek inkább elvették a kedvemet, hogy újabbakhoz nyúljak. Ám korábban láttam egy interjút, amit Bán Mór készített a kedvenc írónőmmel, Karády Annával és akkor elhatároztam beszerzem a Hajnalcsillag fényét. Ám akkor nem álltam neki olvasni, csak pár hete….amit egy író-olvasó találkozónak köszönhetek. Én még ilyen könyvbemutatón nem voltam. Ritkán tapasztalok olyat, hogy egy író, ilyen szenvedéllyel beszéljen egy korszakról, amelyben a történetei játszódnak. Egyszerűen annyira magával ragadott Bán Mór, hogy még aznap este levettem a polcról a Hunyadi sorozat első részét, és el is kezdtem olvasni. Azóta nincs megállás. A szabad perceimet ugyanis a XV. században töltöm és szinte fáj kiszakadni onnan, visszatérni a va...

Baráth Viktória: Egy év Provence-ban

Kép
 -előolvasói vélemény-   Baráth Viki, a Főnök, az Igazság trilógia és megannyi szuper könyv írója ismét egy lágyabb, jóval romantikusabb történettel érkezik majd a nyári hónapokban. Legújabb könyve: az Egy év Provence-ban az Egy év Rómában mintáját követi.  Viki könyve igazi nyári olvasmánynak számít: Provance és Franciaország. Mi is kell még? Aki olvasta és szerette az Egy év Rómában annak ez a könyv is nagy kedvence lesz, nekem kicsit vegyes érzéseim vannak. Néha túlontúl emocionális volt az én hideg racionalitásomnak.   A történéseket a főhős, Lili Laurent szemüvegén keresztül ismerhetjük meg. Az elbeszélés E/1 személyben íródott. Leginkább a jelenben játszódik, de visszautal a múltra, így áll össze a végére a kirakós minden darabja. Hősnőnk fiatalon elveszíti a férjét és vele együtt az egész világát. A gyász időszakában éli mindennapjait. Szinte csak vegetál és nem is érdekli semmi. Persze, ez érthető is…hiszen élete legboldogabb pillanataiban húzta ki alól...

Pap Éva: Mielőtt újrakezdeném

Kép
 Pap Éva új könyvében, a Megbocsátás után visszakanyarodott a Mielőtt lemegy a nap szereplőinek történetéhez. A Mielőtt újrakezdeném Mijo fiának, Markónak az életét meséli el. Az írónő most sem hazudtolta meg önmagát. Ugyanabba a miliőbe tértem vissza, mint pár évvel korábban. Ámbár a történet Szegeden kezdődik, mégis a néhai Jugoszlávia területén fog folytatódni. Előbb Szabadkán, majd végül Szarajevóban. A bosnyák város nem is lehetne összetettebb, hiszen négy vallás is meghatározza, nem beszélve kulturális sokszínűségéről. A város szinte lüktetett a lapokon.  Pap Éva zseniálisan mutatta be, akár egy útikönyvben…és mégis közel hozta az olvasóhoz a Balkán eme kis ékszerdobozát. Ebben a részben jobban bepillantást nyertem a 90-es években zajló délszláv háborúba. Ez is adott egyfajta színt a történetnek, egy igen sötét tónust, hiszen a főhősünk éppen e borzalmak elől menekült Magyarországra. Én gyermekként nem sokat fogtam fel ebből a XX. század utolsó évtizedében, igazábó...

Mosonyi Mara: A szirt

Kép
  Bevallom az utóbbi egy és másfél évben nagyon kevés időm jutott a könyvekre és az olvasásra. Vagy nem kötött le az adott kötet vagy sablonosnak találtam. Untam az egy kaptafára íródott bugyuta romantikus sztorikat, ahol az idealizált férfi főhős enyelgett a mindenben tökéletes hősnővel és természetesen minden jó és szuper lesz a végén. Olyan igazi, amerikai happy end. Nehéz manapság egyedi és minden ízében aprólékos, jól megírt és nem túlzó sztorit találni. Mosonyi Mara írónő könyve, azonban pont ilyen. Mara felkeresett, hogy elolvasnám e a könyvét és a fülszöveg, a borító, valamint a cím hatására rögtön igent mondtam. Elég régen nem jelentkeztem új bejegyzéssel és azt hiszem „A Szirt” tökéletes visszatérés lesz a számomra. Korábban már nézegettem ezt a könyvet, mivel felkeltette érdeklődésemet a fülszöveg és a cím. A címek nálam ritkán vésődnek be, de ez valamiért ott motoszkált többször is az agyamban, mielőtt megkaptam a felkérést az írónőtől. Talán az egyszavas egyszerűsé...

Karády Anna: Zserbó 2.

Kép
  Ismét abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy előolvasója lehettem Karády Anna hamarosan megjelenő, legújabb könyvének…a Zserbó második részének, amely A háború tengerén címet viseli. Bevallom hónapok óta nem olvastam intenzíven, és nem tudom az okát. Új bejegyzéssel is ezért nem jelentkeztem, de Anna könyve kirángatott ebből a posványból. Valahogy mostanában nem vonzanak a napjainkban játszódó, felszínes, leginkább erotikus vonalakat felvonultató történetek…egyszerűen nem kötnek le. Sokkal mélyebb érzelmeket szeretnék átélni olvasás közben. Mert az olvasó annyi életet él meg, ahány könyvet elolvas…mondta bölcsen a mi George R.R. Martinunk. És én most Szépkúti Blanka voltam a századelőn Abbáziában. A háború tengerén szinte ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött. Ámbár a cím nem kis riadalomra adott nekem okot. Tudtam, hamarosan vége lesz a napsütésnek és beköszönt a sötétség, avagy a Nagy Háború. Mindig tartottam attól, hogy az első és második világégésről ...